Moszkvában „ragadnak vasat” a street workout verseny nyertesei

Május végén rendezte meg az ötödik Street Workout Világbajnoki Selejtezőt a Magyar StreetWorkout Egyesület, a HardBodyHang és a Budapest Urban Games. A verseny tétje a moszkvai világbajnokságra való kijutás volt, melyet férfi kategóriában idén is Kócs Sándor, női kategóriában pedig Hangrád Vivien nyert el. Második, harmadik helyen Papp Zsolt, Magda Tamás és Cselkó Alexandra végeztek. Az első helyezettek moszkvai útjának költségeit a HardBodyHang, a hazai StreetWorkout pályákat készítő cég ajánlotta fel. 

A zsűri pontozási szempontjai Csollány Szilveszter (aranyérmes Olimpiai-, Világ- és Európa bajnok tornász) a rendezvény fővédnöke szakmai javaslatai alapján kerültek kidolgozásra. Az Olimpiai bajnok tornász mellett a többszörös világkupa bajnok lengyel Jordan Ogorzelski és Gödrösi Ádám többszörös országos bajnok tornász pontozták a versenyzőket.

A profik mellett az amatőrök is kipróbálhatták magukat, a szervezők fontosnak tartják a sportág népszerűsítését és az utánpótlás biztosítását. Az elő- és helyszínen regisztrált versenyzők a streetworkout alapgyakorlatait (húzódzkodás, tolódzkodás és fekvőtámaszok) végezték el időre; szoros verseny mutatkozott több korosztályban is, a gyerekektől egészen a felnőtt (40+) versenyzőkig.

Az idei évben egy online kampány is megrendezésre került; a #RAGADJVASAT című facebook játék lényege az volt, hogy a városi lakók és sportolók különleges helyszíneken hajtottak végre SW gyakorlatokat. A legextrémebb helyszíneket és legszebb gyakorlatokat a zsűri különdíjjal jutalmazta, a legtöbb like-ot gyűjtő pedig a HardBodyHang által felajánlott otthoni húzódzkodót vihette haza.