A több mint 150 éves Margitszigeti Nagyszálló históriái legalább olyan kalandosak, mint a középkorra visszavezethető szigetének a legendái. Ugyanis a nem mindennapi vendégsereggel büszkélkedő szálló az évtizedek során megannyi változáson esett át, miközben a falai rendkívüli események sorozatának lehettek tanúi.
Ybl alkotta fürdőkomplexum
A Margit-sziget kalandos életének megannyi meghatározó alakja között szerepelt József nádor, majd fia, József főherceg is, akiknek legfőbb törekvései közé tartozott, hogy a szigetből egy igazi tündérkertet varázsoljanak. E tervnek pedig elhagyhatatlan részét képezte a világszintű fürdőtelep kialakítása, ahol a fő szerepet a gyógyításnak szentelték.
Az épületeket Ybl Miklós álmodta meg – ekkor épült a napjainkra tovatűnt Margit-fürdő –, mára pedig csupán az egykori Alsó Vendéglő, a mai Holdudvar, valamint a Nagyszálló maradt ránk a komplexumból.
Az 1873-ban, neoreneszánsz stílusban épült, eredetileg kétemeletes Nagyszállót a fürdővendégek részére hozták létre, 162 szobával, pompás berendezéssel, a fürdőszobákba bevezetett gyógyvízzel, tündöklő földszinti társalgóteremmel, könyvtárral, orvosi rendelővel és a kor legnagyobb kényelmével felszerelve.
Ha még többet olvasnál a Margitsziget kiépítéséről:
FunzineMegannyi átalakítás és fordulat a szálló életében
1913-ban, az akkor már a főváros kezében lévő szállót bérbe adták egy részvénytársaságnak, s ezzel korrupciós botrányok, valamint évekig tartó pereskedések sorozatát indították el. Végül az I. világháború után sikerült a fővárosnak visszaszereznie az épületet, majd a két világégés közötti időszakban jelentős fejlesztéseken esett át a hotel.
Az 1920-as években Wälder Gyula építész, műegyetemi tanár tervei szerint építették át az akkor már Palatinus néven futó szállót, az 1930-as években pedig plusz egy emelettel és egy szanatóriumi résszel is bővült az épület.
Ezekből az időkből így írt róla a Budapesti Hírlap: „A Nagyszálló és a Szanatórium nemcsak lakást nyújt, a gyógyfürdője nemcsak üdülést, mert itt mindennek külön kedves varázsa van: a meghitt és finom margitszigeti hangulat külön specialitás, amelyet utánozni nem lehet.”
E varázslatosan meghitt hangulat azonban a II. világháború, majd az 1965-ös nagy dunai árvíz következtében szertefoszlott, s a helyén egy romokban álló, beomlott tetejű épület maradt a hatvanas évek Margit-szigetén.
A helyreállításra csak 1985 és 1987 között esett sor – ekkor törekedve arra, hogy az Ybl-féle stílust megőrizzék –, és a szálló egy korszerű, újfent tündöklő épületként, új névvel, Ramada Grand Hotelként nyílt újra. Legutóbb 2000-ben újították fel a Nagyszállót, amely jelenleg a Danubius hotellánc tagja, és Ensana Grand Hotel Margitszigetnek hívják.
Nem semmi társaság fordult meg a szállóban az évek során
Egykoron politikusok, államelnökök, világhírű zenészek, filmsztárok, maharadzsák, főúri méltóságok gyakori szállásaként volt ismert a hotel. Itt hajtotta álomra a fejét Hruscsov, vagy épp Sukarno indonéz elnök is, aki 1960-ban a háremével együtt az egész szállodát elfoglalta. Sőt az ország utolsó, 1916-os koronázási ünnepségének idején hercegek hada lakott a szobákban.
Nemcsak a nemzetközi ismert vendégek palettája volt nagy, ugyanis a magyar irodalom legnagyobb alakjai is pihentek a szállóban, vagy akár hónapokra, évekre béreltek itt szobát. Például Arany János a Nagyszálló második emeletén élt családjával egy ideig, illetve járt itt többek között Blaha Lujza, Jászai Mari és Krúdy Gyula is.
1925-ben pedig az egyik legnagyobb cigányprímás, Banda Marci unokája töltötte itt a mézesheteit. Sőt a szállóban élt Rédei Lola, az éjjeli mulatóhelyek egyik táncosnője is, aki akkoriban igazi simlisként kereskedett a különböző ruhákkal és bundákkal.
A sportéletből is a legfényesebb csillagok ragyogták be a szállót, ugyanis itt volt az Aranycsapat állandó bázisa hajdanán, sőt az 1953-as legendás 6:3 angol-magyar mérkőzésre is itt edzett a csapat. Mindeközben a Nagyrét sűrű ködben úszott, hiszen a sikeres felkészülés érdekében a filmgyárból hozattak ködgépeket, hogy a futballisták hozzászokjanak az angliai időjárási viszonyokhoz.
1940-ben pedig arról cikkezett a Pesti Hírlap, hogy aligha érezte meg a Nagyszálló – akkor már Palatinus Szálloda – a nehéz időket, s a vidéki tehetős családok apraja-nagyja itt nyaralt.
A jó idők kora később se áldozott le, ugyanis egy 1957-es Népakarat napilapjában arról olvashatunk, hogy a szálló túlnőtte magát: „Nem képes ellátni azt a feladatot, amit rábíztak: a jelenleg is itt lakó nagykövetek, attasék, a több mint 120 külföldi vendég zavartalan ellátását. Mi akadályozza meg ebben? »A minden áron táncolni kívánó fiatalság gyakran elsöprő rohama.«Az elmúlt vasárnapon már annyira zsúfolt volt a szálló kerthelyisége, hogy kitették a »Megtelt« táblát és több embert nem akartak beengedni.”
A szálló lelke: a személyzet
Nem csoda, hogy egy ilyen vendégsereg mellett rangnak számított itt dolgozni, a szállodának pedig messze földre elért a híre legjobb séfjeinek és cukrászainak hála. Az alkalmazottak olykor az egész életüket ledolgozták az épület falai között, de még olyan dolgozóról is szól a fáma, aki élete végére a szállodától kapott egy szobát, így annak állandó lakójává vált az 1980-as években.
A hajdani Nagyszálló meghatározó arcai között említhetjük Helyes György portást, Kraszner Menyhért szállodaigazgatót, vagy épp a három generáción átívelően itt dolgozó Kunz családot.
Rendkívüli események sorozata
A szorgosan munkálkodó nagyszállói gárda életét és kedélyét azonban olykor nem várt események borzolták fel. Ezek közé tartozott az 1905-ös, apróbb tífuszjárvány, amely a Nagyszálló II. emeletén tört ki. Majd egy 1933-as eset, amikor arról írtak a Pesti Naplóban, hogy a Nagyszálló 25 éves portása, Verebélyi Rezső szíven lőtte magát a hotel személyzeti traktusában. Ez év szerencsétlenségeit pedig tovább fokozta, hogy a szálló szanatóriumi szobájában halálra égett a kor ismert budapesti gyermekgyógyászának felesége.
Mindeközben néhanapján a tolvajok is jártak-keltek a hotel folyosóin és szobáiban. 1915-ben egy szobalány egy zászlósi egyenruhába öltözött fiatalemberre lett figyelmes, aki éppen egy cipőt csent el az egyik ajtó elől. Mint kiderült, Hoffmann Aladár fél éve rendszeres cipőlopásokból élt, s a főváros minden szállójában megfordult már.
De ez semmi nem volt az 1927-es százmilliós betöréshez képest, amikor az egyik vendég szobájából minden értékeset kirámoltak. Furcsa történések máskor is előfordultak, például 1919-ben nem várt, 274 koronás telefonszámlát kellett kifizetnie a szállónak, Kun Béla apja után.
Természetesen nem csak a sajnálatos események sokaságáról írtak a korabeli sajtóban. Ugyanis például rendszeresen szerveztek jótékony célra Margit teadélutánokat a szállóban, és a táncos mulatságokon a kor zenei életének krémje szórakoztatta a közönséget. Emellett az is előfordult, hogy „gardenparty” keretein belül nemzetközi divatbemutatóra invitálták az embereket.