10 lenyűgöző tulipánkert hazánkban, ahol színpompás tulipánokat szüretelhetünk

Hatodik éve virágzik immáron mintegy 2 millió hagyma hazánk összesen 10 TulipGarden kertjében, ahol kertenként sok százezer virágban gyönyörködhet minden virágszerető látogató.

Fotó: TulipGarden Balaton Facebook – Soós Balázsné

A kertekben mintegy 200-féle tulipán csodálható meg, ami azért is különleges, mert még elképzelni is nehéz ennyiféle szín- és megjelenési kombinációt. Egyes kertekben nárcisz és jácint is társul a tulipánok mellé, ami még tovább emeli a fajok változatosságát.

Jelenleg összesen 10 kerttel várják azokat, akik színpompás környezetben szeretnének feltöltődni, gyönyörködni a virágokban, majd hazavinni ebből az élményből egy kis szeletet. A 10 kertben 10 különféle élmény és 10-féle kertberendezési megoldás várja a látogatókat, ezért minden helyszín más és más.

Fotó: Tulipgarden Rétköz Facebook

Egy TulipGarden kertbe megérkezni egy semmihez sem fogható élmény, hiszen teljesen magával ragad a sok százezer tulipán látványa, amiből akár haza is vihetünk egy-egy csokorral a tulipánszüreteknek köszönhetően, sőt, tavasszal még telepítendő hagymákkal is készülnek az otthon kertészkedő látogatóknak.

A megfelelő időpont kiválasztása után nincs más dolgunk, mint előkészíteni a metszéshez szükséges ollókat és kosarakat, ezeket ugyanis csak korlátozott számban tudják biztosítani a helyszíneken.

A TulipGarden tulipánmezői a szüretek időpontjaival:

TulipGarden Decs

  • Szedd magad tulipánszüret húsvétkor: március 29., 30., 31.; április 1. mindegyik napon 10:00-18:00
  • Áprilisi szüreti napok: április 1-29. mindegyik napon 10:00-18:00

7144 Decs, Decsi Szőlőhegy HRSZ 16/40. | WeboldalFacebook

TulipGarden Balaton

  • Tulipánszüret húsvétkor: március 29., 31. mindkét napon 10:00-19:00; április 1. 10:00-17:00
  • Áprilisi szüreti napok: április 1., 6., 7., 13., 14., 20., 21., 27., 28. mindegyik napon 10:00-17:00

8692 Szőlősgyörök, Külterület | Weboldal | Facebook

blank

TulipGarden Dunakanyar

  • Áprilisi szüreti napok: április 5., 6., 7., 12., 13., 14., 19., 20., 21., 26., 27., 28. mindegyik napon 9:00-17:00

2612 Kosd, Hrsz. 0258/29 | WeboldalFacebook

TulipGarden Győrladamér

  • Szedd magad tulipánszüret húsvétkor: március 29.; április 1. mindegyik napon 10:00-18:00
  • Áprilisi szüreti napok: április 1-30. mindegyik napon 10:00-18:00 

9172 Győrladamér, hrsz. 0109/4 | Weboldal | Facebook

TulipGarden Homokhátság

  • Húsvéti hétvége: március 29., 30., 31.; április 1. mindegyik napon 9:00-19:00
  • Áprilisi szüreti napok: április 1-30. mindegyik napon 9:00-19:00

6236 Tázlár, Hrsz. 5405/37 | Weboldal | Facebook

További információk:

TulipGarden Mórahalom

  • Húsvéti tulipánszüret és kézműves vásár: március 30., 31.; április 1. mindegyik napon 10:00-17:00
  • Áprilisi szüreti napok: április 1. 6., 7., 13., 14., 20., 21., 27., 28. mindegyik napon 10:00-17:00

Weboldal | Facebook

Tulipgarden Rétköz

  • Tulipánszüret húsvétkor: március 31.; április 1. mindegyik napon 10:00-18:00
  • Áprilisi szüreti napok: április 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7. mindegyik napon 10:00-18:00

4494 Kékcse, Külterület 0106/23 | Weboldal | Facebook

blank

TulipGarden Nagyvenyim

  • Húsvéti Tulipánles: március 29., 30., 31.; április 1. mindegyik napon 9:00-17:00

2421 Nagyvenyim, Venyim Gyümölcse major 1. | Weboldal | Facebook

Tulipgarden Tisza-tó

  • Húsvéti Tulipánszüret: március 29., 30., 31.; április 1. mindegyik napon 9:00-17:00
  • Áprilisi szüreti napok: április 1., 5., 6., 7., 11., 12., 13., 14., 18., 19., 20., 21., 25., 26., 27., 28. mindegyik napon 9:00-17:00

5241 Abádszalók, hrsz. 0277/5 | Weboldal | Facebook

További információkat a pontos időpontokról IDE kattintva olvashattok. Mielőtt azonban elmerülnétek a virágtengerben, fontosnak tartjuk elmondani, hogy a virágzásokat és a szüretet az időjárás nagyban befolyásolja, ezért érkezés előtt mindenképp tájékozódjatok az adott kertek Facebook-oldalán a nyitvatartásról és a tulipánszüretek pontos időpontjáról!

Virágba borult arborétumok és botanikus kertek Budapesten: