A magyar tenger már a 20. század elején is népszerű úti cél volt a nyári hőségben, így a magyar irodalom legendás alakjai is gyakran megfordultak a Balatonnál. Nem kivétel ez alól József Attila sem, akinek nemcsak tragikus halála kötődik egy balatoni településhez, hanem számos kedves emléke is.
Balatonlelle – A gyógyulás útján
Amellett, hogy József Attila többször ellátogatott pár napra a magyar tengerhez, első hosszabb itt-tartózkodása 1929-re tehető, amikor huzamosabb időt töltött egy balatonlellei szanatóriumban.
Az idegkimerüléssel küzdő, mindössze 24 éves költő megpróbáltató időszakon ment át, hiszen ekkor szakította meg vele a kapcsolatot Vágó Márta, akiért Attila teljesen odáig volt. A lány egy ideig viszonozta ezeket az érzéseket, azonban miután kiköltözött Londonba, egyre ritkábban válaszolt a költő gyönyörű szerelmes soraira, majd hazatérése után bejelentette, hogy szeretné, ha elválnának útjaik.
FunzineAz ekkor megtört érzékeny férfi hetekig nem hagyta el a lakását, majd nővérei segítségével sikerült bekerülnie a szanatóriumba súlyos depressziója miatt. A kezelések alatt szabadidejében előszeretettel sétált a tóparton, amikor csak tudta, megnézte a naplementét, és ahogy jobban lett, ismét belekezdett az írásba.
„Én nem értem, csak érzem az egészet.
Itt tangót jár a sok lány és fiú,
a sok számító, kedves és hiú.
Mert ez itt egy divatos nyári fürdő.
De némán, hiszen ráér a természet,
a zene mögött zúg az örök erdő.”
(Részlet A hullámok lágy tánca… című versből)
A nyugodt környezet és a balatoni levegő minden bizonnyal jó hatással volt rá, hiszen miután orvosai engedélyezték, egészen kivirágozva, célokkal és reményekkel tért vissza Budapestre.
Keszthely – A híres Balatoni Íróhét
Az Írók Gazdasági Egyesülete (IGE) 1932-es megalakulásának megünnepléseként szervezték meg az első Balatoni Íróhetet szeptember 4-11. között, amely keretében az új írók képviseletét védő szervezetnek köszönhetően a szegény sorsú írók eltölthettek néhány napot a Balatonnál.
A Keszthelyen tartott rendezvény során a csapat Veszprémben, Balatonfüreden, Siófokon és Hévízen is megfordult, a változatos programsorozatban pedig irodalmi estek, előadások és közös, kreatív munka is szerepelt, de természetesen szabadidős tevékenységekkel is készültek a meghívott vendégek számára.
A többnapos közös alkotótáborba József Attila is meghívást kapott, aki minden visszaemlékezés szerint nagy izgalommal indult útnak és a társaságba könnyen beilleszkedve, nagyon élvezte a közösen töltött napokat.
A korban és érdeklődésben hasonló férfiakból álló társaság a szakmai programok mellett napközben a vízparton kártyázott vagy sütkérezett, esténként pedig az egyesület által biztosított vacsorákat élvezte, amiket általában hajnalig tartó mulatozás követett.
Nagy Lajos, aki a költő szobatársa volt ebben a pár napban, a következőképpen emlékezett vissza ezekre a kora őszi estékre:
„Márpedig nekünk, József Attilának és nekem az evés volt a
fontos.(…) Az asztalnál mindenütt mellettem ült Attila, aki úgy élvezte az ételeket
– halat, szárnyast, Pazar köreteket, tortát, a legfinomabb gyümölcsöket –, hogy
nyögött és sóhajtozott a gyönyörőségtől. És szüntelenül magyarázta még teli
szájjal is, miért olyan finom a fogas, miért olyan remek a szilva, a körte…”.
Balatonszárszó – Család, barátok és az utolsó napok
Az 1930-as évektől már visszatérő nyaraló lett Balatonszárszón, hiszen nővérének férje, Makai Ödön társtulajdonosa lett a jól menő Palota Panziónak, így olcsóbban el tudta szállásolni a rokonokat. Attila gyakran vonatozott le, hogy családjával és barátaival együtt legyen, emellett pedig nagyon élvezte az itt töltött időt, a vidám társaságnak, a finom falatoknak és a hangulatos környezetnek köszönhetően mindig lebarnulva és feltöltődve érkezett vissza a fővárosba.
Így volt ez 1936 nyarán is, amire családja és barátai is sokszor a költő utolsó boldog nyaraként hivatkoznak. Ekkor egészen június közepétől szeptemberig Szárszón tartózkodott, minden napot együtt töltött családjával, és ekkor alakította ki az igazi köteléket nővére, Etus gyermekeivel. Visszaemlékezések szerint ekkor élvezte igazán a nagybácsi szerepet, napjai nagy részében a strandon játszott a gyerekekkel, elvitte őket kirándulni és felolvasott nekik.
„Zöld napsütés hintált a tenger lágy, habos vizén,
meztelenül, vigan, nagy messzi beusztam biz én,
a fényes ég, a csipke víz pólyája testemen,
bölcsőben fekve ringtam ott, behunyva két szemem.”
(Részlet a Zöld napsütés hintált… című versből)
Természetesen a szerelmi kaland itt sem maradhatott el, ugyanis az itt töltött idő alatt megismerte Sólyom Janka színésznőt és sanzonzenészt. Előszeretettel töltötte vele a nyári estéket, és ugyan kapcsolatuk nem élte túl a nyarat, az egynyári románc vers formájában is fennmaradt az örökkévalóságnak, amit a vonaton hazafelé robogva írt.
„Míg nyugtalanul forgott nagy, lágy habokon az az éj,
a csónak alatt hüvös öblögetési kotyogván,
én nyugtomat ott leltem piros ölben, amint a szeszély,
meg a természet gyönyörűn lecsapott rám.”
(Részlet a Balatonszárszó című versből)
1936 szeptemberében kipihenten, reményekkel és új versekkel a hóna alatt tért vissza Budapestre, nem is sejtvén, milyen megterhelő 14 hónap vár rá.
Ugyan elkezdték szélesebb körben is elismerni munkáját, folyamatosan romló mentális állapota lehetetlenné tette számára az írást, amit egy újabb viszonzatlan szerelem is nehezített, így 1937 júliusában idegösszeroppanással bekerült a svábhegyi Siesta Szanatóriumba.
Itt nyilvánították négy hónappal később, novemberben gyógyíthatatlannak, utolsó esélynek csak a környezetváltozást és pihenést látták, ezért leküldték nővéréhez és annak családjához Balatonszárszóra. November 4-én érkezett meg családjához, ahol a napsütéses, gondtalan és felhőtlen balatoni nyarak ellentéte fogadta, a rideg és komor téli hidegben beázott a panzió, és fűteni sem tudtak, így átköltöztek mindannyian a Horváth-kert nyaralóba.
Az egykor sokat viccelődő, szerettei körében fesztelen Attila egyre elesettebb és magába fordulóbb lett, testvérei visszaemlékezései szerint sírógörcsök gyötörték, semmi sem okozott számára örömöt, és teljesen kilátástalannak látta az életét. Egyedül esténként nyugodott meg picit, amikor órákat beszélgetett nővéreivel, akikkel ilyenkor leggyakrabban a kedves gyerekkori emlékeikről nosztalgiáztak.
Ebből a nyaralóból indult utolsó sétájára 1937. december 3-án a vasútállomás felé, amitől nem messze 19 óra 35 perckor halálra gázolta egy tehervonat.
Utolsó szálláshelyén, az egykori Horváth-kert nyaralóban működik a József Attila Emlékmúzeum, ahol egy interaktív, informatív és megrázó kiállítás várja azokat, akik megismernék a költő életét, műveit, vagy lerónák tiszteletüket emléke előtt.