Idén is világsztár érkezik az EFOTTra: Itt az első nagy név
Az EFOTT fesztiválozói már biztosan nem maradnak nagy külföldi fellépő nélkül idén nyáron.
Az EFOTT fesztiválozói már biztosan nem maradnak nagy külföldi fellépő nélkül idén nyáron.
Diana hercegné halála óta senkit nem övezett olyan kollektív rajongás, mint Kate Middeltont, azaz
Miután már egy Golden Globe-ot és több Grammy-díjat is bezsebelt, Tony Bennett oldalán
2018-ban elektronikus zenei szempontból sem unatkozunk majd. Itt van egyből 10 kiemelkedő esemény!
Barack Obama is listázta a 2017-es megjelenéseket, még pedig az általa vélt legjobb zenéket és könyv
Megérkezett a Budapesten forgatott Vörös veréb teljes, majdnem háromperces előzetese. A film
Ed Sheeran 2017. márciusában adta ki legújabb, eddigi talán legsikeresebb, de mindenképpen a
Miután megmutattuk, hogy szerintünk melyik volt a 10 legjobb film 2017-ben, itt az ideje, hogy egy
Május 18-án kerül a tengerentúli mozikba az év egyik legjobban várt és legfélelmetesebbnek ígérkező