A nyár 5 legnépszerűbb regénye

Mit szeretünk olvasni? Hogyan alakulnak a sikerlisták? Mik az új témák? Ugyanaz népszerű a magyar olvasók körében, mint nemzetközi viszonylatban? Mit olvassunk, ha jót akarunk olvasni? A Libri segítségével minden érdekességet körüljárunk, ami a könyves világban történik.

A XIX. században jelentek meg először, és a XX. században is nagy népszerűségnek örvendtek a nagyregények, a mára klasszikussá váló nagy írók, Tolsztoj, Dosztojevszkij, Bulgakov tollából. A generációkon átívelő fejlődésregények a főhős szemüvegén keresztül taglalnak egy egy társadalmi kérdést, jelentőségük és történeteik iránt az érdeklődés nem csökkent mára sem.  A nagyregények mai napig sokat jelentenek az olvasóknak és bár sikerük nem feltétlenül jelenti azt, hogy a gyakran 5-600 oldalas könyveken minden vásárló át is rágja magát, fontosságuk nem megkérdőjelezhető. A múlt században megjelent művek mai napig elérhetőek a könyvesboltokban és a kortárs íróink közül is sokan választják ezt a formát, hogy gondolataikat elénk tárják. Tompa Andrea, a Könyvhétre megjelent Omerta című regény írója nyilatkozta, hogy, bár tervei szerint mindig rövid könyvet akar írni, de a történet annyira magával ragadja, hogy legutóbbi könyve esetében meg sem állt 628 oldalig. Természetesen azok a művek kivételek, ahol az alkotói szándék már a kezdetektől a nagyregény volt. Magyarországon nagy hagyománya van a műfajnak, kezdve Jókaitól, Mikszáthon keresztül elérkezve napjaink szerzőihez: Esterházyig, Nádasig, Bartis Attiláig. Az olvasást szeretők érdeklődése nem meglepő. Hosszan és még hosszabban belemerülni egy főhős életébe, akinek kalandjait, személyiségének fejlődését napokig, hetekig, akár hónapokig olvashatjuk, soha meg nem ismételhető olvasási élményt jelent.

Roberto Bolaño: 2666

A chilei írót utolsó műve emelte a prózairodalom legújabb kori kultfigurái közé. A 2666 a szerző halála után egy évvel jelent meg, azonnal a figyelem középpontjába repítve 51. életévében elhunyt íróját. A regény öt, egyenként is terjedelmes részből áll, középpontjában egy enigmatikus német író alakjával, akiben sokan Bolaño füstüveg mögé rejtett önarcképét látják. A szöveg öt részre tördeléséhez állítólag azért ragaszkodott a szerző, mert régóta tartó betegségéből nem látott kiutat, és így akarta biztosítani, hogy halála után örökösei nagyobb összeget kapjanak a könyv jogdíjaiért. A regényt tavaly a Könyvesblog az év legjobb könyvének választotta. Színpadon is bemutatták: a chicagói Goodman Theater óriásprojektjének összes költségét Roy Cockrum fedezte, aki színészből lett anglikán szerzetesként nyert 153 millió dollárt a lottón, amiből egy művészeti alapítványt hozott létre, hogy hasonló kísérleti projekteket finanszírozhasson. A produkció több mint 5 óra hosszú, ami az alapjául szolgáló regény terjedelmének tükrében nem is meglepő.

Salman Rushdie: Két év, nyolc hónap, huszonnyolc éjszaka

Rushdie 2015-ös regénye méltó szerzőjének hírnevéhez, miszerint ha valaki az összes regényét egyszerre akarja hazavinni a könyvesboltból, jobb, ha teherautóval érkezik. Ha nem is oldalszámban, de látókörben mindenképp az egyik legvaskosabb írása a Két év, nyolc hónap, huszonnyolc éjszaka. A cím, mint maga a könyv is, az „Ezeregy éjszaka” posztmodern átirata: nehézkesebb, prózaibb, de árnyaltabb és pontosabb is, mint az eredeti. Akárcsak Seherezádé történeteiben, Rushdie regényében is több száz szereplő és történetszál vetekszik az olvasó figyelméért, amit pedig ezek a narratívák pókhálóként körbefognak, az a 2000-es évek kezdete óta széthullani látszó világ, ahol tény és áltény, realitás és fikció küzd egymással, akarja eluralni egymástól az általunk ismert valóságot.

A javíthatatlanul bőszavú Rushdie egyik legrövidebb regénye egyébként az alig 250 oldalas Fúriadüh, ami szerencsétlenségére éppen 2001. szeptember 11-én jelent meg, így érthető módon kevés figyelmet kapott.

Donna Tartt: Az Aranypinty

Az Aranypinty a legjobb példa rá, hogy butaság a közhely, miszerint “a mai rohanó világban” már senki nem olvas hosszú szövegeket, és az újságcikkektől kezdve a hirdetésekig minden kulturális produktumnak a tömörségre kell törekednie ahhoz, hogy akár csak néhány percre lekösse az embereket. Ez a regény egy igaz magnum opus. Kiadása után szinte azonnal a sikerlisták élére rúgott, és hónapokig le sem került az Olümposzról. A történethez persze hozzátartozik, hogy Donna Tartt több mint 10 évig várakoztatta olvasóit, Az Aranypinty előtt utoljára 2002-ben jelent meg könyve. Kritikai fogadtatása vegyes volt, recenzensei világszerte bírálták néha talán túlírt, terjengős és modoros nyelvezete miatt, ám éljenzői éppen aprólékos, részletező, plasztikus leírásait, lírai hatását és mélyreható karakterábrázolását emelték ki, mint a szöveg legerősebb pontjai. A könyv másik erőssége a poszttraumás stressz egyedi és éleslátó vizsgálata. A főhős a regény szinte teljes hossza alatt a gyerekkorában őt ért sokkhatás alól akar feloldozást nyerni. Ennek a sajátos állapotnak az ilyen részletes bemutatása szintén egyedülállóvá teszi a történetet.

 

Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér

A 2015-ben Nemzetközi Man Booker-díjjal kitüntetett szerző, akinek legújabb regénye felkerült a 2017-es Libri irodalmi díjak rövidlistájára is, sosem fukarkodott a szavakkal. Krasznahorkai írói hangjának szerves része, mondhatni védjegye a magyar nyelv szakítószilárdságát próbálgató, autópálya-hosszúságú mondatok végeláthatatlan, megállíthatatlan árja. A regény színhelye a Sátántangóban megismert senkiföldje, a magyar vidék megnevezetlen, de annak általános allegóriájaként is értelmezhető helysége. A kisváros lakói a régóta külföldön élő, családja vagyonát elkártyázó, tékozló fiú, báró Wenckheim hazatértét várják. És ahogy a regényt indító Kafka-idézet is előrebocsátja, a várakozás aktusa a történet központi eleme, és ahogy Krasznahorkai más műveiben is, a magyar vidéken ülő nyomottságnak egyben oka és metaforája. A regény, akárcsak a benne felrajzolt kultúrkör, nehezen adja magát. Ahhoz, hogy épségben jussunk a végére, rá kell bíznunk magunkat a sodrásra, hagyni, hogy vezesse a képzeletünket. Ha küzdünk ellene, elnyel minket a mellékszálak és összetett mondatok kérlelhetetlen folyama.

Rakovszky Zsuzsa: Célia

A Libri irodalmi díj 2016-os nyertese ötödik regényével jelentkezett az idei Margó Fesztiválon. A könyv központi témája a család, és a családban megélhető, megélendő érzelmi tartalom elfojtottsága napjaink Budapestjén. Az elbeszélő, Ádám, felnőttfejjel, de gyermeki lelkülettel szembesül vele, hogy van egy huszonéves lánya, kettejük kapcsolata láttatja be velünk, olvasókkal, hogy a rokoni kapcsolatokban gyűrűző érzelmi modellek nem genetikailag kódolt, sokkal inkább tanult normák, amikhez Ádámnak már bőven az után kell idomulnia, hogy túlesett élete legfogékonyabb időszakán. A címszereplőnek pedig, akit anyja szabados felfogása miatt eddig semmi nem korlátozott, rá kell döbbennie, hogy a korlátok nem csak gátak, hanem fogódzók is az életben.

A regény legnagyobb erőssége a Rakovszky Zsuzsára jellemző lélektani pontosság, illetve a prózai szövegben is fellelhető lírai minőség.