Széchenyi István 1843-ban vetette fel egy olyan sírkert gondolatát, amelyet a nemzet nagyjainak szánt. Most már tudjuk, hogy a 176 éve megnyitott Fiumei úti sírkert beváltotta Széchenyi elképzeléseit, és az ország első számú temetkezési helyévé vált. Ez a tisztség azonban nem mindig illette meg.
Köztemetőből lett dísztemető
“Igen szép látványosság is volt ma a kerepesi-uti temető. A sírokat gyászpompába öltöztette a kegyelet, s különösen a Deák-mauzólem hatalmas fekete drapériái s Kossuth Lajos sírja, amelyen egész virágerdő reszketett, tettek mély benyomást a szemlélőre” – olvashatták 1895. november 1-jén a Pesti Napló hasábjain.
A sokáig, sok helyen Kerepesi úti temetőként jegyzett Fiumei úti sírkertben 1895-ben ott nyugodott már többek között Arany János, Klapka György, Trefort Ágoston és Batthyány Lajos is. Ekkor már több mint 40 éve temetkeztek ide, s az elején soknak tartott 200 holdas területről immáron egy jó ideje bebizonyosodott, hogy végül kevés lett.
Már 1891-ben a Budapest Hírlap arról írt, hogy alig 20 sírbolt telke eladó még, majd később, 1899-ben szintén e probléma kapcsán cikkeztek. Ekkor a Vasárnapi Újság 400 ezerre becsülte az itt örök nyugalomra helyezettek számát.
Pedig anno, 1847-ben a pesti városvezetés azzal a céllal határozta el az új köztemető kialakítását, hogy a meglévő temetőket tehermentesítsék. Nem volt szó reprezentációs feladatokról, sokáig bárkinek vehettek itt sírboltot, aminek az árát a kezdetek kezdetén 50 forint értékben határozták meg.
A hivatalosan 1849. április 1-jén, a kolerajárvány miatt megnyílt temetőben már az első évben történelmi esemény zajlott: itt temették el az isaszegi csatában megsebesült, majd elhunyt honvédeket. Majd az első nagy művészek Egressy Béni, Garay János költő-író és Vörösmarty Mihály voltak. Innentől kezdve pedig fokozatosan vált az ország első számú temetkezési helyévé a sírkert.
A kiegyezés évében, 1867-ben új fordulatot vett a temető élete. 1868-ban újratemették a pesti vértanúk feltételezett hamvait, és megépült Batthyány Lajos gróf monumentális mauzóleuma, a sírkert első nagyobb sírépítménye. A miniszterelnök emlékét őrző kegyeleti helyet követte Deák Ferenc, illetve a XX. század elején Kossuth Lajos mauzóleuma is.
Tehát időközben panteonná alakult a sírkert, amelyet 1885-ben dísztemetőnek nyilvánítottak, valamint törvénybe foglalták, hogy a rossz anyagi körülmények között vagy magányosan elhunyt művészeket, tudósokat a temetés és a díszsírhely ingyen illesse meg. A két világháború között pedig létrehozták a művészparcellát is, ahol a magyar kultúra meghatározó személyei nyugodnak ma is.
Hullámvölgyek a sírkertben
A II. világháború nyomai nagyjaink temetőjében is jelzik a nehéz időket. A sírokon látható golyónyomok árulkodnak arról, hogy a német-szovjet frontvonal itt húzódott, miközben a katonák a sírkövek, mauzóleumok mögé bújva lőtték egymást.
A temető sorsa a világégést követően sem fordult jobbra. Rákosi rendszerének karmai között, 1952-ben elrendelték annak bezárását és felszámolását. A döntés mögött egyrészt egészségügyi okok álltak, másrészt pedig el szerették volna tüntetni a régi rendszer dzsentrijét.
Végül 1956-ban újranyitott a temető, ahová megkülönböztetés nélkül temették el a szabadságharc idején elhunytakat. Időközben Nemzeti Panteonná nyilvánították a helyet, majd 1959-re elkészült a Munkásmozgalmi Panteon, amely valószínűleg beütötte az utolsó szöget is a koporsóba: a közvélemény számára a Fiumei úti sírkert kommunista temetővé vált.
Éppen emiatt a Kádár-korszakban sokan inkább a Farkasréti vagy a Kozma utcai temetőt választották végső nyughelyükként. Mindeközben, a hatvanas években a Kerepesi úti temetőt Nemzeti Sírkertté alakították, a lejárt parcellákat meghirdették, az itt maradt halottak jeltelen sírjai fölé pedig parkot építettek. Végül a sírkert a régi megbecsülését, rangját 1993-ban, Antall József miniszterelnök temetésével nyerte vissza.
Emlékezetes pillanatok őrzője
A nem mindennapi nevekkel együtt jártak a nem mindennapi temetések is, amelyek olykor politikai megmozdulásokba is átcsaptak. 1855-ben, amikor Vörösmartyt kísérték utolsó útjára, a szertartás a neoabszolutista rendszer elleni néma tömegtüntetéssé nőtte ki magát. Az eseményen pedig képviseltette magát minden rend és rang:
“Künn a temetőben százak állták körül, és nedvesiték könyeikkel azon helyet, melly a nemzet kedveneczét arany képzelmének színhelyétől és édes népétől örökre elzárandotta. Fáklyák világánál, százak csillogó könyei közt s a szertartást végző főt plébános úr egyszerű szép imája után, mellyet a nemzeti színház énekkarának zengő gyászdala fejezett be, leeresztetek a koporsó kriptájába.” – számolt be róla a Családi Lapok.
De talán még nagyobb tömegeket mozdított meg Kossuth Lajos búcsúztatása – ahol Jókai Mór is beszédet mondott –, amelyet minden idők egyik legnagyobb hazai temetésként tartanak számon. A több százeres tömegben, ahol a fővárosiak és a vidékiek is együtt vonultak, ott volt a Pesti Napló is, mely így emlékezett Kossuth utolsó útjára:
“Kossuth Lajos hamvait bevitték a kerepesi úti temetőbe. Nekünk, akik a gyászszekér után haladtunk, úgy tetszett e pillanatban, hogy a föld megmozdult alattunk […] Kossuth sirbatételénél a föld maga dobbant meg, mint egy óriás szív, büszke fájdalmában, magasztos örömében.”
Magasztos események árnyékában
Tény és való, hogy a Fiumei úti sírkert az egész országot megmozgató temetéseivel, szoborparkba illő alkotásaival, és az arborétumokhoz méltó természeti környezetével egy méltósággal teli helyként él mindannyiunk tudatában. Egy hely, ahol a csend az örök nyugalomra tért nagyokról mesél. Ámde a XX. század közepén az újságok hasábjai egy más arcát is felfedték a környéknek.
1941 májusában egy rejtélyes bűntett színhelyévé vált a temető, amelynek vízgyűjtő medencéjében levágott végtagokra leltek. Mint kiderült, egy 22 éves nő volt az áldozat, akinek a törzsét Angyalföldön találták meg. Egy évre rá rablótamadásról számoltak be. 1945-ben pedig arról írtak, hogy elfogták azt a rablóbandát, amely a fegyvereit és az elcsent holmit a temető egyik kriptájában őrizte.
Grandiózus sírkövek követték végig a nem mindennapi eseményeket
Az 1900-as évek közepén a temetőn ejtett fekete foltok sem tudták beárnyékolni a magyar síremlékművészet lenyűgöző alkotásait, amelyeket a nemzet neves művészei, építészei terveztek. Róth Miksa üvegmozaikjai lépésről lépésre előtűnnek a sírkertben járva, miközben Gerster Kálmán, Stróbl Alajos munkáját Deák Ferenc sírhelye, illetve az ország legnagyobb mauzóleuma, Kossuth Lajos eklektikus nyughelye dicséri.
A teljesség igényével lehetetlen felsorolni az összes említésre méltó sírboltot, de néhányra azért teszünk egy próbát. Ugyanis a temetőben nyugszik Kossuthon és Deákon túl Jókai Mór is, akinek az első fejfáját a saját háza kapujának anyagából faragták.
Ady Endre visszafogott síremlékét Csorba Géza tervezte, aki száznál is több jelentkező közül nyerte el a megtisztelő munkát.
Jászai Mari saját maga készítette el a sírját, ami az 1837-ben épült, majd lebontott Nemzeti Színház kupolacsarnokának szürke márványából készült el.
A Margitsziget falombjai alatt alkotni szerető Arany János sírja mellé a szeretett szigetről áttelepített 3 tölgyfát ültettek.
Végül pedig a temető legidősebb síremléke egy eredeti római kori szarkofág, amely Kuzsinszky Bálintot, az Aquincumot feltáró régészt rejti.
A mára 56 hektárossá lett, védett nemzeti emlékhellyé nyilvánított díszkertet bejárni nem egy-két perc, azonban érdemes felfedezni többek között a művészparcellákat, mauzóleumokat, az árkádsorokat és a falsírboltokat egyaránt. A sírkertről további információkat a kert weboldalán ide kattintva találtok.
Funzine
