Koktélozás, újragondolva: Italozz a világ legjobb hotelének tetőteraszán

A sztori igazi Hollywood, a díszlet az Aria Hotel Budapest tetején székelő High Note SkyBar körpanorámája, a főszereplő Anger Borbála bartender, aki bepakolt bőröndökkel és menő állásajánlattal a zsebében indult volna Londonba.

A 21 éves szakembert az utolsó esték egyikén keresték meg, hogy valósítsa meg a város legjobb koktélbárját a világ legjobb hoteljének tetőteraszán. A bőrdzsekis mixerlány ennek a kihívásnak nem tudott ellenállni és itthon maradt. Forgószélként érkezett, felépített egy nyolcfős csapatot, 150 tételes italkészletet, hogy felrázza és újraírja azt, amit Budapesten eddig koktélozásnak hívtak. A felkérés az Onyx, Gerbeaud és Émile márkák mögött álló Gerbeaud Gasztronómiától érkezett, akik pár hónappal ezelőtt vették át az irányítást a Hercegprímás utca 5-ben, hogy koktélban is megvalósítsák mindazt, amit az ételek és desszertek terén már elértek.

A koktélok mellett a koncepció is rendhagyó: a városban elsőként alkot szoros együttműködésben a chef, Kövér Gergely, a pastry chef, Szabó Zsuzsa és a bartender, Anger Borbála. Az eredmény igazi fine dining találkozás: a koktélokhoz készült ételek és desszertek mind azért készülnek, hogy érzéki gasztrokalandot nyújtsanak a lazulni vágyóknak. „A chef és a pastry chef teljesen máshogy kóstol mint mi, nagyon sokat tanulunk egymástól.” – mondja Anger Borbála.

Amit nem fogsz máshol megkóstolni, azt mi itt beletesszük a poharadba” – teszi hozzá a szakember, aki úgy irányítja mixer bandáját, hogy ne legyen kérdés: elrugaszkodnak a megszokottól. A koktélozás fine diningján, ami a pohárba kerül az karakteres, bátor és emlékezetes: Anger Borbála szeret azzal játszani, hogy egy ital egyszerre keserű, savanyú, édes és sós; az utóbbi érdekes édeskés ízt nyit meg a koktélokban. A lényeg, hogy az italnak gömbölyűnek kell lennie, nem lóghat ki belőle egyik íz sem. „A szirupok 99,9%-át itt készítjük a konyhán. Ez amiatt fontos, mert az ízek teljesen egyediek lesznek és semmi mű nem lesz bennük.”

Az első koktél-menüben a klasszikusokhoz nyúltak vissza: 100 évvel ezelőtti receptúrákat vettek elő és gondoltak újra. Olyan ízeket szeretnének megmutatni, melyeket nagy élmény lesz felfedezni, hiszen magától nem jut eszébe a vendégeknek megkóstolni. Ilyen például a Sí Señor koktél, amely egy mezcal-alapú ital jalapeñoval és egy csipetnyi zellersóval bővítve. Anger Borbála szereti, ha a bartenderek minden idegszálukkal arra az italra figyelnek, amelyet éppen a vendégnek készítenek. Fontos, hogy a csapat minden tagja magáénak érzi a menüt, hiszen mindenkinek van két kreációja rajta. Ha egy vendég egyedi igénnyel jön hozzájuk, akkor személyre szabott italt kap, de annak is örülnek, ha a például Pina Coladát kér, mert ez esetben elkészítik élete legjobb Pina Coladaját.