Az ország 10 legrégibb cukrászdája, ahol álomba illő sütemények várnak ránk

Napjainkban már megannyi cukrászdába betévedhetünk, ha egy kis finomságra vágyunk, viszont az akár több száz éves múltra visszatekintő helyek még mindig fel tudják venni a versenyt modern társaikkal. Ismerjétek meg ti is az ország legnagyobb múltra visszatekintő cukrászdáinak rövid történetét.

Caflisch Cukrászda, Pécs

Pécsen, a Király utca 32-es szám alatt már 1789 óta cukrászok sürögtek-forogtak a vendégek körül, ám ekkor még hírben sem volt névadója. A svájci származású Catflisch Kristóf csupán 1869-től bérelte a helyet, amelyet később megvásárolt, majd korai halálát követően felesége, a pécsiek „Cukros Ómamája” virágoztatta fel az üzletet. Ma az ikonikus hely számos felújítás után, a régi báját megőrizve, legendákkal teli falai közé várja az édesszájú betérőket.

7621 Pécs, Király utca 32. | Weboldal

Fotó: Caflish Cukrászda (Facebook)

Ruszwurm Cukrászda, Budapest

A Budai Várnegyed Ruszwurm Cukrászdája a főváros legnagyobb múltra visszatekintő desszertüzlete, ahol 1827 óta készítik serényen a süteményeket. A 19. században a főnemesek akár hetente kétszer is megrendelték a legfinomabb portékákat a Ruszwurmból, sőt, még a királyi családnak is innen vittek cukorkát. A történelem viharos századait túlélő, családias hangulatú, patinás kis helyen napjainkban az eredeti, biedermeier hangulatú bútorok között élvezhetjük a főváros legfinomabb krémesének minden egyes rétegét.

1014 Budapest, Szentháromság utca 7. | Weboldal

Fotó: ruszwurm.hu

Budapest bővelkedik még bájos cukrászdákban:

Százéves Cukrászda, Gyula

Gyula Százéves cukrászdáját 1840-ben alapította Salis András cukrászmester, ezt követően sok éven keresztül családtagok, segédek keze között járt a hely, mígnem 1984-ben az önkormányzat tulajdonába került. Ha ma belépünk a cukrászdába, több mint 200 éves sípos géporgonája, régi edényeket őrző vitrines pultja, 6–7 fős asztalai mind-mind a régi korokat idézik fel. Miután elvarázsoltak minket a sütemények, az egykori cukrászműhelyben kialakított cukrászmúzeumba is beleshetünk.

5700 Gyula, Erkel Ferenc tér 1. | Weboldal

Fotó: Györkő Zsombor

Gerbeaud Cukrászda, Budapest

Kugler Henrik 1858-ban alapította a mára már legendássá vált Gerbeaud-t, amely 1870 óta áll mai székhelyén, a Vörösmarty téren. A cukrászda habos csokoládés kávéja, különleges likőrjei, cukorbonbonjai már a kezdetektől emberek sokaságát csábították be az utcákról. 1882-től Gerbeaud Émile svájci cukrász vette át a stafétát, meghonosította itthon a macskanyelvet és a konyakmeggyet, mindeközben pedig nemzetközi hírnévre, elismertségre tett szert. Ma a Gerbeaud Gasztronómia Kft. vezeti a híres cukrászdát, amely a régi minőség mellett új ízekkel, textúrákkal várja az ínyencségekre fogékonyakat.

 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. | Weboldal

Fotó: gerbeaud.hu

Auguszt Cukrászda, Budapest

Auguszt Elek 1870-ben egy pici, tabáni házban nyitotta meg cukrászdáját, amellyel kezdetét vette a család több mint 150 éve tartó története, hiszen cukrászüzleteik a kezdetektől a család tulajdonában állnak. Napjainkban a Múzeumkertben, a Fény utcai, belvárosi cukrászdáikban, valamint a Farkasréti Auguszt Pavilonban élvezhetjük legfinomabb süteményeiket a hamisíthatatlan Auguszt-minőség jegyében.

Több helyszínen Budapesten | Weboldal

Fény utcai cukrászda terasza. Fotó: Auguszt 1870 – Auguszt József cukrászdája a Fény utcában (Facebook)

Virág Cukrászda, Szeged

Szeged legidősebb cukrászdája 1874-ben még Allemann és társa néven fogadta legelső vendégeit. Virágh Géza temesvári cukrász és testvérei 1922-ben vásárolták meg a helyet, amely innentől kezdve egyre híresebbé vált, az 1928-as Párizsi Világkiállításon még egy aranyérmet is szereztek cukrászkülönlegességeikkel. Ha ma betérünk a József Attila által is szívesen látogatott cukrászdába, az 1920-as évek hangulatát őrző berendezések, sütemények között kapcsolódhatunk ki.

6720 Szeged, Klauzál tér 1. Weboldal

Fotó: Virág Cukrászda és Kávéház Szeged (Facebook)

Hauer Cukrászda, Budapest

A Hauer Cukrászda és Kávézóban 1890-től Kasselik Nándor felügyelete alatt munkálkodtak. Halála után, 1896-ban özvegye hozzáment Hauer Rezsőhöz, s így ismerhetjük ma már Hauerként a helyet. Az új tulajdonos ideje alatt a cukrászda egyre csak fejlődött, itt épült az ország első cukrászgőzkemencéje, majd egy csokoládé- és bonbonüzemmel is gazdagabb lett. Fénykorában a Hauer-krémes, illetve az ananász-, valamint marcipánízesítésű tejszínes sütemények arattak igazi sikert.

1088 Budapest, Rákóczi út 47-49. | Weboldal

Fotó: hauercukraszda.hu

Daubner Cukrászda, Budapest

Daubner Béla 1901-ben, Orosházán alapította első cukrászdáját, majd miután azt államosították, felköltöztek Pestre, s ekkor egy új fejezet kezdődött a család életében. A Szépvölgyi úton nyitották meg második üzletüket, amelyet ma az unoka, Daubner György vezet. „A jó bornak nem kell cégér” – vallja a jelenlegi tulajdonos, aki soha nem reklámozta az üzletét, eleinte még névtáblát sem tett ki. Mindezek ellenére mégis hosszú sorokban várakoznak náluk az emberek, hogy elvitelre kikérjék a cukrászda remekeit.

1025 Budapest, Szépvölgyi út 50. | Weboldal

Kedvenc cukrászdáink a főváros környékéről:

Lefi Cukrászda, Budapest

Lefkovics Gyula az 1934-es évek végén nyitotta meg üzletét a Román utcában, ahol először még csak cukorkát és fagylaltot árult. Egy kis idő múlva a cukorkarészt megszüntette, és nyitott egy kis cukrászdát, ahol már krémessel és fagyival várta a betérőket. Az államosítás kálváriája után 70 éves volt, amikor a mai Állomás utcai cukrászdája először kitárta az ajtaját a vendégek előtt. Bár Lefi bácsi már nincs ott, a krémest, a vanília- és citromfagyit azóta is az ő receptjei alapján készítik, unokahúga irányítása alatt.

1102 Budapest, Állomás u. 16. | Weboldal

Fotó: Lefi Cukrászda (Facebook)

Szamos Cukrászda

Szamos Mátyás az 1930-as években egy híres dán cukrászmestertől leste el a marcipánkészítés fortélyait, és alapította meg az ország egyik legismertebb családi vállalkozását. Itt azonban nem állt meg, az évek alatt nagy lelkesedéssel bővítette a cukrászati termékpalettáját is. Mindeközben a 90-es években Budapesten megnyitotta az első Szamos Kávéházat. A családi vállalkozás tovább bővült, így ennek köszönhetően mára már 20 Szamos Kávéházban élvezhetjük a generációról generációra szálló titkos receptek gyümölcsét.

Országszerte több helyszínen | Weboldal

További cukrászdák az országban, melyeket vétek lenne kihagynod: