Idén is megrendezik Miskolc közkedvelt filmünnepét – Jön a 19. CineFest!

A legnagyobb filmrajongók már régóta tudják: ha szeptember, akkor irány Miskolc! A CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált immár 19. alkalommal rendezik meg a városban, de idén először a szokásoshoz képest egy héttel korábban, már szeptember 1-jén kezdetét veszi a filmünnep.

Fotó: CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál Facebook

A szervezők mindig nagy gondot fordítottak arra, hogy a legrangosabb fesztiválok legsikeresebb filmjeit hozzák el a nézőknek. Ennek megfelelően a szeptember 1. és 9. között megrendezésre kerülő programon a versenyszekcióban olyan filmeket is láthatunk, amelyek a velencei, a cannes-i, a szarajevói, a berlini, vagy éppen az amerikai Sundance fesztiválról érkeznek egyenesen Miskolcra.

A teljesség igénye nélkül, versenybe száll a fesztivál fődíjáért Yorgos Lanthimos Szegény párák című filmje Emma Stone-nal a főszerepben, az Aki Kaurismäki rendező nagy visszatéréseként emlegetett Hulló levelek, a Karlovy Vary filmfesztiválon bemutatott Vörös szobák és Tóth Barnabás Mesterjátszma című filmje.

Hulló levelek – Fotó: Malla Hukkanen/Sputnik

A versenyen kívüli Kitekintő szekció is izgalmas alkotásokkal van tele, itt látható például a Jeanne Du Barry – A szerető című film Johnny Depp-pel a főszerepben, vagy a cannes-i Arany Pálmát elnyerő Egy zuhanás anatómiája. Ugyanezen szekcióban magyar filmekkel is találkozhatunk, itt látható Magyaroroszágon először Reisz Gábor új filmje, a Magyarázat mindenre.

Az ázsiai filmek szerelmeseinek igazi csemegéket tartogat ez a szekció, mivel a Hongkongi Nemzetközi Filmfesztivállal partnerségben a CineFesten hat hongkongi film is látható lesz, de három dél-koreai alkotás is helyet kapott a programban.

blank
Jean du Barry – A szerető – Fotó: Stéphanie Branchu/Why Not Productions

A dokumentumfilmek között is érdemes szétnézni, mert olyan fontos filmekkel találkozhatunk, mint a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Arany Medve-díjat nyert Az Adamanton, amely a párizsi pszichiátriai központ betegeiről és gondozóiról szól. A 2022-es Velencei Filmfesztivál győztese, a Mennyi szépség és kín is vetítésre kerül, amely a nemzetközileg elismert művészről és aktivistáról, Nan Goldinról szól.

A dokumentumfilmek között is találunk természetesen magyar alkotásokat is, mint a magyar tetoválóművészek közreműködésével készült Varrat, vagy a Cirkusztestvérek, amely egy artistaosztály tanulmányait követi egészen Kijevig.

blank
Cirkusztestvérek

A fesztiválon immár hagyomány, hogy díjakkal tisztelegnek a szakma nagyjai előtt. Az Európai Mozi Nagykövete-díjat Jean-Marc Barr színész kapja, akit leginkább A nagy kékség című francia filmből ismerhetünk, és ebben az évben ő a CineFest zsűrielnöke is. A fesztivál életműdíját Almási Tamás rendező veheti át a zárógálán.

Sokak egyik nagy kedvencét, Milos Forman Amadeus című filmjét is lehet majd látni nagyvásznon a CineClassics program keretein belül. Mint minden évben természetesen rövidfilmblokkokat is láthat a közönség, a gyerekek pedig annak örülhetnek, hogy a Disney 100 programnak köszönhetően a Jégvarázs című animációs film is vetítésre kerül.

blank
Amadeus

Aki pedig nem csak a mozitermekben akarja tölteni az idejét, válogathat más események közül is. A Miskolci Egyetemmel együttműködésben valósul meg a Cineversity elnevezésű kísérőprogram, amelynek köszönhetően idén ismét lesznek koncertek. A miskolci Csengey-kertben fellép majd a Kerekes Band, a Neo Kont2oll és a Paddy & The Rats is.

Ugyanezen a helyszínen néhány este erejéig kertmozi üzemel majd, amikor olyan nagy sikerű magyar filmeket láthat újra a közönség, mint a Kontroll, a Nyugati nyaralás vagy az Együtt kezdtük.

A fesztivál vetítései a miskolci Művészetek Házában és a Csodamalom Bábszínházban lesznek.

A részletes programért látogassatok el a cinefest.hu oldalra!

Ha a filmezés után kirándulni indulnál: