Útikalaúz Zadarba, a népszerű horvát tengerparti városba

Ha nyüzsgő éjszakai életre, lélegzetelállító tengerparti naplementékre és végtelen mennyiségű tenger gyümölcsei spagettire vágynál a nyaraláson, tudjuk, merre indulj.

Zadar (vagy Zára), az egyik legnagyobb horvát város, egyben Dalmácia fővárosa, évről évre több turistát vonz kilométeres partszakaszaival, elérhető áraival és történelmi látnivalóival. Közelsége miatt az sem meglepő, hogy ezeknek a turistáknak a nagy része Magyarországból utazik le délre, hogy kikapcsolódjon. Idén nyáron mi is úgy döntöttünk, hogy kiderítjük, mire fel ez a nagy hűhó.

Egyedül utazóknak, low budget trippelőknek vagy csak simán kalandvágyóknak kínál szuper szálláshelyet a közvetlenül a tengerparton található Hostel Kolovare, ahol mi is álomra hajtottuk a fejünket öt éjszakán keresztül. Annak ellenére, hogy ez az egyik legolcsóbb formája volt az ott éjszakázásnak, teljes mértékben meg voltunk elégedve a kilencágyas koedukált hálótermünkkel, ami tiszta és modern, sőt még a városközpont is elérhető volt 15 perc sétával.

Ahogy azt már az Isztriai-félsziget ékszerdobozáról, Puláról szóló cikkben is említettem, a horvát kisvárosokban nappal túl meleg van a városnézéshez, főleg, hogy sokuk szűk, macskaköves kisutcákból tevődik össze, amiken gyakran megreked a levegő. Így hát napközben már-már kötelező jellegű a strandolás. Erre a célra számos szabadstrand van kialakítva Zadarban, amik bárokkal és különféle sportolási lehetőségekkel felszerelkezve várják a nyaralókat, ilyen például a Kolovare, a Borik vagy a Diklo Beach. A város környékén jó néhány természeti látnivaló is megbújik. A Krka Nemzeti Parkba például 30 kunáért visznek el a távolsági buszok, majd a belépő további 30 kuna: a látvány páratlan, de a főszezonban már-már élvezhetetlen a hatalmas embertömegek miatt. Nagyjából 45 perces buszútra található Pakostane, aminek Pine Beach strandja sekély vizű partszakasszal kecsegtet – tökéletes választás a családosoknak. A legnagyobb élményt talán mégis a Dugi Otok szigeten található Sakarun Beach ígéri, ahova sajnos nekünk nem volt alkalmunk eljutni, mivel a komp visszafelé csak vasárnaponként jár. Ha ti felfedeztétek a szigetet, írjátok meg, milyen volt!

Krka Nemzeti Park

Az aznapi strandolásból vagy kirándulásból hazatérve, vegyétek Zadar óvárosrésze felé az irányt, ahol többek között kötelező látnivaló a vízorgona, a Greetings to the Sun (A Nap köszöntése) építmény, a legfőbb találkozási csomópontnak számító Narodni Trg tér, illetve a Szent Anasztázia katedrális, amelynek tetejéről szép kilátás nyílik a városra. A koraesti városnézés után jöhet a megérdemelt vacsora. A La Famiglia étterem asztalaira szinte mindig legalább félórát kell várni, habár árulkodó maga a tény, hogy a legtöbben kivárják a sorukat. Kedvező áron kóstolhatunk náluk hamburgereket, tésztákat és húsételeket, de persze a tenger gyümölcseiből is válogathatunk. Hasonló kínálattal, valamivel drágábban, de szintén nagyon ízletesen főznek a Pasta & Svasta étteremben is. Vacsora után érdemes ellátogatni a bárokkal teli Stomorica utcába, ahol a zadari éjszakai élet összpontosul, vagy a part mentén található The Garden Lounge-ba, ahol gyönyörű kilátás mellett, baldachinos ágyon, párnák között szürcsölhetünk koktélokat, tökéletes lezárást adva egy kellemesen eltöltött napnak.