3 kihagyhatatlan program a Kobuci szeptemberi programjából

Kedvenc óbudai helyünk, a Kobuci szeptemberben sem lassít le. Az ősz első hónapjában is remek programokkal vár, melyek közül most megmutatjuk azt a hármat, amiről semmiképpen nem érdemes lemaradnod. 

 

Ian Siegal Band, Terra Profonda – szeptember 2.

Ian Siegal (UK) a kortárs blues világviszonylatban is legfontosabb előadói közé tartozik. A MOJO magazin által a leginnovatívabb, legtehetségesebb és leglebilincselőbb kortárs blues előadónak tartott brit zenész Meat & Potatoes című nagylemezéjért a British Blues Awards díjazottja lett és a kritikusok szerint olyan zenei világok autentikus örökösének tekintendő mint Howlin’ Wolf, Muddy Waters, Bo Diddley, Son House vagy Junior Kimbrough.

A Terra Profonda jelentése mély föld.
Budapesten, 2012 szeptemberében állt össze a zenekar. Látomásos szövegek köré csavarodó, az amerikai blues, a népzene és a jazz határain megszólaló drámai szerzemények születnek a hármas fogat műhelyében. Ahogyan a zenekar neve is sugallja, a zene fontos eleme a föld, a föld-közeli megszólalás. Mivel az élő előadások sokkal inkább hasonlítanak egyfajta három szereplős, tematikus zenefolyamhoz, tehát színházi perfomance-okhoz, mint zenei koncertekhez, talán a drámai blues a leghelytállóbb körülírása a trió muzsikájának.
A dalokban többek között szerelemtől elnyűtt matrózok, riadt lovak, sebhelyes, eldurvult vándorok, rossz, ideges, püffedt képű kelet-európai családfők veselkednek neki az éjszakának. S mint lepkék a kifeszített vásznon, mind a Terra Profonda világában rajzanak.

További információkat itt találsz.

Palya Bea koncert – szeptember 10.

Év elején Palya Bea életet adott második kislányának, Panninak. A kistestvér érkezése miatt idén kevesebb alkalommal áll színpadra az énekes-dalszerző, ám a nyarat ezúttal is a Kobuciban búcsúztatja legnépszerűbb dalaival.
A zenekari formációk törzsanyagát a 2014-ben megjelent és nagyon hamar sikeressé vált Nő, valamint a 2016 márciusában megjelent Tovább Nő című lemez dalai adják. A repertoárból nem hiányozhat a legnagyobb Youtube nézettséget elért és a rádiók által is előszeretettel játszott Szabadon, a koncertek közönségét transzba ejtő Suttognak a vének, az új lemezről hamar kedvenccé vált Két világ, a pozitív testképet humorral megéneklő Tükör, az exeknek köszönetet mondó, slam-poetry-rokon Exek, vagy a magával ragadó Szaladós. De újabb, sehol máshol nem hallható szerzemények is elhangoznak, mint az Édesbús teher.

További információkért kattints ide.

Záróbuli: Boban Markovic Orkestar – szeptember 30.

Nincs olyan kontinens, nincs olyan ország, amit a dél-szerbiai Vladicin Hanból származó 13 muzsikus, vagyis a Boban Marković Orkestar 25 éves fennállása alatt le ne nyűgözött volna. „Első trombita”, „Arany trombita”, „Legjobb zenekar”, „Legjobb koncert”, „Trombita mestere”  – az alapító-névadó trombitavirtuóz Boban Markovic vezetésével a zenekar szinte minden szakmai elismerést besöpört. A Kusturica-filmeknek, kivételes előadásmódjuknak és leginkább eufórikus koncertjeiknek köszönhetően az Urak a hazai közönségnek is első számú kedvencei. Az idei szezontól a világ leghíresebb rezesbandájának hangorkánjával búcsúzunk tehát!

Több infóért katt ide.