Budapest titkai: A Nagykörút

A Jászai Mari tértől a Boráros térig tartó Nagykörút Budapest legforgalmasabb és legismertebb útja. A 4-es 6-os útvonalán sokan mindennap megfordulunk, de azt csak kevesen tudják, hogy nem sokon múlott, hogy ma villamossal, nem pedig csónakkal közlekedünk a Szent István és Ferenc körút között.

A Nagykörút számokban

Kezdjük egy kis matekozással! (Ne aggódj, nem lesz túl hosszú!) A Nagykörút 4,1 kilométer hosszú, átlagos szélessége 45 méter, burkolt felületének nagysága pedig 186.345 négyzetméter. Legalacsonyabb pontja a Boráros téren, a legmagasabb pedig a Nyugati Pályaudvarnál található.

Budapest, Kelet-Európa Velencéje (vagyis csak majdnem)

A Nagykörút megépítéséről 1871-ben született törvény, és 1872 és 1896 között készült el. (Mármint hivatalosan, teljesen azonban csak 1906-ra fejeződtek be a munkálatok.) A városi vezetés fő célja az volt, hogy a város mocsaras, kihasználatlan területét bekapcsolják a város vérkeringésébe. A mai Nagykörút helyén egykoron a Duna egyik mellékága, a Rákos-ág húzódott. A mélyen fekvő területet Reitter Ferenc, mérnők az MTA egykori tagja meglepő módon építette volna át. Ő egy hajózható csatornát képzelt el a területre, melyen 12 híd épült volna, a csatorna partjait pedig számos rakodótér és impozáns villa díszítette volna. Reitter terveiben zsilippel zárta el a csatorna vizét a Dunától a Boráros és a Jászai Mari téren. Bármennyire is eszeveszett ötletnek hangzik Reitter elképzelése a 21. századból, a 19. században csupán egy ok miatt nem valósulhatott meg: nem volt elég pénz a kivitelezésére. Pedig ha a férfi tervei formát öltenek, ma hajóval közlekedhetnénk a Király utca két oldala között, és az Oktogon – Corvin tér közötti távolságot sem villamossal, hanem csónakkal tehetnénk meg. Tiszta Velence, nem?

Tervből valóság

A csatorna ötletét tehát anyagi okok miatt hamar elvetették, így 1872-ben megindulhatott a Nagykörút megépítése. Ekkorra az Andrássy út is kezdett már formát ölteni (1885-re lett kész), ám szemben a sugárút viszonylag problémamentes megépítésével, a körút folyamatos anyagi nehézségekkel küszködött. Ahhoz, hogy az út megépülhessen több mint 250 házat kellett lebontani, ám körülbelül ugyanennyi új ház is épült. Leginkább a Király és az Üllői utca között kellett házakat lerombolni (melyek többsége földszintes volt),  innen délre haladva azonban, a mai Ferenc körút területén szinte kihalt volt a város. A Nagykörút legutolsó beépített telke a Corvin-negyed volt, ez a tér csak 1927-28-ban lett teljes, a mozit körbeölelő Corvin-házakkal, ahol mindaddig sportpályák voltak.

A Szent István körúton lévő Vígszínház is ekkor, 1895-ben épült fel, az Osztrák-Magyar Monarchia legbefutottabb színházakat tervező építészpárosának, Ferdinand Fellner és Hermann Helmer közreműködésével, akik több mint 40 színházat terveztek a Birodalomnak.

Itt, a Nagykörúton indult útjára a város az első villamosa is 1887-ben,  méghozzá a Nyugati Pályaudvar és a Király utca között. A 6-os számú villamos a maival ellentétben nem sárga, hanem zöld színű volt, két megállója a Szondi utcánál és az Oktogonnál (akkori nevén: Nyolcszög tér) volt.

A körút változásai

A Nagykörút az I. világháború előtt élte a fénykorát, ekkora már nagyjából felépült az utat szegélyező házak legtöbbje. A II. világháború idején, Budapest bombázásakor jelentős károkat szenvedtek az itt található épületek, melyeknek többségét nem az eredeti állapotuknak megfelelően állították helyre. (Ismét a pénzhiány miatt: a díszes, apró részletekkel kidolgozott homlokzatok, tornyok, bástyák és művészi tetőszerkezetek visszaépítésére nem volt anyagi fedezet.) Olaj volt a tűzre a szocialista éra “építészeti stílusa”, mely játszi könnyedséggel burkolta fémketrecbe a Corvin Áruházat, vagy bontatta le a kettes metró építési munkálataira hivatkozva a Nemzeti Színházat. A Nyugati Pályaudvarral szemben lévő, jobb napokat is látott Skála Nagyáruház is ekkor épült, ahogy a pályaudvar mögötti Ferdinánd híd is.

Az egykori Nemzeti Színház