8 képeslapra illő park, ahol festői tájak ölelésében piknikezhetünk tavasszal

Az egyre szebben szikrázó napsütés és a zöldellő fák mindannyiunkat a természetbe csábítanak. Így hát elhoztunk nektek néhány csodaszép parkot és parkerdőt, ahol madárcsicsergés mellett piknikezhettek, vagy akár kirándulhattok is a környéken.

Pünkösdfürdő park, Budapest

Ha nem szeretnénk a fővárosból kimozdulni, de mégis a természet lágy ölén töltenénk el egy néhány órát, akkor Óbudán, a Barát-patak és Pünkösdfürdő közötti szabadidőparkban napfürdőzhetünk. A többfunkciós park a békásmegyeri gáton 1,5 km hosszan terül el, és 700 fával, több mint 6000 cserjével, 22 ezer hagymás növénnyel, 17 ezer négyzetméternyi virágos réttel büszkélkedhet. Az ökológiai szemléletű helyet zónákra osztották, amelyeket egy érdekes információkkal teli tanösvénnyel kötöttek össze.

A Véderdő zónában találhatunk rá a Piknikező térre, ahol sütőhelyeket, asztalokat, padokat helyeztek ki, de természetesen a hosszan elterülő zöld mező bármely pontján leteríthetjük a plédünket. Mindezek mellett a gyerekekre játszótér vár, a leghűségesebb társainkra akadálypálya, a sport szerelmesei pedig erdei tornapályára, különböző sportpályákra, pingpong, petanque és slackline lehetőségekre lelhetnek.

Fotó: Budapest Városháza (Facebook)

Fedezzétek fel Budapest belvárosi oázisát:

Érsekkert, Eger

Az Érsekkert nemcsak Eger városának legnagyobb zöldterülete, hanem talán az egyik legszebb pontja is, a tavirózsákkal tűzdelt taván átívelő barokk kőhídjával és a képeslapokra illő zöld környezetével. Jelenleg kedvelt pihenőhelye a turistáknak és a helyieknek egyaránt, azonban régen teljesen más funkciót töltött be a város életében. Az úri vadászatok kedvelt helyszíne volt, illetve az egri ostrom idején itt vertek tábort Ahmed török nagyvezér csapatai. Az 1730-as évektől kezdték el díszkertté alakítani, majd Eszterházy Károly püspök falat vont köré. Végül csupán 1919-ben nyílt meg a városlakók előtt, így azóta csodálhatja meg mindenki a francia kertépítészet jegyeiben tündöklő parkot.

blank
Fotó: Szinok Gábor

Miskolctapolcai park, Miskolc

A Miskolctapolca Barlangfürdő melletti lenyűgöző parkot az Árpád-kori apátság erdejéből alakították ki, s 1920-ban egzotikus fák, bokrok betelepítésével tették igazán különlegessé. Napjainkban az őshonos fajokban gazdag, arborétum jellegű park új arcát mutatja meg, hiszen az elmúlt években újították fel. A munkálatok során számtalan szebbnél szebb virágot ültetettek, sétálóutakat, padokat, asztalokat, pihenőteraszokat létesítettek, illetve apró szobrokat rejtettek el szerte a parkban. Egy-egy melegebb napon egy külön élmény a hatalmas kocsányos tölgyek, platánok, mamutfenyők között elnyúlni pár finom falat kíséretében. Ezt pedig még tovább fokozhatjuk egy romantikus csónakázással, vagy épp a közeli kalandpark izgalmaival.

blank
Csónakázó-tó. Fotó: Hatvani Anikó

Pósteleki Szabadidőpark, Békéscsaba

A Békéscsaba, Gyula és Békés között fekvő Pósteleki Szabadidőparkban a történelem szálainak ölelésében kalandozhatunk, ugyanis a terület a XIX. században a Wenckheim család gerlai birtokának része volt. Majd a XX. század elején kapott nagyobb figyelmet a terület, amikor is Wenckheim Krisztina és Széchényi Antal felépíttette itt a kastélyát. Sajnos a II. világháború és az idő vasfoga sem kímélte az épületet, így a korabeli Wenckheim-rezidenciát már csak az előtte álló kronoszkópon keresztül láthatjuk. De az égig érő, különleges fafajokkal teli parkerdőben tűzrakóhelyeket, padokat, erdei büfét, játék-, illetve vadasparkot is találhatunk, sőt három túraútvonal is fut itt.

blank
Fotó: Dudás Ferenc

Ismerjétek meg a Wenckheim család szerteágazó történetét:

Pintér-hegyi Parkerdő, Zirc

Ha Zirc környékén járunk, akkor piknikkosárral, de akár egy jó karéj kenyérrel és szalonnával is elindulhatunk a Pintér-hegyi Parkerdőbe, ahol tűzrakóhelyek, asztalok, padok mellett pihenhetünk meg. De a Zirc és Porva közötti, idős gyertyántölgyekkel és bükkösökkel teli parkban játszótérre, faszénégető és bányászati bemutatóhelyre is bukkanhatunk, illetve itt fakad a Fiatalító-forrás is. Mindezek mellett egy 5 km-es tanösvényen bebarangolhatjuk a területet, miközben megismerjük a környék geológiáját, valamint növény- és állatvilágát.

blank
A Pintér-hegyi tanösvény. Fotó: Györkő Zsombor

Gyertyánosi Parkerdő, Kaposvár

A zöld ezer árnyalatának társaságában piknikezhetünk a Gyertyánosi Parkerdőben, ahol a gyertyántölgyek mellett a tájegység ritkább, védett növényei is felbukkannak. Mindeközben a 77 hektáros, dimbes-dombos terület sokszínű környezetében is gyönyörködhetünk, hisz hol meredek dombok, mély völgyek, máshol pedig vízmosások szabdalják a parkerdőt. A Zselic vadregényes vidékét a patakmedreken átívelő hidakat átszelve is felfedezhetjük, míg a Hódos-tó környéke kiváló helyszíne lehet egy romantikus sétának.

blank
Fotó: Györkő Zsombor

Mecseki Parkerdő, Pécs

Természetesen a Dunántúl tarsolyában a Gyertyánosi Parkerdőn túl is lelhetünk lélegzetelállító piknikpontokra. Így hát a Zselic után érdemes a Mecsek felé vennünk az irányt, ahol a Mecseki Parkerdő monumentális ékszerdobozként vár ránk. A 460 hektár kiterjedésű parkerdőben számos tanösvényen fedezhetjük fel a hely kincseit, amelyek közül talán az egyik legnagyobb a park nyugati részén elterülő Éger-völgy. Itt a csordogáló patakok, kis fahidak, illetve a festői Éger-tó romantikus világába csöppenünk, miközben a magasra törő égerfák alatt hűsölhetünk. A víztükör mellett pedig tűzrakóhelyek, padok, asztalok mellett pihenhetünk meg, mielőtt meghódítanánk a Sós-hegyi- és a János-kilátót, hisz pompás panorámájukat vétek lenne kihagyni.

blank
Éger-völgy. Fotó: Györkő Zsombor

Erdődy-kastélypark, Doba

Charles Moreau neves francia építész és festő álmodta Dobára a 91 hektár területű angolparkot, amelynek kialakítása során törekedett megőrizni a terület őshonos értékeit, miközben oly különleges növényeket, mint a tulipánfa és a japánakác is ültetett a parkba. Így hát a XIX. században angol és német párjaival említették egy lapon a kertet, ahonnan festői kilátás nyílik a Somló-hegyen álló várromra. Napjainkban a park fehér köves ösvényein járva, vagy épp arról letérve, a Hattyús-tóban, az eredeti növényállományból ránk maradt szomorú japánakácban, illetve az Erdődy család nyaralókastélyában gyönyörködhetünk. Ha pedig mindent felfedeztünk, az összes elemózsiát felfaltuk, akkor a Somló-hegy csúcsán álló Szent István-kilátót sem érdemes kihagyni.

blank
Fotó: Kerekes Norbert

Megannyi lenyűgöző angolparkra lelhetünk még az országban: