7 nő és a magyar irodalom egyik legtermékenyebb szerelmi költészete: József Attilának lételeme volt a szerelem, amely rövid élete során egyik fő ihletforrásává lépett elő. Sorra vettük a költő életében meghatározó szerepet betöltő nőket, és egy-egy elhíresült szerelmes verssoron keresztül feltártuk hozzájuk fűződő kapcsolatát.
József Attila életében mindig is meghatározó szerepe volt a nőknek, kiskorát két nővérével és imádott édesanyjával, a Mamával töltötte, akit korai halála után minden egyes szerelmi kapcsolatában keresett. Hányatott élete alatt rendíthetetlenül és megszállottan kereste azt a biztos pontot, aki betöltheti az anyja halála után keletkezett űrt, és biztosítja azt a lelki nyugalmat és gyermeki biztonságot, amire mindig is vágyott. Heves természete és mély érzéseinek köszönhetően könnyen és gyorsan érzett mindent elsöprő szerelmet, tizenöt éves kora után alig volt olyan időszak, hogy ne udvarolt volna valakinek. Múzsáit saját versekkel ostromolta, és ezáltal megőrizte őket az örökkévalóságnak.
Gebe Márta “Mártuska”
„Most csak a csókod kérem.” (Csókkérés tavasszal, 1922)
Az árva József Attila 15 évesen érkezett Makóra, ahol gyámja a makói magyar állami főgimnáziumba íratta be, illetve a Délmagyarországi Közművelődésügyi Egylet (DEMKE) internátusába szerzett neki szállást.
Nem sokkal megérkezése után tetszett meg neki a nála valamivel idősebb Gebe Márta “Mártuska”, az internátus igazgatójának egyik lánya. A lányok nagy sikernek örvendtek az internátus fiú tanulói körében és míg sokan nyíltan közeledtek feléjük, Attila inkább a távolból, versekkel udvarolt Mártuskának, amelyeket vagy a Gebe fiúk által vagy az ajtó alatt becsúsztatva juttatott el a lánynak.
Mártuskának egy ideig imponált a költő neki szentelt figyelme, később már bizonyossá vált, hogy sokkal jobban érdeklik a jobb módú, közvetlenebb fiúk. Feltételezhetően ez a csalódás vezette Attilát az első öngyilkossági kísérletéhez 1922 júniusában, 17 évesen.
Espersit Mária “Caca”
“Szépség, bárhová lépsz, / Neked lobog fel mindenütt a lángész” (Lányszépség dicsérete, 1923)
Nem sokkal ezután, érettségi vizsgái előtt, a költő egyik atyai pártfogójához, Espersit Jánoshoz, a kor híres újságírójához és ügyvédéhez költözött; így találkozott János bácsi egy szem lányával, Espersit Mária “Cacával”.
Espersit János nagy reményeket fűzött Attila tehetségéhez, ezért a fiatalokat a következő felszólalással mutatta be egymásnak: „Bemutatom a kislányom. Neked pedig a jövendő Petőfi Sándorát.” A lány ugyan több verset is kapott, nem vette komolyan Attila közeledését, így a költő hamar továbblépett és gimnáziumi tanulmányai alatt még számos iskolás lány élvezhette udvarlását.
Vágó Márta
„Egy jómódú lányt szerettem, / osztálya elragadta tőlem.” (Végül, 1930)
A gyerekkori fellángolások után első nagy szerelme – és egyben első komoly kapcsolata – Vágó József közgazdász lánya, Márta volt. Attila 1927 őszére egyre elismertebb lett a szakma nagyjai körében, és egyre több barátságot kötött a kor nagy íróival, köztük Illyés Gyulával. Neki köszönhette, hogy 1928-ban megismerte a nála pár évvel idősebb Mártát.
Márta tehetős, intellektuális körökben mozgó, értelmiségi családból származott; tanulmányai során számos ismeretre tett szert a szociológia és a filozófia területén. Eszmecseréik nagy hatással voltak Attilára, illetve a Vágó család által szorosabb kapcsolatba került a liberális körökkel: Márta által egy egészen új világ nyílt meg előtte. A lány szülei először ellenezték kapcsolatukat, révén, hogy egy felsőosztálybeli, vagyonosabb fiút reméltek Márta számára, de végül áldásukat adták a házasságra.
A szerelmeseknek egy próbát kellett kiállnia: Mártát szülei hosszabb időre Londonba küldték, hogy kitanulja a szociális gondozói szakmát, és feltehetőleg tesztelni is akarták a fiatalok kapcsolatának komolyságát. A kezdeti lelkes és érzelmes levelezés 1928 végéig tartott, majd Márta meggondolta magát, és 1929 januárjában levélben lezárta kapcsolatát a költővel.
Pár évvel később újra összesodorta őket az élet, de nem sokkal azután Márta ismét búcsút intett a költőnek a következő magyarázattal: „Még sokkal nagyobb gyerek vagy, mint én , de mivel csak két évvel vagy fiatalabb nálam, nem adoptálhatlak, pedig, akármennyire is haragszol mindig érte, ez volna az egyetlen megoldás. Nem tudsz nevelni, vezetni, nem bízok az ítéletedben, nem érezlek okosabbnak magamnál, hogy támaszom lehetnél, csak sokkal-sokkal jobbnak, emberebbnek, tisztábbnak, igazabbnak, és ezért nagyon szégyenlem magam előtted!”
Szántó Judit
“Szövetség ez s nem szerelem…” (1930 és 1934 között keletkezett töredék)
Nem sokkal a Mártával való szakítás után, 1929-ben egy előadói esten ismerkedett meg a nála pár évvel idősebb Szántó Judit szavalóművésznővel, akivel 1930-ban össze is költözött. Kapcsolatuk semmiképp nem mondható hétköznapinak: míg József Attila heves, intenzív szerelmet táplált korábbi választottjai iránt, Judit inkább egy régóta hiányzó anya szerepét töltötte be a költő életében.
Judit hitt abban, hogy Attila különleges tehetséggel van megáldva, és nagy költő válik majd belőle, aminek érdekében igyekezett minden tőle telhetőt megtenni. Otthont biztosított számára, mosott, vasalt, főzött, valamint keményen dolgozott a gyárban, hogy pénzt keressen, és rendíthetetlenül ostromolta a kiadókat és szerkesztőket, hogy Attila verseit népszerűsítse. Valami mégis hiányzott ahhoz, hogy harmónikus kapcsolat alakuljon ki köztük; Judit volt férje fényképét őrizgette, míg Attila más nőket is megkörnyékezett. Kettejük heves és labilis természete, valamint a költő egyre súlyosbodó mentális problémái sem segítettek a helyzeten. Az együtt töltött négy év alatt Attila hatszor kísérelt meg öngyilkosságot, majd amikor 1934-ben megpróbálta lezárni kapcsolatát Judittal, a nő is megpróbálta elvenni saját életét. Végül 1936-ban tettek pontot kapcsolatuk végére, és annak ellenére, hogy hat évig együttéltek, meglepő módon Juditnak összesen csak két verset írt.
Marton Márta
„Csillagok gyúlnak és lehullnak, / de te megálltál szememben.” (Óda, 1933)
József Attila a Szántó Judittal tartó se veled se nélküled kapcsolat alatt ismerkedett meg 1933 júniusában dr. Szőllős Henrikné Marton Márta művészettörténésszel egy Lillafüreden tartott kongresszuson. A hirtelen fellángolást ugyan aligha lehet kapcsolatnak nevezni, mégis ő ihlette a költő munkásságának és talán a magyar irodalom egyik legszebb írását, az Óda című verset.
Gyömrői Edit
„Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén / nagyon meg tudtam szeretni veled.” (Gyermekké tettél, 1936)
Az 1930-as években Attila már komoly segítségre szorult, és miután több orvos is foglalkozott vele, 1935-ben Gyömrői Edit kezdte meg a költő kezelését. A terápiák alkalmával együtt töltött idő hatására a költő hamar elkezdett kötődni pszichoanalitikusához, ami elsősorban valószínűleg nem Edit személyének szólt, hanem sokkal inkább annak, hogy végre úgy érezte, valaki megérti őt, illetve fő bizalmasát és támaszát látta orvosában.
Edit elutasította Attila közeledését, ami egyre több agressziót váltott ki a költőből, és odáig fajult, hogy egy alkalommal késsel támadt orvosára. Edit vőlegénye megakadályozta, hogy a támadás végzetes véget érjen, és egyértelművé vált számára, hogy Attilát be kell utalni egy kórházba, ahol új kezelőorvoshoz került.
Edit 1971-ben a következőt mondta kapcsolatukról: „Szerelem: nem volt az szerelem. Hogy mondják magyarul: transference? Átvitel. Átruházás. Az analitikus egy neutrális senki, olyan mint egy ruhafogas, amire az összes meglevő kabátokat ráakasztják. Az összes régi érzéseket az analitikushoz kapcsolják és végigélik. Ezért tudjuk megtanulni, mi történet a beteggel. – A versek, az nem én voltam. Rólam nem tudott semmit. Az érzelem az anyjához kötődő érzésnek az ismétlése volt.” (Vezér, 2004)
Kozmutza Flóra
„Szól örökös neved árja, törékeny báju verőfény, / és beleborzongok, látván, hogy nélküled éltem.” (Flóra, 1937)
Attila 1937 februárjában közös barátokon keresztül ismerkedett meg Kozmutza Flóra pszichológussal, aki vállalta, hogy elkészíti vele a a 20. században gyakran alkalmazott Rorschach-tesztet, amely felvázolja a vizsgált alany személyiségstruktúráját. A teszt készítése elhúzódott, és eközben Attilát egyre jobban lenyűgözte az okos, határozott, gyönyörű és kicsit távolságtartó Flóra, akit pedig Attila versei és tehetsége fogott meg.
A vizsgálat után Attila találkozóra hívta Flórát egy nagykörúti kávéházba, ahol már a neki címzett verseivel várta őt. Flórának imponáltak a versek, de külön megkérte a költőt, hogy vezetéknevét húzza ki belőlűk, hiszen ekkor már alakult a kapcsolata a kor másik elismert irodalmárával, az akkor még házas Illyés Gyulával, amiről Attila is tudott.
Flóra hamarosan szívizomgyulladással kórházba került, ahol József Attila és Illyés Gyula is rendszeresen látogatta. A kórházban töltött idő után pihenés céljával Tihanyba utazott, ahonnan két nap után visszatért, mert megtudta, hogy Attila idegszanatóriumba került, és több közös ismerős közenjárására meglátogatta őt. A megviselt, sápadt költő a kapubejáratnál várta őt, és ott rögtön meg is kérte a kezét. Flóra a következőképpen emlékezett vissza erre a találkozóra: „Az első szava kérdés volt: hozzá megyek-e feleségül? Az igenemre átölelt, felzokogott. Majd elkérdezte még sokszor – egy kicsit hitetlenkedve – és minden válaszomra még erősebben zokogott.” (Részlet József Attila utolsó napjairól c. könyvből)
Attila állapota rohamosan romlott, míg Flóra egyre több időt töltött a már elvált Illyés Gyulával, aki mellett egy harmonikusabb és biztosabb jövőt látott. Attilát végül ősz végén elbocsájtották a szanatóriumból, ahonnan Balatonszárszóra utazott nővéreihez, ahol Flóra még egyszer meglátogatta, és Attila megígérte neki, hogy karácsonykor összeházasodnak. Megbeszélték a következő találkozót, de erre már nem került sor: a költő 1937. december 3-án öngyilkos lett, négy búcsúlevelet hagyott, az egyiket Flórának címezte. A levélben ezt írta: „Kedves Flóra! Bocsásson meg nekem. Hiszek a csodában. Számomra csak egy csoda lehetséges és azt meg is teszem. Tudom, hogy szeretett, tudta, hogy szeretem. A többi nem rajtunk múlott.”
Kozmutza Flóra és Illyés Gyula 1939-ben házasságot kötöttek, bár egy 1987-ben megjelent könyvében Flóra azt írja, hozzáment volna József Attilához. A magyar irodalom talán legszebb szerelmes verseit ihlető nők szinte egytől-egyig írtak vagy meséltek a költővel való kapcsolatukról, amelynek hála az utókor sosem felejti őket.
Írta: György Mária