A sokszínű XVI. kerület 7 kincse, amit megéri felfedezni

Sokan nem is sejtik, de a belvárosból könnyedén megközelíthető XVI. kerület számtalan érdekességet és programlehetőséget rejt, érdemes tehát felkerekedni és mindet felfedezni.

Gizella-kastély

A köztudatban Gizella-kastélynak nevezik azt az impozáns kúriát, amelyet még Festetics János József gróf építtetett Sashalmon, 1796-ban. Halála után az épület állapota egyre csak romlott, majd az 1990-es években az önkormányzattól megvásárolták, így egy magánszemélyhez került az ingatlan, aki a műemléki előírásoknak megfelelően felújította. Bemenni ugyan tilos, de az impozáns kapu mögött előbukkan a kastély, melyen ma is érzékelhető az egykori nagyvilági pompa. A Kertvárosi Időutazó Mátyásföldön vezetett sétáin többet is megtudhattok a Gizella-kastélyról.

1163 Budapest, Egyenes utca 9.

Fotó: Benedek Ágnes, Kertvárosi Időutazó Facebook

Naplás-tó

Budapest legnagyobb kiterjedésű állóvize a XVI. kerületi Cinkota környékét gazdagítja. A Budapest Balatonjaként is emlegetett Naplás-tó sokak kedvencévé vált az elmúlt években, hiszen számtalan újítást végeztek a területén, így többek között épült egy 22 méter magas kilátó, egy 5 kilométer hosszú kerékpárút és egy padokkal övezett szabadidőpark is. A tó közelében ráadásul még egy közösségi tanyát is kialakítottak, ahol a kirándulók megismerkedhetnek a tanya lakóival. Megközelíteni a 46-os és 146-os buszokkal lehet, ahonnan néhány perc séta a tározó.

1164 Budapest, Naplás-tó

blank
Fotó: Budapest Városháza

Sashalmi kilátó

Buda jól ismert kilátói után érdemes említést tenni a pesti oldalról is, hiszen Sashalmon található egy, amelyet ugyan nem magaslatra építettek, tetejéről mégis gyönyörű a kilátás. A családi házak ölelésében épült, rákosszentmihályi kilátóra Sashalom határában bukkanhatunk rá, majd megmászva a torony 100 lépcsőfokát, rögtön láthatóvá válik a távolban a Budai-hegység, a Pilis és a Gödöllői-dombság. A kilátóhoz tartozik egy teraszos kávézó, egy játszótér, valamint egy emlékpark is.

1161 Budapest, Sashalom utca 6.

Veranda Delikát

Immár nyolc éve annak, hogy belopta magát Mátyásföld szívébe a Veranda Delikát. De nemcsak Mátyásföld, hanem a környéken élők, járók-kelők második otthona is lett a hely, hiszen már kora reggeltől várják a reggelizni vágyókat, finomabbnál finomabb hideg és meleg reggelikkel, forró limonádékkal, specialty kávéval és gourmet termékek széles választékával. A Veranda cukrászműhelyében továbbá olyan pompás, minőségi alapanyagokban nem szűkölködő kézműves sütemények és desszertek készülnek, melyek egyike idén érdemessé vált a Budapest Desszertje cím elnyerésére.

1165 Budapest, Újszász utca 43. | Weboldal

blank

Mátyásföldi villasor

A XVI. kerület impozáns villáiról ugyan kevesebb szó esik, pedig rengeteg, a századfordulóban épült, gyönyörű épületet rejt magában a környék, megannyi izgalmas háttértörténettel. Egy hatalmas séta során egyszerre találkozhatunk néhol az eklektikus, máshol a svájci építészeti stílussal, egyes helyeken pedig a szecesszió jegyei köszönnek vissza az épületek homlokzatain. Egy biztos, az árnyas fák alatt sétálva olyan érzésünk lesz, mintha egy másik korba csöppentünk volna.

1164 Budapest, Pilóta utca

blank
Fotó: Benedek Ágnes, Kertvárosi Időutazó Facebook

Erzsébetligeti Színház

A kultúra kedvelői sem maradnak program nélkül a XVI. kerületben, az Erzsébetligeti Színháznak köszönhetően. Idén ősszel is számtalan különböző programmal kedveskednek minden korosztály számára, legyen szó színdarabról, családi programról, koncertről vagy kiállításról. Az előadás előtt vagy után érdemes egy hatalmas sétát tenni a parkban, ami ősszel különösen gyönyörű színekben pompázik. A színház részletes programjáról a honlapjukon tájékozódhattok!

1165 Budapest, Hunyadvár utca 43/c | Weboldal

blank
Fotó: Wikipédia (Christo scaled)

Caprera-patak

A Caprera-patak a XVI. kerület jelentős vízfolyásainak egyike, amely Csömör közelében tör a felszínre, majd két kilométer után a Szilas-patakba torkollik. A forrásától körülbelül 400 méterre éri el a csömöri HÉV vonalát, ahol átbújik a töltés alatt és a dombtetőt megkerülve halad tovább. Nyitott medrét gazdag növényállomány veszi körül, amely különösen kedvező az élőlények számára. Fontos tudnivaló azonban, hogy a patak vize szennyezett, ezért emberi fogyasztásra alkalmatlan! Megközelíteni a Budapesti út felőli földúton lehetséges, itt még parkolni is lehet.

blank
Fotó: Wikipédia (Fauvirt)

Folytasd a felfedezést! Mutatjuk, mit érdemes megnézni Budafokon: