8 izgalmas látnivaló és program a vadregényes Dráva folyó mentén

A tiroli Alpokból eredő, kis országunk harmadik legnagyobb, s talán legizgalmasabb folyója az összesen 749 kilométer hosszú Dráva. A folyó Őrtilosnál lép be hazánk területére, ahol az általa szabdalt vidékeket megannyi festői látnivaló kíséri. Ismerjétek meg a lenyűgöző természeti kincseket és történelmi emlékeket a Dráva mentén és közelében!

Szent Mihály-templom

Az Őrtilos felett magasodó Szent Mihály-hegyen lelhetünk rá a bájos, fehérre mázolt templomra, amelynek építési ideje nem ismert, azonban már az 1200-as évekből olvashatunk róla. Azt viszont bizton állíthatjuk, hogy a templom 1740-ben épült újjá barokk stílusban, a középkori kolostor építőanyagának felhasználásával. A mai formáját 1823-ban érte el az építmény, ahonnan festői panorámába csomagolva csodálhatjuk meg a Mura és Dráva folyók találkozásának látképét.

8854 Őrtilos, Szentmihályhegy 120.

Fotó: Györkő Zsombor

Ártéri tanösvény, Vízvár

A csend és a friss levegő szigeteként megannyi kincset rejt a piciny Dráva menti falu, ahol a folyó a mellékágaival, lefűződéseivel, illetve sűrű parti erdőkkel, érintetlen élővilággal tarkítja a vidéket. A község központjától fél óra gyalogútnyi időre találhatunk rá e természeti értékeket felsorakoztató rövid tanösvényre. Az ártérhez érve hamar évszázados fák alagútján barangolhatunk, majd a Dráva vadregényes, lefűződött öblénél lyukadhatunk ki. Végül erdei utak visznek a túránk utolsó állomásához, a vízitúrázók pihenőhelyéhez, miközben végig a Dráva folyó és az ártéri erdő élővilágát bemutató információs táblák kísérik utunkat.

7588 Vízvár, Dráva u.

blank
Fotó: Györkő Zsombor

Ha még több vadregényes tanösvényre vágynátok:

Hétöles-tó

Egy 220 fős, kicsiny, ormánsági falu külterülete rejti az Ormánság egyik legszebb ékkövét, a Hétöles-tavat, amely a Fekete-víz déli oldalán található holtág darabja, a Cún-szaporcai holtágrendszer északi maradványa. Az idősebb generáció azonban vallja, hogy egykoron a Dráva vize elárasztotta a régi legelőt a kútjával együtt, s a mondák szerint  a visszamaradt tavat azóta is a közepén található kút táplálja. Egy másik legenda pedig arról regél, hogy réges-régen egy teljes nászmenet veszett oda a tóban, ökröstől, kocsistól együtt. Ha mindez mese is, az viszont biztos, hogy a Hétöles-tó vidéke egy mesebeli táj, ahol a parton nádasok, idős fák, kellemes pihenők, míg a vízen egy színpad várja az idelátogatókat.

blank
Fotó: Györkő Zsombor

Ős-Dráva Látogatóközpont

Örömteli kikapcsolódást, valamint számtalan új ismeretet ígér a szaporcai látogatóközpont, ahol a Dráva folyó bemutatása mellett a tradicionális ormánsági életről mesélő információkkal is gazdagodhatunk. A kiállításon azonnal a híres ormánsági templombelsők motívumait idéző mennyezeten akadhat meg a szemünk, illetve az ormánsági táj természeti értékeit ismerhetjük meg. Majd a hagyományos gazdálkodás tanösvényen bővíthetjük tudásunkat, illetve a majorban a régi magyar háziállatokat simogathatjuk meg. Az Ős-Dráva tanösvényen vadregényes környezetben olyan kérdésekre kaphatunk választ, mind például, hogy hogyan használták a hajdaniak a természet erőforrásait.  Mindezeken felül a látogatóközpont kiállításai a természetvédelmi, gazdálkodási, tájhasználati problémákra is felhívják a figyelmünket.

7843 Szaporca | Weboldal | Facebook

blank
Fotó: Györkő Zsombor

Dráva-sétány és szabadstrand

Érkezzünk akár biciklivel vagy gyalogosan a barcsi Dráva-partra, a folyó mellett húzódó, 1300 méter hosszú sétányt mindannyian átszelhetjük. Bár megéri lassabb tempóra váltani, hiszen a szépen kiépített sétány a meseszép folyó képével ajándékoz meg minket. A sétány végéhez, a Dráva hídhoz érve sem érdemes megállni, hiszen tőle nem messze csobbanhatunk egyet a tiszta vizű folyóban, amelynek túlpartján már Horvátország fekszik. Az ország egyetlen kijelölt Dráva menti szabadvízi fürdőhelyén homokos partszakra, sekély vízre lelhetünk, illetve a ligetes területén sportolhatunk, akár sátorozhatunk is.

7570 Barcs, Kazinczy Ferenc u. 2. (szabadstrand)

blank
Fotó. Györkő Zsombor

Fedezzétek fel a Tisza szabadstrandjait is:

Egész napos vízitúra a Fekete-vízen

A Dráva mellékfolyója a Fekete-víz, amely a kis kacskaringós, vadregényes, sodrás nélküli medrével ideális választás lehet a kezdő vízitúrázóknak és családoknak egyaránt. Buja, kalandos világát kajakba vagy kenuba ülve fedezhetjük fel egy 3-4 órás és 7-10 km-es túra során, amely az Ős-Dráva Látogatóközpontból indul. Itt a túravezető eligazítását követően szállunk vízre a szaporcai hídnál vagy a cúni duzzasztónál, és már suhanhatunk is a vízitökök, békatutajok, mocsári hínárok, jégmadarak, szürke gémek, kócsagok lenyűgöző világában. E nagy kalandon előzetes bejelentkezést követően tudunk részt venni, a választható túrákat itt találjátok.

blank
Fotó: Aktív Magyarország

Kotró-tó

Már az 1920-as évektől foglalkoztak kavicsbányászattal a magyar-horvát határnál rejlő gyékényesi bányatavaknál. Ennek köszönhetően napjainkban is kristálytiszta vizű bányatavakra lelhetünk a térségben, ahol a legnagyobb tó, a Kotró-tó 2011-ben szerezte meg az Örökségünk-Somogyország Kincse címet. A díjnyertes tó víz alatti látótávolsága akár a 8 métert is elérheti, ezáltal kiváló helyszínt adva a búvárbázisra érkező búvároknak. Természetesen nemcsak a búvárok találhatják meg itt a számításaikat, hiszen napjainkra a tó körül egy idilli, nyugodt üdülőövezet alakult ki, éttermekkel, panziókkal, kis nyaralókkal, faházakkal, wakeboardpályával és kempinggel. Sőt, a horgászásra szintén alkalmas tóhoz a nyári kánikula elől is elmenekülhetünk, hisz a partján kialakítottak egy szabadstrandot.

blank
Fotó: Györkő Zsombor

Draskovich-kastély és arborétum

A gazdag néphagyományokkal büszkélkedő Ormánság központjaként számon tartott Sellye egyik legkiemelkedőbb látványossága a Draskovich-kastély, valamint az azt körülölelő arborétum. Az impozáns kastélyt még a XVIII. században építették, s azóta az állami kézbe került épület kollégiumként működik, így nem fogad látogatókat.

blank
Fotó: Györkő Zsombor

Viszont az építményt körülölelő meseszép arborétumot bárki bátran, illetve ingyen körbejárhatja, s több hektárnyi élménnyel gazdagodhat. A jelenleg természetvédelmi területnek minősülő arborétumot még Draskovich Iván alakította ki, aki a különleges fákat, cserjéket, növényeket sokszor ajándékba kapta a barátaitól. Így hát napjainkban a Dél-Dunántúl egyik legszebb parkja 240 darab lombhullató, 115 örökzöld fafajtájának, illetve számtalan virágfajtának ad otthont. Mindemellett pedig a Nemzetközi Festő- és Faszobrasz Alkotótáborokban készült alkotások közül 11 faszobrot is megtekinthetünk az arborétumban.

7960 Sellye, Köztársaság tér 1.

blank
Fotó: Györkő Zsombor

A Dél-Dunántúl további kincseiről itt olvashattok: