Elhunyt Al Jarreau dzsesszlegenda

A hétszeres Grammy-díjas előadó 76 évesen halt meg, csak néhány nappal azután, hogy kimerültség miatt kórházba került és lemondta koncertjeit. Mint az MTI-nek Berki Tamás felidézte, 1970 táján fedezte fel Al Jarreau-t, akinek 1965-ben jelent meg bemutatkozó lemeze.


Alwin “Al” Lopez Jarreau Milwaukee-ban született egy vallásos, zenerajongó családban, és már négyéves korától énekelt testvéreivel a templomi kórusban. Nem csak a zenében árult el rendkívüli tehetséget, kitűnt a sportban is, ezért eleinte nem tudta eldönteni, melyik pályán induljon el. A wisconsini Ripon College-ban pszichológiát tanult, egyetemi évei alatt kedvtelésként fellépett a The Indigos nevű csapattal. Ezután beiratkozott az Iowai Egyetem mesterképzésére, tanulmányainak befejezése után rehabilitációs tanácsadóként kezdett dolgozni San Franciscóban.

A zene iránti vonzalma nem hagyta nyugodni, hamarosan a zongorista George Duke triójával lépett fel kisebb klubokban. A hatvanas évek végére már biztosan tudta, hogy a zene lesz az élethivatása. New Yorkba utazott, ahol tévéműsorokban szerepelt, 1965-ben egy lemeze is megjelent. 1975-ben egyik fellépésén meglátta őt a Warner Brothers Records egyik tehetségkutató ügynöke, és azonnal lemezszerződést ajánlott neki. Bemutatkozó albuma, a We Got By kedvező fogadtatásra talált, elnyerte érte a legjobb új külföldi énekesnek járó német Grammy-díjat. Ezután igent mondott a Warner Bros. hosszú távú lemezszerződésére, és megjelent második lemeze, a poposabb Glow. Ebben az időben Európában turnézott, és főként Németországban aratott sikereket.

Az amerikai közönséget és lemezpiacot az 1977-ben megjelent, koncertfelvételeket rögzítő Look At The Rainbow című dupla albumával hódította meg, amelyért megkapta első Grammy-díját a legjobb férfi dzsesszénekes kategóriában. A következő évben ugyanebben a kategóriában újabb arany gramofonnal jutalmazták, ezúttal All Fly Home című albumáért. Az amerikai lemezakadémia a dzsessz, a pop és a rhythm and blues kategóriában is díjazta, a ragos zenei kitüntetésből összesen hetet gyűjtött be. 1981-ben egyszerre kettőt is kapott: a Blue Rondo a la Turk című dalért a dzsessz, Breakin’ Away című albumáért a pop kategóriában találták a legjobb férfi énekesnek, 1992-ben a rhythm and blues legjobb férfi énekeseként ünnepelték a Heaven And Earth című korongért, 2006-ban a tradicionális R’n’B kategóriában kapott újabb arany gramofont a God Bless The Child című dalért George Benson és Jill Scott társaságában.

Albumai közül több is listavezető volt, és jó néhány került a csúcs közelébe. A pályafutása során mindvégig termékeny előadónak a válogatásokkal együtt több mint félszáz lemeze jelent meg. A nyolcvanas években került a boltokba a This Time, a Jarreau és a High Crime című albuma, amelyről a poplistákra is jutottak fel dalok, a “legmenőbb” stúdiók versenyeztek lemezeinek kiadási jogáért, így a Warner Brothers mellett a Verve, a Reprise és a GRP is. Ő énekelte a Bruce Willis karrierjét elindító A simlis és a szende című tévésorozat főcímdalát, így nézők tízmilliói ismerkedtek meg hangjával.

Előadói stílusára a gyors, szaggatott improvizáció, a scatelés volt a jellemző, a legkülönbözőbb magasságokban, illetve mélységekben játszott rendkívül eredeti, meleg, erőteljes hangjával.