7 téli ruhát öltött, mesebeli falu, ahol elbújhatunk a világ elől

Ha a karácsonyi pörgésben a népszerű és forgalmas kirándulóhelyek helyett jóval csendesebb környezetre vágytok, vegyetek célba egy elragadó falvat, ahol maximális nyugalomban élvezhetitek a tél varázsát.

Óbánya

A természeti és épített környezet szépsége miatt a gyakran magyar Svájcként is emlegetett Óbánya a Kelet-Mecsekben, egy szurdokvölgyben található. A hangulatos település erdők ölelésében fekszik, egyetlen utcájának házai mellett pedig az Öreg-patak fut végig. Fekvése miatt számos turistaútvonal keresztezi, így akár egy téli kirándulás megállójaként is tökéletes úti cél lehet.

Fotó: Györkő Zsombor

Háromhuta

A bámulatos Zempléni-hegység mélyén fekvő, többé-kevésbé különálló, három településrészből felépülő Háromhuta Sárospataktól mindössze 30 kilométerre található, története pedig egészen II. Rákóczi Ferenc uralkodásáig nyúlik vissza. Leghíresebb nevezetessége a fenséges Bretzeinheim-Waldbott-vadászkastély, illetve a 19. században épült római katolikus templom. Természetesen kirándulóhelyekből sincs hiány, felfedezhetitek például a Pálos-forrást, vagy a Rejtek-rét és Gömböc-kövek környékét is.

blank
Fotó: Hatvani Anikó

Somoskőújfalu

A Cserhát északkeleti vonulatában elhelyezkedő község két apró patakjának vizeit számtalan forrás táplálja, különleges bájt adva a környéknek. A helység már 1455-ben is felbukkant írásos forrásokban, ehhez kötődő az egyik leghíresebb látnivalója, az Árpád-kori Pogányvár. Mindemellett, a történelmi múlt emlékei mellett a táj gazdag geológiai kincsekben is, többek között a több vulkánból származó bazaltfennsíkja és bazaltoszlopai miatt is híres.

Fotó: Farkas Ferenc / Nekem szülőhazám
Fotó: Farkas Ferenc / Nekem szülőhazám

Hollókő

Hollókőt valószínűleg senkinek sem kell bemutatni, hiszen nemcsak itthon népszerű úti cél, hanem világhírnévre is szert tett, amikor az UNESCO világörökség listájára felkerült. A palóc falu egyediségét az adja, hogy a 17-18. században kialakult falu a népi építészetét és a 20. századot megelőző falu életének mindennapjait a mai napig, eredeti állapotában sikerült megőrizni. A szabadtéri múzeumnak is tekinthető aprócska községet nemcsak a nyári programkavalkád alatt érdemes meglátogatni, hiszen a mesés téli tájjal egy egészen különleges, varázslatos oldalát mutatja meg.

blank
Fotó: Tokos Szabolcs

Jósvafő

Az Aggteleki Nemzeti Park területén fekvő Jósvafőt 1999-ben nyilvánították műemlék jelentőségű községnek elsősorban népi építészeti emlékei miatt. A védett értékek között jelentősek a 19. században emelt, mesébe illő tornácos lakóházak, illetve az éghajlathoz igazodó méretű és szerkezetű, fából ácsolt csűrök, pajták és egyéb melléképületek. Az egyedi hangulattal bíró település másik közkedvelt nevezetessége a Baradla-barlang, ami népszerű látványosság a túrázók és a városnézők között egyaránt.

blank
Fotó: Varga Norbert

Tihany

Valószínűleg nem kell hosszasan magyarázni, hogy a Balaton-felvidék ékszerdoboza miért került fel a listára, hiszen a legendás települést nemcsak a nyári levendulaszezonban érdemes útba ejteni, hiszen a téli hónapok során egy egészen más hangulatú tájban gyönyörködhetünk a Tihanyi Bencés Apátságból, vagy a Rege cukrászda finomságait fogyasztva. A magával ragadó község az év ezen időszakában kevésbé forgalmas, így tökéletes választás, ha kényelmes tempóban fedeznétek fel a csodaszép környéket.

blank
Fotó: Shutterstock

Hercegkút és a Kőporosi pincesor

Az egykor a Rákócziak birodalmához tartozó Hercegkút számos látnivalóban bővelkedik, többek között érdemes felkeresni a Sváb tájházat, a Gombos-hegyi kálváriát, illetve egy kirándulás keretében bejárni a Pogány-kútot és környékét, vagy a Trautson tanösvényt. Természetesen nem lehet elmenni amellett sem, hogy elhelyezkedése miatt ideális úti cél a borok szerelmeseinek is, hiszen a Tokaji borvidéken fekvő községet sokan a romantikus hangulattal kecsegtető Kőporosi pincesor miatt is látogatják.

blank
Fotó: Berencsi fotó

Ha még több kirándulóhely közül szemezgetnétek: