Nemzetek konyhája: 10 remek étterem kulináris utazáshoz Budapesten és környékén

Fővárosunk sokszínűségével csak kevesen vehetik fel a versenyt, ez éppúgy igaz azokra az éttermekre, bisztrókra és vendéglátóhelyekre is, melyek nemzetközi ízekkel csábítanak utazásra bennünket.

Olasz: Pizza Mamma

A Dunakanyar kapujában, Dunakeszin már több mint két éve fogadja vendégeit autentikus nápolyi pizzákkal a Pizza Mamma. A vékonytésztás pizzák tekintetében a legjobb minőség elérésére törekednek, ezért a felhasznált San Marzano paradicsom egyenesen a Vezúv lábától érkezik, a bivalymozzarella a Campania régióból származik, valamint a sütéshez fatüzelésű kemencét használnak. A minőségi alapanyagok tehát Olaszországból érkeznek, de ez még édes kevés lenne, ezért a családi vállalkozás tagjai szívüket-lelküket beleteszik az ételek elkészítésébe. Sőt, a tradicionális margherita mellett változatos ízvilágú pizzákat is kínálnak a családias hangulatú, idilli belső térben. Minden hónapban új, extra pizzavariációkkal készül a csapat, így novemberben egy fantasztikus édesköményes olasz finocchiona szalámis változattal varázsolják el a vendégeket. Ráadásként minőségi olasz és magyar borokkal várnak minden dolce vitára szomjazót.

2120 Dunakeszi, Fóti út 39. | Weboldal | Facebook

Fotó: Pizza Mamma Facebook-oldala

Libanoni: ARZ Lebanese Restaurant

A hihetetlen kilátással kecsegtető ARZ Libanoni Étterem nemcsak a dunai panorámát, de a közel-keleti ízeket és zamatokat is karnyújtásnyi közelségbe hozza. Libanoni ízeket felvonultató kínálatukban sokszínű mezzéket, grillezett hústálakat és édes finomságokat találunk. November 25-én még magasabbra emelik a tétet, hiszen autentikus táncelőadással és különleges, családi menüvel koronázzák meg budai panorámás libanoni vacsorájukat. Az eseményt és annak részleteit ide kattintva találjátok.

1052 Budapest, Apáczai Csere János utca 12-14. | Weboldal | Facebook

Nemzetközi: Buena – World Kitchen & Bar

Ha van olyan hely Budapesten, ami minden ízében, színében és zamatában összeforrt a nemzetek konyhájának fogalmával, akkor az a Váci úti irodaházak ölelésében megbújó Buena – World Kitchen & Bar. Étlapján egyaránt helyet kaptak az amerikai konyha klasszikusai, a keleti gasztronómia különlegességei, de az olasz, a görög és a mexikói konyha remekei is. A Buena sokszínűségének köszönhetően egy jó hangulatú baráti ebéd vagy vacsora alkalmával is mindenki megtalálja a számára legfinomabb falatokat, legyen az friss hummusz kemencében sült pitával, ropogós nápolyi pizza, omlós burger vagy az étterem mennyei tacója.

1138 Budapest, Váci út 116-118. Agora Tower, II. torony | Weboldal | Facebook

blank
Fotó: Egy jó kép az utazásról

Távol-keleti: Wasabi

A város szívében, a Podmaniczky utcai Wasabi running szalagjánál kedvünkre válogathatunk a távol-keleti gasztronómia színes palettájáról: a kétszintes, hűtött-fűtött szalagon mintegy 150 féle ázsiai specialitás sorakozik kóstolásra várva. A méltán imádott és oly népszerű sushivariációk mellett érdemes kipróbálni a mennyei japán curryt, kihagyhatatlan a sokak kedvencének számító teriyaki lazac, de a japán specialitás, a butadon is levett a lábáról eddig mindenkit. Ha a lágy ízek után erőteljesebb fűszerezésű finomságra vágynátok, úgy a kimchi bokum egyenesen Koreáig repít majd.

1065 Budapest, Podmaniczky u. 21. | 1037 Budapest, Szépvölgyi út 15. | 1123 Budapest, Alkotás u. 53. 1. emelet (MOM Park) | Weboldal | Facebook

blank

Indiai: Salaam Bombay

Budapest nyüzsgő belvárosának elmaradhatatlan központja az India legjavát felvonultató Salaam Bombay. Ha valamire mérget vehetünk, akkor az az, hogy sem fűszeres illatokban, sem szemkápráztató színekben, de tüzes falatokban és azokat enyhítő édes és sós lassikban sem szenvedünk majd itt hiányt. Nem kell egészen Indiáig sem utaznunk, hogy karnyújtásnyi közelségben tudhassuk az agyagkemencében grillezett, tandoori masalában marinált indiai étkeket, a vajpuha, illatos indiai kenyeret és a frissességtől kicsattanó mentacsatnit, mely gondoskodik a maradéktalan kulináris élményről.

1054 Budapest, Garibaldi utca 4. | Weboldal | Facebook

blank
Fotó: Salaam Bombay Indian Restaurant Budapest Facebook-oldala

Thai: Parázs Presszó Thai Restaurant & Cafe

Testet-lelket átmelegítő thai levesek, wokban pirított tészták és pikáns ízvilágú thai fogások sorakoznak a Parázs Presszó thai éttermének pultján, várva arra, hogy messzi földre repítsen el bennünket. Bár bevallottan a pad thai a legnépszerűbb Parázs-fogás, tudjuk jól, hogy azon túl is van étel és élet: nincs is jobb hely, mint itt próbára tenni és megkóstolni őket. A 15 éve töretlen lelkesedéssel működő klasszikus thai étterem ténylegesen közelebb hozza hozzánk a thai ízvilágot, akár még olyan édes fogásokban is, mint a sült ananász vagy a mangós ragacsos rizs.

1066 Budapest, Jókai utca 8. | Weboldal | Facebook

blank
Fotó: Parázs Presszó Thai Restaurant & Cafe Facebook-oldala

Izraeli: Meshuga

Kifogyhatatlan vendégszeretettel várja vendégeit az izraeli ízekkel mesterien bánó étterem, a Meshuga. A legjobb kezekben leszünk, ha ezúttal a Gozsdu udvarra bökünk a földgömb megpörgetése alkalmával és a küszöböt átlépve fejest ugrunk az izraeli ízvilágba. A városban az a hír járja, hogy a zsályás vajban megforgatott gesztenyekrémes gnocchi egyszerűen felejthetetlen, de a halkebab és a vajon pirított fésűkagyló is párját ritkítja. Desszertjeikben perzsa citrom, malabi lótusz és kandírozott rózsaszirom bűvöl el, titkos összetevőjük mégis a fogások mellé tálalt, valódi izraeli zenében rejlik.

1075 Budapest, Holló u. 12-14. | Facebook

blank
Fotó: Meshuga Facebook-oldala

Kínai: Zhu & Co

Ha nincs épp kéznél egy kínai nagyi, jó tudni, hogy a Nagymező utcában található Zhu & Co-ban pontosan olyan finom tésztabatyukat találunk, amit akár a nagyi is készíthetne, ha kínai lenne. A szinte átlátszó tésztával ölelt, színültig töltött könnyű jiao zi batyukat hússal, rákkal és zöldségekkel a belsejükben kérhetjük annak megfelelően, mennyire vagyunk éhesek. Tésztabatyukban gazdag ízletes és fűszeres leveseik mellett, függőséget okozó karalábésalátájuk, desszertjeik és havonta egyszer megrendezésre kerülő kínai vacsorájuk is kipróbálásért kiált.

1065 Budapest, Nagymező utca 66. | Facebook

blank
Fotó: ZHU & CO Facebook-oldala

Grúz: Aragvi Grúz Étterem

Mikor az ember belép a Kolosy tértől néhány perces sétára található Aragvi Grúz Étterembe, rögtön elfogja az érzés, mintha egy másik világ küszöbét lépte volna át. Az eredeti grúz enteriőr, a hagyományos eszközök és tálalás, a szívélyes és baráti vendéglátás egy pillanat alatt elfeledteti, hogy Budapesten vagyunk. Egymást érik itt az eredeti grúz recept alapján készülő ételek: a dupla sajttal töltött gőzölgő hacsapuri, a ropogósra grillezett bárányborda, a paradicsomos marhaleves és a saját készítésű sajt és kenyér, amivel a vendégeket köszöntik.

1023 Budapest, Ürömi köz 2. | Weboldal | Facebook

blank
Fotó: Aragvi Grúz Étterem Facebook-oldala

Mexikói: Calavera Budapest

Mexikó legjavába haraphatunk bele a Calavera Budapest éttermében, ahol az autentikus mexikói ételeket ráadásul a legnagyobb és leggazdagabb tequilakínálattal kísérhetjük. Elég pusztán az előételekre vetni egy kósza pillantást, a kukoricabundában sült garnélára, a roppanós jalapeno poppersre és nachosok tucatjára, hogy tudjuk, egy-egy margarita vagy sörös koktél társaságában már meg is van alapozva egy felejthetetlen este. Ha kiadósabb falatokra vágynátok, úgy burrito, enchilada, quesadilla, fajita és mellette ropogós tortillachips várja, hogy felváltva, sültbabpürébe és salsába mártogassátok őket.

1042 Budapest, Szent István tér 3. | Weboldal | Facebook

blank
Fotó: Calavera Budapest Facebook-oldala

A világ körüli ízutazás után fedezzétek fel Budapest vadonatúj vendéglátóhelyeit is: