Összegyűjtöttük nektek a legszebb márciusi 15-i verseket az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából. Közéjük több videót is ékeltünk, ha inkább hallgatnád a költeményket.
Juhász Gyula: Március idusára
Vannak napok, melyek nem szállnak el,
De az idők végéig megmaradnak,
Mint csillagok ragyognak boldogan
S fényt szórnak minden születő tavasznak.
Valamikor szép tüzes napok voltak,
Most enyhe és derűs fénnyel ragyognak.
Ilyen nap volt az, melynek fordulója
Ibolyáit ma a szívünkbe szórja.
Ó, akkor, egykor, ifjú Jókai
És lángoló Petőfi szava zengett,
Kokárda lengett és zászló lobogott;
A költő kérdett és felelt a nemzet.
Ma nem tördel bilincset s börtönajtót
Lelkes tömeg, de munka dala harsog,
Szépség, igazság lassan megy előre,
Egy szebb, igazabb, boldogabb jövőbe.
De azért lelkünk búsan visszanéz,
És emlékezve mámoros lesz tőled,
Tűnt március nagy napja, szép tavasz,
Mely fölráztad a szunnyadó erőket,
Mely új tavaszok napját égre hoztad,
Mely új remények ibolyáját fontad.
Ó nagy nap, szép nap, légy örökre áldott,
Hozz mindig új fényt, új dalt, új virágot!
Petőfi Sándor: Dicsőséges nagyurak
Ady Endre: Köszvény-ország márciusa
Március-Isten keresésre
Indít ma minden friss szelet:
Volt egy ország valaha, régen,
Negyvennyolcnak nagy idejében
S ez a szép ország elveszett.
Az élén jártunk a világnak,
Micsoda áldott, nagy tusák,
Föltört a hunn szívből a láva,
Mi voltunk a világ Japánja
Akkor s maga az – Ifjuság.
Nép volt az és nem rongyos horda,
Az márciusban nem aludt:
Sziken nőtt piros csoda-rózsa.
Bámult is a vén Európa.
Rómák lettek a hunn faluk.
Mennyit tudtunk és mennyit mertünk.
Bús egek, hát mi lett velünk?
Barmok, akik mindent megszoknak,
Helótái puhult latroknak:
Ezek vagyunk, ezek leszünk.
Grófok hű nyája, Köszvény-ország,
Pupákok, senkik és vakok,
Új ifjaink bódítva állnak,
Mária-zsoltárt kornyikálnak
S lesik az úri abrakot.
Sodomás bölcs, komisz, vén kasznár,
Pimasz pap, lelketlen cseléd,
Mágnás-úr, zsivány oltja, oltja,
Hogy föl ne csapjon nagy-lobogva,
A régi március hevét.
Bús Hunnia, podagra-nemzet,
Kis Köszvény-ország, baj vagyon:
Ma március van. Csúzod óvjad,
Húzd magadra a takaródat,
Szelek járnak víg hajnalon.
Kossuth népe, Petőfi népe,
Ma március van, ha tudod,
Ha nem tudod, óh, meg ne kérdezd
Urad, bíród, sorsod, köszvényed:
Kegyelmes Franz von Kossuthot.
Jókai Mór: Mártzius 15-dikén
„Talpra magyar! hí a haza!!!”
Hohó! hát a hatósági
Engedély hová maradt?
Nincs? Hát maradj odahaza,
S ne beszélj ily badarat!
Régen volt a! Már husz éve. –
Akkor szólt igy egy poéta; –
Ki emlékezik e névre?
Petőfinek hítták, vagy mi?
Sok megváltozott azóta:
Jobblesz annak békét hagyni,
A mi most húsz éve történt
– Mártzius 15-dikén.
„Mit kiván a magyar nemzet?”
Ugyan mit kivánna még?
Hiszen minden kivánsága,
De mind végrehajtaték.
Mit „ád még” a magyar nemzet?
Ez a kérdés. – Ki mit mond?
Marad-e még, mit el nem szed
A tizenkét bécsi pont?
Kell-e még néhány millió?
Mondja ki rá az ament
Nem „paraplü-ribillió,” –
De „paraplü-parlament”
– Mártzius 15-dikén.
„Rabok legyünk, vagy szabadok?”
Hát persze, hogy szabadok,
Azért olyat ne irjatok,
Melyért becsukassatok. –
Most húsz éve, egy rab irót
Szabadíta ki a nép;
No ez volna még a szép;
Igy megsérteni a birót!
Ám e nagy nap emlékére
Hogy legyen meg ez is hát:
Becsukatunk egy pár évre
Néhány „bal” journalistát
– Mártzius 15-dikén.
„A magyarok Istenére
Esküszünk!” hohó barátom!
Tiltja azt a konkordátum; –
A magyar számára nincsen
Külön kiváltságos Isten:
„Egy” van, és ez római. –
Ez is közös ügy; direkte
Az imádság se mehet be; –
Csak szent delegáczión át
Szabad hozzá szólani.
Hagyja kinn a náczióját,
Ki lojális honpolgár:
Csak közös honhoz van jussa. –
Pálffy Berti Márcziussa
Jobb tanácscsal is szolgál
– Mártzius 15-dikén.
Red Bull Pilvaker AllStars: Föltámadott a Tenger
Tompa Mihály: 1848.
Betűk és ajkak fennen hirdetik:
Hogy a világ órjásilag halad;
Mondják: az ember, ez erkölcsi lény,
Tökélyesebb lesz minden perc alatt.
Az új időknek nagy története
E fontos tanból szép leckét adott;
És megtaníta: hogy nincsen nagy ok
Lenézni az oktalan állatot.
Az állatok közt önszülötteit
Csak a legalábbvaló falja fel,
És a világ órjásilag halad:
Mert most ezt a királyok kezdik el!
————-
Különös: hogy aki egy magzatját megöli:
Elvesz pallossal vagy kötélen;
Aki pedig vadúl legyilkol százakat:
Halál helyett ezt hallja: éljen!
————-
A bársony színe tart sok éveken,
De végre a bársony is kimegyen.
Rosz festék az a honfivér, királyok!
Midőn kiömlik, még piros, piros…
Ha megszárad: sötét lesz mint az átok,
S nincs idő, mely ily szennyfoltot kimos.
alternatív feldolgozása:
Hívatlanok: Tompa Mihály 1848 – 2012
Kölcsey Ferenc: A szabadsághoz
Nyisd fel ó lángzó kebeled dicső Hölgy,
Nyisd fel a küzdő szeretőre kebled,
Fennröpűltedből kegyesen mosolygván,
Égi Szabadság!
Nékem is forrtak szemeimben égő
Könnyek, éreztem haza szent szerelmét,
Ints, zajos habként dagadozva várom
Lengeni zászlód.
Járom a gyáván! ki remegve futja
Fenndicsőséged ragyogó világát,
S megszokott rabság’ kezein tudatlan
Csörgeti láncát.
Átok a gyáván! ki nevedre borzad,
Mert gyakor szélvész kavarog föletted,
Mert halálhörgés diadalmi pályád
Mennyei bére.
Szállj ki felhőden, s noha szózatod mint
Villogó szélvész dörög is körűlem,
S zöld borostyánod noha fürteid közt
Vérbe füredt is:
Kellemed látom, s dobog érte mellem,
Csókodat várom szerelemben égve,
Csókodat szomjún epedő ajakkal,
Jer, ne tagadd meg!
Vörösmarty Mihály: Szabadsajtó
Kelj fel rab-ágyad kőpárnáiról,
Beteg, megzsibbadt gondolat!
Kiálts fel érzés! melly nyögél
Elfojtott, véző szív alatt.
Oh, jőjetek ki, láncra vert rabok,
Lássátok a boldog, dicső napot.
S a honra, melly soká tűrt veletek,
Derűt, vigaszt és áldást hozzatok.
Madách Imre: A szabadságháború
Mint villámlás valál, fényes, rövid.
Nem tudni honnan, nem tudni hová,
Azt sem tudnók, voltál-e igazán?
Ha a rom, mit hagyál, nem mondaná.
Petőfi Sándor: Magyar vagyok
Reményik Sándor: Erdélyi március
Egy tizenötös szám. És március:
Az első tavasz-hónap közepe.
Kimondottam így egyszerűn,
Ne féljetek, ne féljen senkise.
Ne féljetek: nem tüzesednek át
Halk hangolás után a vers-sorok,
Nem temetni és nem lázítani,
Csupán figyelmeztetni akarok.
Oly csendben nő a versem, mint a fű,
Úgy duzzad, mint a rügy duzzad a fán:
Nem szavalok, – szavaltunk eleget,
– Nagyon sokat – március idusán.
Volt egy tanítóm akkor, – igazi,
Nagy nevelő, – gyökérig leható.
Ő mondta: csak úgy ünnep ez a nap,
Ha munkát s imát összefoglaló.
Magányos hangját zsivaj nyelte el. –
Lavina dörgött. Most, – a kő alatt
Számunkra csak csendes növekedés:
Valóban: munka s imádság maradt.
De szárny kell munkához s imához is!
Szárny, mely röpít, s forrás, mely enyhet ad.
Tört szárny, beomlott kútfő: – mégis élet,
Mégis üdvösség az a régi nap.
Testvér, látod: én nem járok tilosban,
De te is hidd: nem tilalmas dolog
Megsimogatni otthon a fiókban
Egy poros, régi, kicsi szalagot.
Aztán – menni a hétköznapok útján,
Császárnak megadni, mi az övé,
S maga részét minden hatalomnak, –
De Istennek is, ami Istené.
Red Bull Pilvaker – Talpra magyar (Dipa, Bom, Fura Csé)
Arany János: Nemzetőr-dal
Süvegemen nemzetiszín rózsa,
Ajakamon édes babám csókja;
Ne félj, babám, nem megyek világra:
Nemzetemnek vagyok katonája.
Nem keresnek engemet kötéllel;
Zászló alá magam csaptam én fel:
Szülőanyám, te szép Magyarország,
Hogyne lennék holtig igaz hozzád!
Nem is adtam a lelkemet bérbe;
Négy garajcár úgyse sokat érne;
Van nekem még öt-hat garajcárom…
Azt is, ha kell, hazámnak ajánlom.
Fölnyergelem szürke paripámat;
Fegyveremre senki se tart számot,
Senkié sem, igaz keresményem:
Azt vegye hát el valaki tőlem!
Olyan marsra lábam se billentem,
Hogy azt bántsam, aki nem bánt engem:
De a szabadságért, ha egy íznyi,
Talpon állok mindhalálig víni.
Gyulai Pál: Hazám
Sokszor valál már életedben
Veszendő, oh szegény hazám!
Tatár, török és német gyilkolt
S haldoklál fényes rabigán:
Mi lesz majd sorsod a jövőben?
Ki tudja azt; sötét titok;
De most, de most, ha rád tekintek,
Csak sírok és csak sirhatok.
Nem gyáva bú e könnyek anyja,
Haragom sirja azokat;
Beszélünk hangos, büszke szóval,
S hazánk még csak névben szabad.
Nem csüggedés e könnyek anyja,
Rajtok tettek villáma ég;
Versengünk puszta semmiségen,
S fölöttünk mind borúsb az ég.
Hah mennyi gúny! győzelmi hymnus
Harsog körűlbe mindenütt,
S a vértől megszentelt mezőkre
Szabadság fényes napja süt.
Nekünk e hang tán síri dal lesz,
S a szent sugár tán búcsufény,
Véres felhőben elhunyó nap,
Halottak gyászos mezején.
Inkább halál, mint gyáva élet,
Igen, vesszünk, ha veszni kell,
De küzdjünk, míg csak egy magyar lesz
És vérezzünk dicsően el.
Lesz legalább a történetben
Rólunk egy nagy emlékezet
Egy büszke nép élt meggyalázva,
De dicsőn halt, mint született.
Funzine