Egyedülálló természeti csodát rejt az egykori malomkőbánya Észak-Magyarországon

A Megyer-hegyi tengerszemet és környékét Magyarország egyik legszebb természeti csodájaként emlegetik, az egykori malomkőbánya pedig nemcsak izgalmas kirándulóhely, hanem földtani érdekességeket is rejteget.

Fotó: Györkő Zsombor

A Sárospatak mellett található terület az Aggteleki Nemzeti Park fennhatósága alá tartozik, ahol a 324 méter magasan álló Megyer-hegynél esővíz alakított ki az idők során a bányatavat. A területet már egészen a 15. századtól használatba vették a helyi bányászok, akik a bánya falába kisebb fülkéket vájtak, és itt is laktak.

A bánya gödrében jelentős mennyiségű csapadékvíz gyűlt fel, ami következtében megszűnt a termelés és 1907-ben be is zárták. Így született meg a mára népszerű kirándulóhely: a 6,5 méter mély, 4000 köbméter össztömegű, kék színben tündöklő, káprázatos tó.

blank
Fotó: Györkő Zsombor

A tavat és környékét 1997-ben természetvédelmi területté nyilvánították, ekkor kapta a Megyer-hegyi Tengerszem Természetvédelmi Terület nevet, és került a nemzeti park igazgatósága alá, amivel a rendszeres karbantartást is biztosították.

blank
Fotó: Györkő Zsombor

A tó önmagában impozáns látványt nyújt: a víztükröt 70 méter magas sziklafalak törik meg, a környék felfedezéséről pedig több túraútvonal is gondoskodik. Az egyik legnépszerűbb tanösvény a Malomkő tanösvény, ami Sárospatak belvárosából, sokszor meredek útvonalon vezeti fel a látogatókat a hegy peremére, ahonnan elképesztő kilátás nyílik az egész tengerszemre.

blank
Fotó: Györkő Zsombor
blank
Fotó: Györkő Zsombor

A 2019-es turisztikai fejlesztéseknek köszönhetően kiépült egy új parkoló egy hozzá vezető kocsi-és bicikliúttal, illetve a mellette kialakított Ciróka pihenőparkban büfé és mosdó is van. A túraútvonalak ugyan biztonságosak, nem ajánlott letérni a jelzett utakról, illetve érdemes már jól bejáratott túracipőben nekiindulni a barangolásnak.

blank
Fotó: Györkő Zsombor

Ha már itt jártok, nem szabad kihagyni a hegy tetejére épített kilátót sem, ahonnan mesés panoráma nyílik a festői zempléni tájra. Szintén izgalmas program lehet az Őrlőműhely felkeresése, ahol mindent megtudhattok a molnármesterség rejtelmeiről, és ti magatok is kipróbálhatjátok a munkafolyamatot.

blank
Fotó: Györkő Zsombor
blank
Fotó: Györkő Zsombor

A bevállalósak sem fognak unatkozni, hiszen nemrég vasalt utakat is kialakítottak a tengerszem függőleges falain. A változatos és lélegzetelállító kilátásokat feltáró Via Ferrata legkönnyebb útvonala is C (nehéz) kategóriájú a terep miatt, emellett D (nagyon nehéz) és E (extrém) utakból választhatnak a már gyakorlott mászók.

blank
Fotó: Györkő Zsombor