7 elbűvölő őszi kirándulóhely a csodálatos Bakonyban

A Dunántúli-középhegység legnagyobb tagjaként számtalan különleges, természet alkotta kirándulóhelyet kínál a Bakony az év egész részében. Érdemes tehát több napot szentelni a vonulatok bebarangolására, mi pedig megmutatjuk, hogy merre induljatok.

Hubertlaki-tó

Az erdélyi Gyilkos-tó szinte tökéletes mását fedezhetjük fel a Bakony szívében, Hubertlakon. A hatalmas fák ölelésében, mesterségesen kialakított Hubertlaki-tó igazi nyugalomsziget, a kihelyezett padok miatt pedig ideális pihenőhely lehet a túrázók számára. A tavat eredetileg az itt élő vadak itatására hozták létre, helyén korábban népes égerliget terült el, ennek nyomait láthatjuk ma a vízfelszín felett ágaskodva. A misztikus hangulatú, vadregényes tó mellett ma Szent Hubertus, a vadászok védőszentjének emlékműve áll.

Fotó: Kerekes Norbert

Cseszneki vár

Veszprém és Győr között félúton, Cseszneken található a térség vadregényes völgyében épült cseszneki vár romja. Hazánk egyik leglátványosabb erődje nemcsak szépsége, de különleges panorámája miatt is közkedvelt célpont a kirándulók számára. A tatárjárás után épült erődítmény virágkorát a 18. században élte, ekkor az Esterházy család tagjai laktak benne, és ők alakították át a korábban gótikus stílusú kastélyt barokk stílusúvá. A vár nem sokkal később lakhatatlanná vált, múltjának történetét pedig információs táblákon át követhetjük végig.

blank
Fotó: Jenes András

Zirci ciszterci apátság

Magyarország egyik legszebb temploma is a Bakonyban, pontosabban a keleti részén fekvő Zircen található. A 400 méter magasan fekvő város impozáns templomát 1732-ben kezdték el építeni a ciszterci szerzetesek. Gyönyörű, barokk stílusban épült oltárának messzi földről csodájára járnak, valamint a templom két orgonája is egyedülálló. Emellett a kor legjelentősebb művészének, Franz Anton Maulbertsch két alkotása is megfigyelhető a díszes beltéren. A restaurálás 2005-ben készült el, amelynek köszönhetően az épület visszanyerte eredeti pompáját.

8420 Zirc, Rákóczi tér 1. | Weboldal

blank
Fotó: Jenes András

Tési szélmalmok

Tés fő látványosságai az 1840-ben épült Helt-féle és az 1924-es Ozi-féle holland típusú szélmalom. A Helt-malom napjainkban is működőképes, korábban pedig mindkettőben többféle gabonát őröltek, amely alkalmanként akár a napi 4 mázsát is elérte. A felújított szélmalmok ipartörténeti műemlékek, közvetlenül mellettük pedig megtekinthető Cseszneki Ferenc kovácsműhelye, eredeti állapotában. A malmok hétfő kivételével minden nap látogathatóak, és idegenvezetéssel is körbejárhatóak. A felnőtt jegyár 300 forint.

8109 Tés, Táncsics Mihály út 20. | Weboldal

blank
Fotó: Daróczi Mihály

Szent-kút

A Szent-kút, más néven Borostyán-kút a mai napig két, a Bakonybél történelmében fontos szerepet betöltő szent emlékét őrzi. A legenda szerint ugyanis Szent Günther és Szent Gellért is ezen a helyen töltött el néhány évet remeteként. A község tagjai először 1826-ban emeltek kápolnát a tiszteletükre, ezt váltotta fel a ma is látható épület a 19. században. A kápolna előtt három forrás fakad, ezeket köti össze a kőből készült kút. A Szent-kút és környéke igazán különleges látványt nyújt, ezért 2009-ben bekerült Veszprém természeti csodái közé.

blank
Fotó: Békési József

Cuha-völgy

A cseszneki vártól 20 percnyi autóútra található Cuha-patak vájta völgy a Bakony egyik leglátogatottabb kirándulóhelyévé vált az elmúlt években. A körülbelül 14 kilométer hosszú túraútvonal a Cuha-patak egyes részein vezet végig, na meg a térség csodálatos növényzetű erdején, amely minden évszakban más-más színekben pompázik. Az út során egy könnyedén megközelíthető szurdokot és tanösvényt is találhatunk. Ráadásként két via ferrata útvonalat is kiépítettek a völgyben, de ezeket inkább a tapasztaltabb sziklamászóknak ajánljuk.

blank
Fotó: Sipos Ádám

Római-fürdő

A Római-fürdő lenyűgöző sziklaszorosa két kilométerre fekszik Bakonynánától, a Gaja-patak mentén. A zúgó vízesésekkel és függőleges sziklákkal övezett természeti kincs a rómaiak idejében fürdőhelyként szolgált, mára pedig hazánk legszebb szurdokvölgyeként tartják számon. A Római-fürdő előtti tisztáson pihenőhely, valamint szalonnasütési és piknikezési lehetőség is várja a kirándulókat. A vízesés csapadékos időben különösen látványos, de nem csak ilyenkor érdemes ellátogatni a térségbe, hiszen a két kilométer hosszú szurdokvölgy oldalában találjuk az igazán különleges Savanyú Jóska barlangját, amely egy sziklateraszról nyílik.

8422 Bakonynána, Római fürdő

blank
Fotó: Györkő Zsombor

Mutatunk néhány tippet a két keréken kirándulók számára is: