A látszólag legváratlanabb pontokon felbukkanó szobrokkal és átláthatatlan, buja növényzettel büszkélkedő Epreskert a Bajza, a Szondi, a Munkácsy Mihály és a Kmety György utcák által határolt terület rejti Terézvárosban. Bár a rejtélyes hangulatú hely parknak tűnik, mégsem az, hiszen már az 1880-as évektől kreatív alkotói munka folyik itt a kor legjelentősebb művészeivel.
Selyemhernyók Terézvárosban
Pár évszázaddal ezelőtt a Rákos-patak menti homokpadokról és -buckákról még oly szabadon szálltak át Pest utcáira a homokszemcsék, hogy a szelesebb napokon szinte látni sem lehetett tőlük. E probléma orvoslására a mai Epreskertben akác- és eperfákat ültettek a XVII. század végén, aminek többszörösen is hasznát vették.
Ugyanis a terület a közelben működő Valero selyemgyáré volt, így az itteni eperfaleveleken híztak évtizedeken keresztül a gyár hernyói, mígnem 1851-ben a gyárat bezárták. Ezt követően, az 1880-as évektől a fás liget fokozatosan egyre festőibb tájjá vált, ahol az angolkertek mintájára a növények zöldje megannyi műromot, szobrot és kőpadot rejtett – és rejt napjainkban is.
Miképp költözött a művészet az Epreskertbe?
Az Andrássy út kialakítása, valamint a környék beépítése miatt Huszár Adolf városligeti műtermét lerombolták, így a szobrászművésznek költöznie kellett. Huszár sorsa azonban kisvártatva jobbra fordult, hisz újabb megbízással, illetve egy ahhoz járó epreskerti műteremmel lepték meg 1879-ben.
Ekkor a még rendezetlen területet Stróbl Alajos szobrászművész vette kezei közé, s az elvadult helyből hangulatos parkot hozott létre. Mindezért cserébe a főváros vezetése telkeket adott a Mintarajztanodának, amely két festészeti és egy szobrászati mesteriskolát alapított a területen.
Az iskolában olyan nagy nevek oktattak, mint például Benczúr Gyula, Lotz Károly, Székely Bertalan, Feszty Árpád, Zichy Mihály, akik a munkájukért viszonzásul műtermeket kaptak itt. Az epreskerti művészek többsége a Sugár út (mai Andrássy út) környékén rendezte be otthonát: a Lendvay utca a szobrászoké, míg a Bajza utca a festőké volt.
Legendás festőművészek
Benczúr Gyulának, a kor legjelentősebb festőművészének készült el elsőként a neoreneszánsz stílusú műteremháza, ahol a diákok alkotás közben láthatták a mestert, s tanulhattak tőle. A mendemondák szerint egyszer Sisi személyesen látogatta meg itt Benczúrt. Sőt, még az sem riasztotta vissza a királynét, hogy éppen akkor a művész fia ragályos betegségben szenvedett.
Mindeközben 1897-re a másik festőiskola vezetőjének, a falfestményeiről ismert Lotz Károlynak is elkészült a szintén neoreneszánsz stílusú műteremháza. Lotz szintén szorosan együttműködött diákjaival, akik olykor akár a megrendelésekben is segítettek neki.
Ha még többet szeretnél tudni Lotz Károlyról és munkáiról:
FunzineStróbl Alajos – az Epreskert legmeghatározóbb művésze
Benczúr és Lotz műtermétől eltérően egy antikizáló, oszlopcsarnokos szobrászati műteremházat húztak fel Stróbl Alajosnak 1889-re, aki kifejezetten rajongott az ókori és középkori művészet mellett a magyar reneszánsz iránt is.
Ennek köszönhetőn megannyi replika vagy akár eredeti alkotás került az Epreskertbe, többek között a Budai Várban álló Mátyás-templom eredeti kapuzata vagy a Sárkányölő Szent György bronzmásolata is. Mindezeket azonban nemcsak saját örömére szerezte be, hanem a diákok okulása érdekében is: több általuk készített ókori mű replikáját is elhelyezték később a kertben.
De szintén Stróbl ügyködéseinek köszönhető a kert egyik legmeghatározóbb építménye, a barokk stílusú Kálvária. A józsefvárosi Kálvária téren állt egy időben a XVIII. század közepén felállított különleges építmény, ahová a históriák szerint a szabadságharc alatt környékbéli asszonyok jártak imádkozni férjeikért. Az 1890-es évek közepén azonban le akarták bontani a Kálváriát. Ezt Stróbl nem nézte jó szemmel, így kitalálta, hogy kövekként szállítsák az Epreskertbe, és ott állítsák fel újra.
A szobrászművész, aki mellett nem lehetett unatkozni
A korabeli források szerint Stróbl nem egyszer rukkolt elő valami nem mindennapi ötlettel. Például abban az időben, amikor az Epreskert a tolvajok célpontjává vált, oroszlánjelmezbe öltöztetett kutyájával szerette volna elijeszteni a rablókat, ám a közeli lakosok is frászt kaptak tőle.
Eközben reggelente lóháton, trombitaszóval érkezett meg az Epreskertbe, majd a teremben a lovát megülve ment végig tanítványai félkész szobrai között. Ezt elégelték meg egyszer diákjai, így az egyik nap egy ágyat húztak a bejárathoz, amire Stróbl csak ennyit mondott: „Azt hiszitek, hogy nem ugratok át ezen az ágyon?” – s egy pillanat alatt elkerült az útjából a bútordarab.
Ezenfelül különböző extravagáns ötletek tárházával lepte meg az epreskerti művészeket. Így hát gyakran tartottak jelmezes művészestélyeket, illetve történelmi témájú darabokat adtak elő az olykor páváknak, majmoknak, őzeknek és gólyáknak is otthont adó kertben.
A mulatságokat, a pezsgő társadalmi életet nem csak Stróblnak köszönhették akkoriban, ugyanis az epreskerti Jókai-Feszty-villa is megannyi rendezvénynek adott otthont. Feszty kiváló érzékkel szervezte meg a nagyobb, ünnepélyes irodalmi eseményeket, illetve a néhány fős vacsorákat is. Hajdanán ezáltal egy izzó, sziporkázó légkör vonta körül a pesti irodalmi-művészeti élet egyik központi helyét.
Egy újabb korszak kezdete
Fényesen tündöklő virágkorát a XIX. és a XX. század fordulóján élte a kert, majd az I. világháború alatt hadikórház költözött a kapui mögé. A háborút követően pedig véget értek a szép idők, s elkezdődött egy szintén remek, ám új korszak az Epreskert történetében.
A kert egybeolvadt a Képzőművészeti Egyetemmel 1921-ben, ennélfogva jelenleg is fiatal művészpalánták tanulnak és dolgoznak itt. Mivel az egyetem festő, szobrász és látványtervező tanszékének műtermeiben, illetve a fém-, bronzöntő, kőfaragó, gipsz- és üvegműhelyekben egyetemi munka folyik, így nem látogathatjuk bármikor az Epreskertet. Viszont a nyilvános osztálykiállítások vagy olykor vezetett séták során megleshetjük a hajdani műteremházakat, egykori szoboralkotásokat, valamint az új generáció műveit is.
Az Epreskerttől nem messze felkutathatjátok a Városligeti fasor gyönyörű villáit:
Funzine