Budapest egyik legimpozánsabb pontja, a Szabadság-szobornak otthont adó Gellért-hegy manapság a panorámára éhes sétálók kedvenc helye, a festői panorámában gyönyörködve pedig nem is sejtenénk, hogy milyen rejtélyes és sötét dolgok történtek egykor itt a helyi legendák szerint.
Szent Gellért legendája
Már a híres budapesti domb elnevezéséhez kötődő rejtélyes legenda is sötét történetet rejt, hiszen itt következett be Gellért püspök kegyetlen halála 1046-ban. A velencei származású szerzetes egy szentföldi utazás során ismerkedett meg az akkori pannonhalmi apáttal, aki meghívta Magyarországra, hogy segítsen az akkor alakuló egyház megszervezésében és térítsen. Gellért püspök elfogadta a meghívást, kiemelkedő munkájának köszönhetően sokáig a trónörökös, Imre herceg nevelője is lett.
A legenda szerint a végzetes napon Gellért éppen a Duna-parton sétált a rév felé, amikor a pogány magyarok egy csoportja elfogta, majd felhurcolták a mai Gellért-hegy tetejére, ahonnan egy szöges hordóban lökték a halálba.
A szörnyű történet nyomán, már a 15. századtól Szent Gellért-hegyként hivatkoztak a dombra a korabeli forrásokban, majd később, elhelyezkedése miatt Kelen-hegyként és Pesti-hegyként is emlegették.
A 16. században érkező német telepesek Blocksbergnek nevezték el, amivel nem is tudták, hogy milyen lavinát indítanak el, hiszen a nagy európai boszorkányperek idején, a néphagyományban a Blocksberg egy kitalált sziget volt, ahol a sátán élt. A névadást azzal indokolták, hogy több rejtélyes és különös jelenséget figyeltek meg a környéken, így elindultak a domb és a boszorkányok tevékenysége közötti asszociációk.
Boszorkányság Magyarországon
A boszorkányperek és maga a boszorkányüldözés a tévhittel ellentétben ugyan a középkorban kezdődött, az újkorban is jelentős szerepe volt, és a 16. századtól kezdve a 18. századig végigsöpört Európán és az amerikai gyarmatokon is. Európai példára Magyarországon is minden pogány eredetű tevékenységet boszorkányságnak tartottak, így a gyógyfüvekkel gyógyítóktól kezdve, a babonásokon át a tragikus kimenetelű szüléseken segítő bábákig mindenki a figyelem középpontjába került.
Az első hivatalos, a témát érintő bullát 1484-ben VIII. Ince pápa adta ki, amiben összegezték a boszorkányság fő jellemvonásait és megbocsájthatatlan bűneit. A bulla részletesen kitért azokra a vádakra, amikkel az érintettek felelősségre vonhatóak: a listában említették a kereszténységtől való elfordulást, a sátánnal és ördögökkel való közösülést, a termés megrontását, illetve az emberek és állatok újszülöttjeinek elpusztítását is.
A felsorolásban szerepelt még az is, hogy a boszorkányok bűbájaik segítségével a férfiakat impotenssé, a nőket meddővé teszik, illetve a férfiakat szó szerint lóvá változtatják, hogy a hátukon közlekedhessenek, innen ered a ‘lóvá tesz’ kifejezés is.
Az országban a jelenlegi adatok szerint körülbelül 850 nőt és férfit ítéltek el boszorkányság miatt, a legtöbb halálos ítélet és kivégzés Szegeden történt, a mai Budapest pedig a második helyet foglalja el.
Mivel a boszorkányok elítéléséhez nem volt szükség különösebb tárgyi bizonyítékra, sokaknak kapóra jött, hogy olyanokat gyanúsítsanak meg, akikkel éppen valami személyes bajuk volt, így nem volt ritka, hogy a férjek feleségeik, a feleségek pedig anyósaik vagy szomszédjuk ellen tettek feljelentést.
A leggyakoribb vádak a perek során a méregkeverés, a jövendölés és a rontó bűbájok alkalmazása volt, de a megigézés és a boszorkány-összejöveteleken való részvétel is gyakran szóba került. A históriák szerint a boszorkányok Szent György napján, pünkösdkor és Luca-napon gyűltek össze, illetve év közben is gyakran találkoztak szombat éjszakánként, ezeknek fővárosi helyszíne pedig a Gellért-hegy volt.
A magyar boszorkányhegy
Sok teória és történet kering arról, hogy miért éppen a Gellért-hegy híresült el a köztudatban, mint budapesti boszorkányok fő helyszíne, majd hogyan köznevesült el a fogalom. Sokan a régi kelta hagyományoknak tulajdonítják a helyszínválasztást, míg mások szerint a környék misztikus jellege, a gyógyító források és a rejtélyes barlangok állnak a háttérben.
Egy biztos: a 17. századi perek beszámolóiban már rendszeresen beszélnek arról a tanúk, hogy éjszakánként a seprűjükön repkedő boszorkányokat láttak a hegy tetején. Ennek híre pedig olyan gyorsan terjedt el, hogy hamarosan minden dombra, ahol boszorkányság folyt, országszerte “gellérthegy”-ként hivatkoztak, a vádiratokban pedig a “gellérthegyre járás” szerepelt.
Az első Gellért-heggyel kapcsolatos, országos szinten is korai boszorkányperre 1682. január 24-én került sor, amikor Dániel Kovácsnét és Csókási Györgynét is előállítottak, vádként pedig az állt, hogy túlságosan sokat jártak a hegyre, ahol feltételezhetően mások megrontásán szorgoskodtak. Az egyik leghíresebb eset pedig Kis Istvánné 1700. november 7-i tárgyalása volt, az asszonyt megégették, mert az ítélet szerint a hegyen töltött ideje alatt barátságot kötött az ördöggel és orgiákat szervezett vele.
Ugyan a boszorkányégetéseknek az 1720-as évek végén Mária Terézia új intézkedéseinek köszönhetően vége szakadt, a néphagyományban máig számos legenda kering a Gellért-hegyen tevékenykedő boszorkányokról, amiknek valóságalapját máig misztikum övezi.