Szavazz, hogy kik legyenek az év női!

Idén kilencedik alkalommal rendezik meg a GLAMOUR Women of the Year díjátadót: a több tucatnyi hírességet felvonultató eseményen az egyik legnépszerűbb női magazin most is a legtehetségesebb és legsikeresebb hölgyek munkáját ismeri el. A március 23-án tartandó exkluzív gála a nemek közötti egyenlőség témáját helyezi fókuszba.

A GLAMOUR Women of the Year 2017 jelöltjei között évről évre olyan nőket díjaznak, akikre személyiségük és munkásságuk miatt is példaképként tekinthetünk: az olvasók szavazatai döntenek, hogy ki kapja a legjobb színésznő, a legsikeresebb énekesnő, a legtehetségesebb divat-, illetve kiegészítőtervező díját. Emellett idén már második alkalommal adják át a díjat a legkiemelkedőbb lakberendezőnek és a közösségi média sztárjának is, az év hősnőjét pedig a GLAMOUR szerkesztői választják ki. Az idei gálán különösen nagy hangsúlyt kap a nők helyzete illetve az egyenjogúság témaköre.

Dobó Kata

A színésznők mezőnyében olyan hírességek szerepelnek, mint Dobó Kata, Trokán Nóra és Döbrösi Laura, de Kovács Patríciára és Kurta Nikére is voksolhatnak az olvasók.

Hatalmas megtiszteltetés, hogy a jelöltek között lehetek. Ilyenkor érzem, hogy az elmúlt évek kemény munkája meghozta a gyümölcsét, hiszen ez a nézők elismerése is. Különösen örülök annak, hogy az idei téma a nők egyenjogúsága, hiszen mindig tiszteltem azokat, akik kiállnak e célok mellett. A nők felé több az elvárás: helyt kell állni a karrierünkben, anyaként és társként egyaránt. Úgy gondolom, hogy a nőknek szükségük van a támogatásra és meg is érdemlik azt” – fogalmazta meg véleményét Kovács Patrícia.

A legjobb énekesnő címnek is fantasztikus várományosai vannak 2017-ben is: Tóth Gabi, Pásztor Anna, Stahl Barbara, Marge, és Polgár Odett kapta az elismerést, hogy a GLAMOUR olvasói őket nevezték a díjra.

A Women of the Year jelölés számomra kicsit mindig többet jelent, hiszen ez másfajta elismerés, mintha például az egyik albumom kapna díjat. Itt a munkám mellett a személyiségem az, amit figyelemmel követnek az olvasók, ők pedig egy szubjektív, nem szakmai közönség. Ez mindig egy nagyon jó visszacsatolás arra, hogy jól végzem a munkám, és ezt igen megtisztelőnek érzem” – mesélte Odett.  „Minden erőmmel, folyamatosan, a munkám során is azon vagyok, hogy közvetítsem a nők üzenetét. Nagy szükségünk van a női energiákra, hiszen ez az, ami összeragasztja az apró darabkákat a világban” –  tette hozzá az énekesnő.
„Ma már egyszerre lehetünk sikeresek a karrierünkben és a magánéletünkben is, azonban az önmegvalósítás nem mindig volt ilyen egyszerű. Még mindig van hova fejlődnünk ezen a téren; a szexizmus leküzdése, és az egyenlő feltételek a munkaerőpiacon mindannyiunkat érintő, közös célok. Hiszek a női közösségek erejében és úgy gondolom, hogy a Women of the Year kiváló példája az összefogásnak, valamint a legjobb lehetőség azoknak az ideáloknak a bemutatására, akiktől nőtársaim inspirációt nyerhetnek saját sikereik megvalósításához” – nyilatkozta Maróy Krisztina, a GLAMOUR főszerkesztője.

Szavazz te is kedvenceidre ezen az oldalon!

Odett

A GLAMOUR WOTY 2017 kategóriái és jelöltjei:

Divattervező

  • Áron Eszter ÁERON
  • Tálosi Lívia Csukovics Brigitta CUKOVY
  • Daubner Anna ANNADAUBNER
  • László Bea BEANGO
  • Zsigmond Dóra ZSIGMOND DORA menswear

Színésznő

  • Dobó Kata
  • Döbrösi Laura
  • Kovács Patrícia
  • Kurta Niké
  • Trokán Nóra

 
Énekesnő

  • Marge Batta Zsuzsanna
  • Pásztor Anna
  • Polgár Odett
  • Stahl Barbara
  • Tóth Gabi

Kiegészítőtervező

  • Molnár Nini NINI MOLNAR BAGS
  • Nagy Sarolta NASHA
  • Oláh Anna ANNA AMÉLIE
  • Szilágyi Andrea NES
  • Visy Dóri DORIVISY

Közösségi média sztárja

  • Dragos Karin
  • Follow Anna
  • Nagy Vivien Fifty Pairs of Shoes
  • Rubint Rella
  • Viszkok Fruzsina

Lakberendező

  • Hadnagy Tímea
  • Lang Viktória
  • Neszményi Lilla
  • Nikoletti Petra
  • Zai Viktória