Monumentális regényből grandiózus opera – Háború és béke az Operaházban

A világhírű operarendező, Calixto Bieito sodró lendületű színrevitelében, a Genfi Nagyszínházzal koprodukcióban először mutatja be Magyarországon Prokofjev Háború és béke című operáját 2023. január 28-án a Magyar Állami Operaház.

Fotó: Carole Parodi/Genfi Nagyszínház

Lev Tolsztoj regényeposza az orosz és a világirodalom páratlan mesterműve. A napóleoni háborúk idején a cári Oroszországban játszódó, szerteágazó cselekmény középpontjában három fiatal arisztokrata – a házasságon kívül született, nagy vagyont öröklő, kissé kívülálló Pierre Bezukov gróf, a felszínes, világi külsőségektől megcsömörlött szárnysegéd, Andrej Bolkonszkij herceg, valamint az erkölcsös, szeretettel teli, bár folyamatosan anyagi gondokkal küzdő Rosztov családból származó, romantikus, jólelkű, fiatal lány, Natasa – összetett kapcsolata áll, de Tolsztoj rajtuk kívül is több mint 150 szereplőt mozgat történelmi tablóján, akik közt I. Sándor cár, Napóleon vagy az orosz sereget irányító Kutuzov marsall is feltűnik.

A 20. század egyik legnagyobb hatású szovjet-orosz zeneszerzője, Szergej Prokofjev két évtized nemzetközi sikerei után az 1930-as évek közepén tért vissza a Szovjetunióba. A Háború és béke operai adaptációja már ekkor foglalkoztatta, de a darab megszületéséhez igazi lendületet a Szovjetunió náci Németország általi 1941-es lerohanása adott. Az eredetileg kétestés opera a szovjet cenzorok javaslatai nyomán tovább bővült, így művéből Prokofjev végül erős húzásokkal egy egyestés változatot is készített, de a darab részleteit egészen 1953-ban bekövetkezett haláláig csiszolta.

Fotó: Carole Parodi/Genfi Nagyszínház

A Genfi Nagyszínház és a Magyar Állami Operaház művészeti vezetése 2019-ben döntött úgy, hogy koprodukciós keretek közt bemutatja az előadást, aminek premierjét 2021 szeptemberében tartották Svájcban. Az együttműködés részeként az első felvonás fő helyszínéül szolgáló cári palotabelsőt az OPERA szcenikai műhelye készítette el.

A darabot napjaink legkeresettebb operarendezője, a katalán Calixto Bieito vitte színre, akinek emblematikus Carmen-rendezését a genfi premierrel egyidőben mutatta be az OPERA. Az eredeti meglátásairól ismert alkotó színrevitelében a tolsztoji mű érzelmes, pszichológiailag kidolgozott figuráit úgy helyezte előtérbe, hogy közben színházi szempontból is izgalmas, többrétegű, rendkívül mozgalmas előadást hozott létre. Mindebben segítségére van Prokofjev szinte filmzenei hatást keltő, összetett muzsikája, amiben tánczenék, népzenei motívumok, katonai indulók és kórustétetek is megtalálhatok, miközben az énekeinek áriái prózai párbeszédekkel keverednek.

Háború & béke a Magyar Állami Operaházban

A mű magyarországi premierje így minden bizonnyal különleges színházi élménynek ígérkezik, amihez nagyban hozzájárul majd a 45 szerepben feltűnő 28 szólista is.

A főbb szerepekben Szegedi Csaba (Andrej Bolkonszkij), Brassói-Jőrös Andrea (Natasa Rosztova) és Brickner Szabolcs (Pierre Bezuhov), valamint Kovács István (Ilja Rosztov), Gál Erika (Hélène Bezuhova), Nyári Zoltán (Anatole Kuragin), Haja Zsolt (Napóleon) és Fried Péter / Rácz István (Kutuzov marsall) alakítása is, valamint a Magyar Állami Operaház Zenekarának és Énekkarának (karigazgató Csiki Gábor) közreműködése, melyeket a kazahsztáni Astana Operaház vezető karmestere, a Prokofjev operáit behatóan ismerő Alan Buribayev vezényel.

További információk az OPERA Háború & béke c. előadásáról >>