50+ zseniális hétvégi program Budapesten és környékén
- 2022. augusztus 4-7. -

Temérdek tartalmas hétvégi programmal vár bennünket Budapest és környéke ezúttal is. Fesztiválok, koncertek, túrák, gasztro-, kulturális és moziélmények. Összegyűjtöttük nektek a legjobbakat!

Többnapos hétvégi programok Budapesten és környékén

Westend Borpiknik (csütörtök-vasárnap, ingyenes)

Szinte már hagyomány, hogy a nyár utolsó hónapjában koccinthatunk egyet az ország legjobb boraival, hiszen koncertekkel, hazai borokkal, finom ételekkel és rengeteg élménnyel vár a Westend Borpiknik augusztus 4. és 7. között. Több magyar borászat és kézműves manufaktúra italait kóstolhatjátok meg, így biztos, hogy találtok kedvedre valót, legyenek akár a fehér-, akár a vörösborok a kedvenceitek.

Állatkerti Fesztivál (csütörtök-vasárnap)

Első alkalommal kerül megrendezésre az Állatkerti Fesztivál, mely során családi programok, vezetett séták, ismeretterjesztő előadások, gyermekkoncertek, esténként pedig élő nagykoncertek várják az érdeklődőket.

ÓBUDA SUNSET SESSIONS Vol. 3 // Mad Garden Buda (péntek-szombat)

Ugye, mindannyian egyetértünk abban, hogy augusztus első hétvégéje sem telhet el Mad Garden Buda nélkül? Pénteken és szombaton is fantasztikus DJ-k várják, hogy megpörgessék a hétvégéteket. Pénteken lemezjátszók mögé penderül a Groove Cartel, míg szombaton az electro-acid-breakbeat szcénából ismert Queculo és Cque kedveskednek lábakat nem kímélő zenei csemegékkel.

IPA hétvége az Üregben // Fehér Nyúl Brewery & Taproom (péntek-szombat)

Augusztus első hétvégéjén újra tematikus hétvége kerekedik az Üregben. Ezúttal minden az IPA-ról fog szólni, legyen szó klasszikus tételekről, mint az eredeti Fehér Nyúl IPA, vagy a legújabb kísérleti tételekről, mint a Time Out! Ehhez jön hozzá az a plusz adalék, hogy a péntek egyben a sör világnapja is, így mindenképpen érdemes ellátogatni a Taproomba, és legurítani pár pohárral a kedvenc ugráló, hosszúfülű kisemlős tematikájú sörötökből. Asztalt foglalni ne felejtsetek el!

Sárkányszelídítő Jazz Napok Esztergomban (péntek-vasárnap)

A Sárkányszelídítő Jazz Napokon augusztus 5. és 7. között megszelídíthetjük a bennünk élő sárkányt némi jazz segítségével. 8 felnőtt jazzkoncert, 2 interaktív gyerekeknek szóló jazzkoncert, Cakumpakk Bisztró és a Szivek pincészet – ez vár rátok Esztergomban!

Zsámbéki Nyári Színház (péntek és vasárnap)

Augusztusban 5 remek előadást láthatnak az érdeklődők a Zsámbéki Nyári Színházban. Augusztus 5-én, pénteken Mácsai Pál elbeszélésben az Azt meséld el, Pista! előadást, míg vasárnap Tasnádi István: A fajok eredete című produkciójában Mucsi Zoltánt, Scherer Pétert és Thuróczy Szabolcsot láthatjuk a színpadon.

Chinatown Terasz – éjszakai piac (egész héten)

10 konténerbüfé készíti egész álló héten az autentikus ázsiai streetfood-ételeket hatalmas választékban. Találhattok ezúttal kifejezetten nyári specialitásokat és olyan fogásokat is, amiket Budapesten máshol nem kóstolhatsz: kínai faszenes grill, kínai palacsinta, dim sum, teppanyaki, bubble tea, Tsingtao sör és rengeteg egyéb finomság. Mintha csak Kínába utaztál volna.

Csütörtöki programok

Ingyenes örömzene a Spinoza Színházzal

Feltétlenül érdemes csütörtökönként, délután 4 és 5 között a Dob utcába tévedni, hiszen ingyenes örömzenével, neves előadóművészek muzsikájával telik meg Carl Lutz emlékműnél található aprócska tér. A klezmermuzsikák mellől természetesen nem hiányoznak majd a film- és musicalslágerek és a népszerű örökzöldek sem. Ezen a napon Klein Judit és a Haverim koncertjétől lesz hangos az utca.

INDULJUNK EGYÜTT! – Örökségvédelmi séta a Csarnok negyedben (ingyenes)

A Tűzfalon túl csoport egy rövid sétára hív mindenkit a Csarnok negyedbe, hogy izgalmas és karakteres épületek történetére, monogramos üvegablakokra, homlokzatdíszítésekre, ismert és kevésbé ismert házak titkaira és legendára hívják fel a figyelmet.

A kert szelleme – Válogatás a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrászhallgatóinak munkáiból

133 év óta van szobrászképzés a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, azon belül az Epreskertben. Az elmúlt három évben készült alkotásokból válogatott ezúttal a Szobrász Tanszék. Különböző méretű alkotások, kisplasztikák és egészen nagyméretű szobrok is felvonulnak a kiállításon. Bár többségük az Epreskertben készült, a pandémia miatt néhány munka otthon került kivitelezésre. A kiállítás szeptember 6-ig tekinthető meg.

blank

Izraeli Film Napok a Kabinban (ingyenes)

20 órától többezer éves hagyományokat megidéző liturgikus dalok egyedülálló judeo folk-rock hangszerelésben csendülnek fel a Hamsa Band koncertjén, rögtön ezután pedig héber nyelven magyar felirattal vetítik a Vágyódás című filmalkotást.

Hello Summer – stresszoldó yin jóga a város felett

Csütörtökönként a város egyik legszebb parkjában a lemenő Nap fényeiben, csodás panorámával megfűszerezve lesz lehetőségetek jógázni. A főszerep a stresszoldásé, amiben a yin jóga lesz segítségetekre, ami egy nagyon pihentető és lazító gyakorlás. A 60 perces jógaóra kezdete 19:30, jelentkezni az eseménynél megadott elérhetőségeken tudtok.

blank

GIUSTO VONÓSNÉGYES // Zenés esték a Ferenc téren (ingyenes)

Ingyenes koncertet ad augusztus 4-én 18 órától a Giusto Vonósnégyes a Ferenc téren és dallamaival igyekszik enyhíteni majd az nyáresti hőségen.

Hunyadi Underground: Fran Palermo Quartett (ingyenes)

Az egyik legnagyobb közönségsikernek örvendő eseménysorozat a Hunyadi Underground színpadán augusztus 4-én a méltán népszerű Fran Palermo lép színpadra, méghozzá szokatlan felállásban, ezúttal ugyanis csak négyen zenélnek majd.

blank

Sörkert a Virág Benedek Házban

Ha a forróságban egy jó korsó finom kézműves sörre vágysz, akkor augusztusban várnak a Hajnali Sörfőzők a tabáni Virág Benedek Ház árnyas udvarán. A pilisborosjenői gerilla sörfőző csapat gondoskodik a legfinomabb kézműves sörökről és házi szörpökről, a szervezők pedig a jó programokról. Az első alkalomra kivételesen 4-én, egy hangulatos kispéntek alkalmával kerül sor.

Szabadtéri mozi a BudaParton: Jurassic World (ingyenes)

A filmtörténet egyik legnépszerűbb és legsikeresebb sorozatának új részében visszatérnek a csodák, a kalandok, az izgalmak, a kedvenc szereplők, a már ismert dinoszauruszok – és felbukkannak teljesen új fajok is, amelyek döbbenetesebbek és félelmetesebbek minden eddigi őslénynél. A film vetítése magyar szinkronnal 21 órakor veszi kezdetét.

blank

Báró Maszkura // Fellini Római Kultúrbisztró (ingyenes)

A Maszkura „Improvisaccordion” címre hallgató szóló, egy külön ösvényre összpontosuló vándorút, pontosabban harmonika freestyle, amely leginkább a lo-fi és hip-hop instrumentálokkal kíván közös kapcsolatot teremteni. Szokatlanul lágy, pop-folklór dallamötvözetek, hip-hop ütemekre, a hagyományosan ismert és klasszikusan megszokott rap útitárs nélkül.

Turumtay / Erdoğan / Liška / Dés Quartet // Magyar Zene Háza (ingyenes)

A négy zenész első, 2018-as találkozása után egyértelművé vált, hogy a quartet tagjainak eltérő zenei és kulturális háttere különleges összhangban olvad össze és hoz létre egyedi zenekari hangzást. A Bécsben élő török hegedűművész Efe Turumtay által alapított csapatban a cseh bőgős, Tomáš Liška lírai bőgőhangja és Dés András játékos ritmusai mellé a fretless gitár nemzetközi hírű török virtuóza, Cenk Erdoğan csatlakozik csodálatos dallamaival.

Corona Sunsets Session // Hello Buda

Mi kell egy igazán laza, kikapcsolós nyárestéhez? Jó zene, jó társaság és persze jó hangulat. A nagy sikerű Corona Sunsets Session csütörtökön 17 órától szolgáltatja mindezt. A nyári naplementét ezúttal Dj Fagyi kíséri, a hangulatról és a felfrissülésről pedig a Corona sör gondoskodik, ezúttal jegesvödörben szervírozott, 6 üveges ajánlattal, amelyből az egyikre a vendégük vagy.

Pénteki programok

Octopus @ Mike’s Pop Up Garden

Augusztus 5-én Octopus mulatság lesz a Várkert Bazár egyik legújabb szabadtéri bárjában. Nem maradunk tehát különleges és igényes elektronikus zenei program nélkül. Hívjátok össze a barátokat és találkozzatok augusztus első péntekén a Várkert Bazár egyik legújabb bárjában a Mike’s Pop Up Gardenben.

blank

South Park szülinapi buli Jóbarátokkal // Akvárium Klub (ingyenes)

Az Akvárium Klub terasza 1 napra átváltozik South Park meghitt, idilli városává. Találkozhattok a sorozat kulcsfiguráival, lesz fotózkodás, italakció, kellemes muzsika, nyereményjáték és a legnagyobb fanok még egy-egy tetkót is beszerezhetnek. És mint tudjuk, egy szülinap sem telhet el barátok nélkül, így az Akvárium elhozza nektek a Jóbarátok ikonikus helyszínét is: a Central Perk kávézó világmegváltó deszkáin énekelheted el Phoebe gitárjával a Büdös macskát! Találkozzunk pénteken és ünnepeljük meg azt a csapatot, akiknek 25 év alatt sem sikerült felnőni; valamint koccintsunk mindenki másra, akik nem is akarnak! 🥂 Várunk titeket sok szeretettel, gyíkok! 🦎 A belépés természetesen ingyenes

The Anahit // Pontoon (ingyenes)

Augusztus 5-én este a zenéjében ironikus popot és ritmikus R&B-elemeket ötvöző The Anahit zenekar lép a Pontoon hajó világot jelentő deszkáira. Koncertjükön a jól ismert régi dalok mellett helyet kapnak az új magyar nyelvűek is, egy igazán nagy bulival megörvendeztetve a közönséget.

João Pedro Brandão: Trama No Navio

A portugál jazzszíntér négy egyedi és izgalmas zenésze által létrehozott személyes zenei univerzum valósággal magába szippantja a hallgatót. Augusztus 5-én élőben hallhatjuk a kompozíciókat Budapesten, az Opus Jazz Clubban.

Kozma Orsi Quartet – Orczy Summer Chill (ingyenes)

Az Orczy Summer Chill rendezvénysorozat 44 nyárestén át várja a jazz, a pop, a soul, a funk, a folk és a komolyzene szerelmeseit, valamint a klasszikus filmek kedvelőit az Orczy-parkban. Minden program ingyenesen látogatható, akárcsak a kellemes akusztik pop-rockos hangzással, igényes szövegekkel és fülbemászó dallamokkal kecsegtető Kozma Orsi Quartet koncertje.

blank

Müller Péter Sziámi AndFriends: Leonard Cohen magyarul

2022-ben is visszatér a majori deszkákra a Müller Péter Sziámi AndFriends zenekar, akik a fantasztikus kanadai énekes és dalszövegíró, Leonard Cohen emléke előtt tisztelegnek a művész legemlékezetesebb dalaival. A koncert sztárvendégei Csákányi Eszter, Thuróczy Szabolcs és Fehér Anna e.h. lesznek.

blank

Homokba rajzolt dallamok // Orgonák Éjszakája

Lélegzetelállító látványshownak lehetünk tanúi a Filharmónia Magyarország szervezésében megvalósuló Orgonák Éjszakáján, augusztus 6-án. Mészáros Zsolt Máté orgonaművész és Dúlfalvy Éva hegedűművész Végh Lajos homokanimációjával kísért koncertjének az impozáns Mátyás-templom ad otthont.

Kertmozi: Van, aki forrón szereti // Budapest Garden (ingyenes)

Ezen az estén a Van, aki forrón szereti alkotás lesz a Budapest Garden kertmozijának vendége. Az ingyenes vetítés 20:30-kor kezdődik.

AKT Zenekar játszik – a Kertemben! (ingyenes)

Nincs kecmec, hiszen két lehetőség közül lehet választani a Kertemben tartott ingyenes AKT koncert kapcsán. Jössz vagy jössz?

101 Disco x Este11

Bulizzatok ismét együtt a 101-es barátokkal! A helyszín ezúttal Buda legújabb kulthelye, az Este11, ahol a Feneketlen tó partján, lombos fák árnyékában, finom italok és ételek kíséretében tölttek el egy kellemes nyári estét. A bulihangulatról és a jó zenékről a 101-es DJ-k gondoskodnak, akik a beszélgetéshez szóló aláfestő zenéket követően sötétedés után igazi táncolni való dallamokkal készülnek.

Pure Lust & Dürer Kert Garden Party (ingyenes)

Ingyenes, hajnalig tartó kerti partival vár a Dürer Kert olyan fellépőkkel, mint Daniel Santiago, Daniel Ban, Mirmur és Kristof Kelemen.

blank

Szombati programok

Lángosozós Czakó Piacz

Végre itt a nyár, a Czakó Bisztró pedig ismét nekilendül a nyári főzéseknek a piacon. Tavalyi lángosozásuknak akkora sikere volt, hogy azóta is sokan kérdezik, vajon mikor lesz legközelebb. Az a legközelebb pedig éppen ezen a hétvégén jött el, és ha egyet tehettek Reggelizzetek egy jót a Piaczon, sétáljatok fel a Citadellához, és visszafelé ugorjatok be egy kukoricára, fagyira vagy lángosra a Czakóba.

blank

A Pilisi-medence sasbércei

Lassan elmúlnak a júliusi hőségek és itt a tökéletes lehetőség egy kora augusztusi természetjárásra. Ez a rövid, de kiadós túra bejárja a Pilis kivételes adottságú sasbérceit, az Oszoly-csúcsot, a Csúcs hegyet, a Nagy-Kevélyt, melyek mind olyan panorámákkal várnak, amit soha nem fogsz elfelejteni! Regisztrálj az eseményben található linken keresztül (néhány kérdésre kell válaszolnod), és nézd meg a nyári Pilist, amíg még lehet.

Zenélő Budapest – Közösségi hangszerek bemutatója (ingyenes)

A Zenélő Budapest programjában mindenki kipróbálhatja magát zenészként a közösségi hangszerek megszólaltatásával, melyeket Götz Nándor tervezett. Ehhez kapcsolódik az előadás is, ahol ütőhangszeres művészek, valamint egy fuvolaművész segítségével egy 40 perces mesekoncert keretében, a gyerekeket bevonva, akár zenei előképzettség nélkül is megismerkedhetnek a legfiatalabbak a hangszerek világával. Érdemes lesz tehát kilátogatni a  Városligetbe augusztus 6-án 10:30-tól.

Táncra magyar! Huszártánc a Sándor-palota előtt (ingyenes)

A Táncra magyar! Huszártánc a Sándor-palota előtt című produkcióban képviselteti magát a magyar huszár tradíció, hagyományos magyar nemzeti örökségünk; verbunkos táncaink, reformkori csárdásaink, népzenénk, viseletkultúránk, amelyek segítségével és a történelmi, katonai szokásaink felvillantásával érdekes látványosság várja majd nemcsak a hazánkba látogató külföldieket, de saját honfitársainkat is. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes és Zenekara rövid, dramatikus játéka gazdag zenei anyaggal, autentikus viseletekkel és hagyományos eszközökkel idézi meg a korabeli toborzás szokását, különleges betekintést nyújtva sokszínű hagyományos táncos szokásainkba.

Művészparcellák – séta a Fiumei úti sírkertben (ingyenes)

A Művészparcellák a temető legkülönlegesebb részei közé tartoznak. A terület elnevezésével ellentétben nemcsak képzőművészek, színészek, írók és zenészek nyugszanak itt, hanem neves sportolók, politikusok és orvosok is. A túra időtartama 1,5-2 óra. A séta a Fiumei úti sírkert főbejáratától indul, a részvétel természetesen ingyenes.

Táncház a parkban (ingyenes)

Örülhetnek a kárpát-medencei táncok és zene szerelmesei, ugyanis szeptemberig minden második vasárnap táncházzá alakul a városligeti promenád. A táncház mozgalom legkiválóbb bandái fogják húzni a talpalávalót a térség legkülönfélébb népi hagyományait felelevenítve. Legyen szó klasszikus erdélyi vonós zenéről, vagy balkáni rezesekről, moldvai csángó muzsikáról, itt mindent meg fog találni az érdeklődő. A táncház helyszíne a Városligetben a Néprajzi múzeum főbejáratánál, a Műcsarnok felőli oldalon lesz.

Nyílt Nap a Kisdiófa Közösségi Kertben (ingyenes)

A jó idő megérkezte után 2022-ben májustól októberig minden hónap első szombatján „Nyílt Nap”-ot tartanak a Kisdiófa Közösségi Kertben, hogy az érdeklődők megismerhessék a kert működését, történetét, a benne munkálkodó embereket, növényeket, a belváros közepén megbújó csodás zöld oázist.

Könnyed nyáresti kikapcsolódás pezsgőzéssel a Törley Zeneudvarban

A nagy sikerre való tekintettel augusztusban is megrendezik a Törley Zeneudvart. Augusztus 6-án 18 és 21 óra között könnyed nyáresti pezsgőzésre invitál az egyedülállóan hangulatos Törley udvar. A könnyed szórakozásról az OLIVaKUSZTIK által megszólaltatott hazai és külföldi slágerek, valamint a Törley pezsgők gondoskodnak.

blank

Kertmozi, grill és bbq a Duna-partján

Szabad tűzön készült ételek, grill és BBQ a Duna-partján, kellően messze a város zajától. A hétvégi DP-s móka és kacagás során kimaxolják a part adottságait: 17 órától az Énekelj!-t nézhetitek meg és külön erre az alkalomra megálmodott pazar menüket kóstolhattok a klasszikusokon túl, de nem hiányoznak majd a borok és a fröccsök sem.

blank

Margaret Island | vendég: Pandóra Projekt, Brenka, Solére // Budapest Park 

Egy woodstocki hangulatot idéző minifeszttel várják az érdeklődőket a Margaret Island Budapest Parkos koncertjén, ahol a szabadság, a női energiák és a jótékonyság lesz a középpontban. A nagykoncert előtt feltörekvő női előadók veszik birtokba a színpadot, már délutántól kezdve fellép a Pandóra Projekt, Brenka és Solére.

Pinceséta a Záborszky Pince – Borvárosban

A budafoki pincerendszer a világ egyik legnagyobb ma is működő, összefüggő pincerendszere. Teljes hossza kb. 120 km, melyben a mai napig is borral és pezsgővel foglalkozó neves hazai cégek tevékenykednek. A Záborszky Kúria területén átadott Borváros nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy a maga teljességében mutassa be a bor csodáját: együtt mindazzal a történelmi és kulturális hagyománnyal, amelytől elválaszthatatlan.

Görög est Gödön

Sok szeretettel várnak mindenkit Gödre, a Duna Csárdába, ahol ismét megrendezésre kerül az immár hagyományosnak tekinthető görög élő zenés, táncos est. A táncmulatsághoz a Mydros zenekar húzza a talpalávalót 17:30-22:00 között.

NITEFLEXX ON TOUR @ VÁC // KERTÜNK BÁR ÉS KILÁTÓ

A NiteFlexx következő turnéállomása Vác, ahol egy igazán hangulatos és pörgős drum & bass bulira várják az érdeklődőket a Kertünk Bár & Kilátóban, annak fergeteges panorámájával!

Hunyadi téri kertmozi – Szupernóva (ingyenes)

A zongorista Sam és a regényíró Tusker elindulnak egy régi lakóautóban, hogy az őszi Angliát átszelve meglátogassák családjukat, barátaikat és a múltjuk fontos helyszíneit. Ez a nagy utazás lehet, hogy sok mindentől a búcsút jelenti. A film az Eötvös10 és a Budapest Kertmozi szervezésében, augusztus 6-án, szombaton 21 órától látható a Hunyadi téren.

Organic Open Air // JADE Beach

Idén is előkerül a JadeBeach Open Air őrület, méghozzá a köbön! Most is, ahogy eddig is hivatalosak vagytok egy különleges zenei utazásra a Jade homokos partjára. Idén komolyabban is ráépítenek a hangulatra, mert fiatalos előadóik mellett a régi motorosok is megjelennek. És mostmár az sem titok, hogy a nap sztár fellépője nem más mint, DSF aki egyenesen Görögországból hozza a legjobb Organic House lemezeket! A zene további zenei felelősei: Matthew Sona, Keep Progress, LioZen és Peter Makto.

blank

Lounge DJ – naplementés szettek az Aligátorban

Regina Rossi DJ-szettjei, naplemente, finom italok és ételek várnak minden pénteken és szombaton az Aligátor Bar&Bistroban. Jazzy house, Funk house, Soulful house és Lounge stílusokban találhatod meg kedvenc zenéidet. A belépés díjtalan, és érkezz családdal, barátokkal, felejthetetlen élményekben lesz részed.

Vasárnapi programok

Szellemek a Svábhegyen – múltidéző séta

A Sétaműhely három és fél órás sétáján a politikai múlt kísérteteivel találkozhatnak az érdeklődők. Jókai kertjétől kezdve a normafai Kínzóházig bebarangolhatjátok a Svábhegy villáit és mesebeli kertjeit, miközben egy alternatív történelemórán is részt vehettek– augusztusban két időpontban, 7-én és 20-án.

blank

„Szentendre a Dunáról nézve”

A körülbelül másfél órás, hajózással egybekötött séta során megismerhetitek Szentendre és a Szentendrei-sziget páratlan vízi adottságait, a Dunához kötődő helyi hagyományokat és népszokásokat.

Lazulós SUP-túra Szigetcsép eldugott szegletében (limitált)

Egy igazán lazulós, mindenki számára könnyen teljesíthető 4 órás SUP-túrára invitálnak ezúttal Szigetcsép rejtett nádasaiba, vadregényes titkos szegleteibe. Kalandra fel, evezzetek, fürödjetek és falatozzatok egy jót a Szigetcsépi szabadstrand büféjében.

blank

klassz.lépcső – Budapesti Helyőrség Zenekara (ingyenes)

Az organikus térhasználat, a szabadtéri kamarazene, a nyári esték kellemes hangulata egyesülő élményként jelenik meg a MOMKultnál, a Sirály sétány nagylépcsőjénél tartott koncert során. A közönség egy rendhagyó amfiteátrumként a Gesztenyés kertre nyitott lépcsősoron, párnákon, plédeken helyet foglalva vehet részt a Kovács Zalán László tubaművész, zenetudós által szerkesztett koncertprogramon. Közreműködik a Budapesti Helyőrség Zenekara.

Szimpla JAM (ingyenes)

A Szimpla Kert ingyenes Szimpla JAM-en Menyhárt Márton gitáron, Süle Ferenc „Zsül”, dobokon és Réti András „Bandi” basszusgitáron lesz az est házigazdája.

Broken Sunset // Kabin (ingyenes)

A törtek szokatlan világa nem mindenkinek ismerős, de akit egyszer megfelelően vezetnek bele, az menthetetlenül beleszeret. Az est célja, hogy bemutassa az ethno, a glitch-hop, a funk-break és a breakbeat tört világát, ami egészen más, mint amit a rádióban hallhatunk.

blank

A Hold a Kígyótartóban a Szivárvány-öböltől az óriáskráterig. Holdfotózással!

A este főszereplője ezúttal a Kígyótartó csillagképben járó, dagadó Hold. Csodás krátereinek, tengereinek és öbleinek részletei lenyűgöző látványt nyújtanak a Svábhegyi Csillagvizsgáló távcsőóriásában. Egy mini csillagtúra keretében pedig egy pompás kettőscsillaghoz is elbarangolhattok majd.

PANDÓRA PROJEKT / ORCZY SUMMER CHILL (ingyenes)

Az Orczy Summer Chill rendezvénysorozat 44 nyárestén át várja a jazz, pop, soul, funk, folk és a komolyzene szerelmeseit, valamint a klasszikus filmek kedvelőit az Orczy-parkban. A Pandóra Projekt egy fiatal energikus duó. A különleges vokálokkal fűszerezett szövegcentrikus dalok alapvetően indie – folk, avagy ethno – pop hangzásúak, egyszerű magyar népi motívumokkal vegyítve.  Neves előadók, ikonikus magyar filmek, hangulatos környezet, kényelmes nyugágyak, a tóparti teraszon pedig hűsítő italok és egyéb finomságok várnak. Minden program ingyenesen látogatható.