Újdonságok a Balatonnál: 7 hely, ahová érdemes ellátogatni áprilisban

Újonnan nyitott éttermek, nemrégiben átadásra került várak és egy természetvédelmi élményközpont is várja a Balatonnál nyaralókat idén tavasszal.

Vasüzlet, Balatonfüred

Hivatalosan április 8-án, pénteken nyit meg Balatonfüred új grillétterme az egykori vasüzlet helyén, távol a tóparti város turistatömegeitől, ámde közel a füredi hétköznapok színteréhez. A Vasüzlet tősgyökeres séf-tulajdonosa Huszár Matyi, aki szívvel-lélekkel állította össze a húsos grillételekre fókuszáló étlapot, melyet kézműves sörválogatással igyekeznek teljessé tenni. A Balaton-környéki gazdaságokból érkező húsok mellett vegetáriánus egytálétel is mindig helyet kap majd a kínálatban.

8230 Balatonfüred, Kossuth Lajos utca 31.

Fotó: Vasüzlet Facebook

Fehérkő vára, Kereki

Tavaly júniusban zárták le a régió egyetlen épen maradt kővárát a Balatonföldvártól délre található Kerekiben állagmegóvó munkálatok miatt, hamarosan azonban – várhatóan már idén húsvétkor – újra várják a kirándulókat a 283 méter magasan elterülő romok. A középkori látványosságot fapallós gyalogosösvényen járhatjuk majd körbe, valamint kialakításra került egy panoráma- és pihenőterasz is, amelyről csodálatos panoráma nyílik a közeli kőröshegyi völgyhídra, míg a távolban felderengenek a Balaton északi partjának vonulatai.

blank
Fotó: Csicsai László Facebook

A Konyhám Stúdió 365, Fonyód

Balatonfenyves nagy népszerűségnek örvendő, A Konyhám névre keresztelt strandbüféjének tulajdonosai immáron egész évben bizonyíthatják, hogy a Balatonhoz minőségi gasztronómiáért is érdemes ellátogatni. December végén megnyitották ugyanis A Konyhám Stúdió 365 éttermet a fonyódi áruház harmadik emeletén, ahol – ahogy arra a névválasztás is következtetni enged – csodás körpanoráma fogadja a vendégeket. Az étlapon újragondolt, mégis hagyományos fogások, valamint szezonális ajánlatok sorakoznak, melyek közül csak győzzük kiválasztani az ízvilágunkhoz legközelebb állót!

8640 Fonyód, Ady Endre utca 5. (3. emelet)

blank
Fotó: A Konyhám Stúdió 365 Facebook

Somlói vár, Doba

Egy év alatt született újjá a 431 méteres vulkáni tanúhegy, a Somló északi oldalának dísze. Az ingyenesen látogatható várat kizárólag gyalogosan lehet megközelíteni, mindenképp érdemes azonban nekirugaszkodni, mert a csodálatos látvány kárpótolja mindazokat, akik vállalkoznak a 30-40 perces sétára. Az egy kilométer hosszú sétaút a Somló hegy lábától, a Margit-kápolnától indul és a Kitaibel tanösvényen keresztül vezet.

blank
Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Wine & Vinyl Bar & Store, Veszprém

Fesztelen, családias hangulatú borbár-lemezbolt hibrid nyitott Veszprém belvárosában tavaly decemberben, ahol a péntek, szombat esti házibuli-hangulaton kívül a környék termelőinek portékáiból elkészített bisztróételekkel, válogatott bakelitlemezekkel, elismerésre méltó borkínálattal és nem utolsósorban zenei eseményekkel várják az idelátogatókat. A lemezboltként is funkcionáló üzlet keddtől szombatig rázza fel a veszprémi hétköznapokat.

8200 Veszprém, Szabadság tér 2.

blank
Fotó: Wine & Vinyl Bar & Store Facebook

Berek Világa Látogatóközpont, Fonyód

Március végén adták át a természetismereti élményparkként aposztrofált Berek Világa Látogatóközpontot, amely időjárástól és szezontól függetlenül egész évben várja az érdeklődőket. A Fonyód határában található létesítmény egy korábbi szemétlerakó helyén került kialakításra, célja pedig a dél-balatoni térség természeti kincseinek feltárása a látogatók előtt, valamint a zöld szemléletformálás. A 85 négyzetméteren elterülő állandó kiállítás a Berek történelmét és jelenét mutatja be, illetve előrevetíti jövőjét.

A pontos nyitás időpontját a Balaton-felvidéki Nemzeti Park oldalán teszik hamarosan közzé.

blank
Fotó: Vermes Tibor

Vulcanus Pizzabar, Tapolca

Bor és pizza – kevés jobb párosítás létezik, amivel Tapolca főterének legújabb szereplője, a Vulcanus Pizzabar csapata is biztosan egyetért, hiszen ez az elgondolás hívta életre tavaly ősszel ezt a laza hangulatú, ugyanakkor minőségi ételeket és italokat szervírozó vendéglátóhelyet. A prémium, szezonális feltétekkel megpakolt nápolyi stílusú pizzák jól kiegészítik a Büttner Borbirtok tételeit, melyek végtére is egyszerre a Vulcanus Pizzabar kiinduló- és végpontjai. Szép időben hangulatos terasszal is várnak!

8300 Tapolca, Fő tér 19.

blank
Fotó: Vulcanus Pizzabar Facebook

További izgalmas programok a Balaton partján 2022 áprilisában: