A szocializmus ideje alatt még nem indultak óránként a Balatonra a vonatok a Déliből, nem sorakoztak az ajándékos bódék a parton, és a strandok büfékínálata is jóval szerényebb volt, a magyar tenger így is népszerű célpont volt a csobbanni vágyók körében.
A vasfüggöny és az utazási korlátozások miatt jóval nehezebb volt egy külföldi, akár tengerparti nyaralás megszervezése, így a nyári kánikula elől a legtöbben a Balatonhoz menekültek. A szünet beköszöntével megindult a nép a tó felé, az utakat ellepték a zsigulik, skodák és trabantok, az autóval nem rendelkezők pedig az Utasellátó kocsival felszerelt vonatokkal jutottak le a partra.
A szállást ki-ki a saját pénztárcája szerint intézte: voltak, akik saját nyaralóval rendelkeztek, azok a jómódú nyaralók, akiknek pedig nem volt tulajdonában a tipikus, ma is sok helyen álló Kádár-kocka ház, válogathattak a korban modernnek számító szállodák és hotelek között.
A munkások családjainak kedvezve népszerű volt a SZOT-üdülés, amely keretében a Szakszervezetek Országos Tanácsa biztosította az egy hetes balatoni nyaralásokat a kevésbé tehetősek számára. Míg papíron csak három évente volt kérelmezhető a SZOT-beutaló, a sok gyerekes családok esetében sokszor a szervezet invitálta meg a dolgozók családját, hogy ők is megtapasztalhassák az igazi balatoni hangulatot.
A belföldi turisták mellett a német turisták is előszeretettel látogatták meg a tavat, hogy ismét egyesülhessenek az NDK-ba, vagy NSZK-ba elszakított családtagjaikkal. Ők leggyakrabban a Zimmer Frei nyaralókat vették igénybe, az általuk viselt szandál-zokni kombinációval pedig mély nyomot hagytak a kor nyári divatján is.
Természetesen a strandokon kapható étel-és italválaszték jóval szerényebb volt, mint manapság, a különböző koktélok és hamburgerek helyett, leginkább a főtt kukorica és a lángos volt a sláger, ezek mellé pedig a felnőttek Balatoni Világos sört, a gyerekek pedig Bambit hörpintettek.
A strandi pénzköltés helyett sokan kolbászt és otthon csomagolt rántott húsos szendvicset nassoltak, amiket gondosan a különböző mintás hűtőládákba tartottak, ezután pedig esetleg egy presszókávéra beültek az Utasellátó büféibe.
A fürdőruhadivat követte az aktuális trendeket, míg a 60-as években inkább az egyrészes, pöttyös fürdőruhák domináltak a nők körében, a 80-as évekre egyre több színes bikini váltotta fel ezeket. Ezek mellett többen hordtak úszósapkát a vízbe, a vízből kivezető lépcsőn sok vietnámi papucs (ma: tangapapucs) várta a gazdáját és egy háztartásból sem hiányozhatott a napsugaraitól védő Fabulon naptej.
A legtöbben a parton henyélve kártyázással, olvasással, vagy az akkor végtelenül modernnek számító táskarádiók hallgatásával töltötték el az időt.
A vízi kiegészítőkből már akkor sem volt hiány, a szocializmus balatoni strandjainak látképe elképzelhetetlen lett volna az 1957-től gyártott, jellegzetes piros-kék Palma márkájú matracok nélkül. Ezeket mind a vízben lebegésre, mind a parton pihenésre előszeretettel használták, a gyerekek pedig különböző formájú és színű úszógumival mentek be a vízbe, ahol a piros pöttyös labdákkal játszva ütötték el az időt.
Az egész napos strandolás után is számos lehetőség volt a szórakozásra: több Balaton parti településen is létrejöttek a kertmozik, az egyes munkahelyek üdülőin belül több zenés estet is rendeztek, illetve már ekkor népszerűvé vált a siófoki sétány a fiatal bulizók körében.
A balatoni nyarakról beszélve nem maradhat ki az úttörőtáborok megemlítése, ami sok gyerek évének fénypontja volt, hiszen rengeteg játék és program kíséretében tölthettek el heteket barátaikkal a vízparton.
A szocialista blokk második legnagyobb ilyen létesítménye, az 1975-ben átadott zánkai úttörőtábor volt, ahol az alvóhelyek mellett egy sportcsarnok, egy könyvtár, egy művészeti galéria, egy kisebb stadion és egy saját strand is biztosította a gyermekek üdülését és a szocializmus építését is. Miután kora reggel a rajfelelősök megfújták a riadót, a tábor lakói egy gyors elkészülés és rendrakás után csapatversenyeken és különböző foglalkozásokon vehettek részt, este pedig szalonnát sütve, a tábortűz mellett énekelhették a rendszert dicsőítő mozgalmi dalokat.