Néhány napon belül kiderül, kik kapják a 2020-as Petőfi Zenei Díjat

Tavaly nyáron került volna a sor az ötödjére megrendezésre kerülő Petőfi Zenei Díjátadóra, melyet a STRAND fesztivál elmaradása miatt a hagyományos keretek között nem tudtak megtartani. Január 23-án azonban sort kerítenek rá és kétórás showműsor keretében a Duna TV-n tudjuk majd figyelemmel kísérni a gálaműsort.

9 könnyűzenei kategória legjobbjai állnak majd sorba a Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV névadóját formáló szobrokért, mely a legrangosabb zenei elismerésnek minősül hazánkban. A szervezők a lehető legjobb megoldást keresték, hogy méltó körülmények és biztonságos keretek között, de a megszokott színvonalon rendezzék meg a nyáron elmaradt gálát. Míg az eddigi évek abban jelentettek kihívást, hogyan vigyék színpadra a gálaműsort fesztiválkeretek és élő közvetítés keretében, addig a 2020-as díjátadó többnapos felvételében, a műsorszámok külön rögzítésében állítja kihívás elé a szervezőket.

A show keretében olyan legendák lépnek majd színpadra, mint Presser Gábor, Nagy Feró, Frenreisz Károly és Pataky Attila, míg a fiatalabb generációk közül a Bagossy Brothers Company, Rúzsa Magdi és a Halott Pénz, a 15 éves Irie Maffia és a Kelemen Kabátban képviseltetik magukat a színpadon.

A jelöltek

A jelölteket alapvetően a Petőfi Rádió egy éves játszási listája adja, 2020 tavaszán a rajongók ezekre a jelöltekre adhatták le a szavazatukat. Néhány díjazott azonban már publikus, a Dal 2020 adásában átadásra került az év dalának és akusztikus dalának Petőfi Zenei Díja, melyet Rácz Gergő és Orsovai Reni nyert. Az év felfedezettjét is díjazták, mely 2020-ban a Tortuga lett, a legjobb dalszövegírói különdíjat pedig Molnár Tamásnak ítélték oda.

Életmű-díj

A rangos díjátadó fénypontja az évről-évre kihirdetett Életmű-díj, melyet 2016-ban Bereményi Géza, 2017-ben Demjén Ferenc, egy évvel később Tátrai Tibor, majd Nagy Feró vehette át a rangos elismerést. Idén Horváth Charlie kapja az életművet elismerő Petőfi szobrot.

Az Életmű-díj mellett a szervezők a hazai könnyűzene hirtelen eltávozott legendái előtt is szeretne tisztelegni, így a műsorban Balázs Fecóról, Bergendy Istvánról, illetve az Omega két tagjáról, Benkő Lászlóról és a Mihály Tamásról is megemlékeznek majd.