Ma 101 éve, 1921. november 27-én született a magyar irodalom leggyönyörűbb sorainak írója és az emberi lélek egyik legnagyobb ismerője, Pilinszky János. Eseménydús és szenvedésektől nem kímélt élete számtalan szebbnél szebb költeményt inspirált, amik jogosan emelik őt a 20. századi magyar irodalom legnagyobb írójai közé.
Cikkünket 2022. november 25-én frissítettük utoljára.
Az első irodalmi szárnypróbálgatások
Pilinszky János művelt katonacsaládba született, szülei kemény elvek mentén nevelték, és édesapja a pofonoktól sem kímélte meg. Már kiskorában is nagyon szerény, visszafogott és zárkózott gyerek volt, aki leginkább nővérével, Veronikával szeretett játszani, kettejük szoros kötődése pedig életük végéig elkísérte őket.
Általános iskola után a budapesti Piarista Gimnáziumba felvételizett, ahol ámulatba ejtették a magyar órák, és minden figyelmét ennek a tantárgynak szentelte. Ekkor kezdett el először verseket is írni, első verse az Anyám címet kapta, amelyben anyja korai elvesztését dolgozta fel.
15 évesen már az Élet című folyóirat publikált költője volt, és míg mindig is nyitott volt a különböző kérdéseket feldolgozó művek felé, Dosztojevkszkij egyik regénye miatt fordult figyelme az emberi szenvedés és az ember önmagával vívott harca témák felé, ami gyökeresen meghatározta életművét.
A zárkózott fiú nehezen barátkozott, ám az irodalom szeretete által megtalálta a hozzá hasonló fiúkat, és fiatal éveit ezzel a baráti körrel töltötte.
Meghatározó emléke ebből az időszakból a Balatonkenesén töltött nyarak, amikor a Pilinszky család nyaralójába hetekre lementek barátaival, és fürödtek, irodalomról beszélgettek és egymás verseit elemezték. Ezek az élmények visszaköszönnek későbbi verseiben is: a felhőtlen boldogságot mindig a gondtalan kenesei nyarakkal asszociálta.
A második világháborútól a kommunista diktatúráig
Tanulmányait mindenkit meglepve a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán kezdte, majd a bölcsészkaron folytatta, ahol magyar-olasz-művészettörténelem szakot végzett 1944 májusában, ám diplomáját sosem vehette át, mert közbeszólt a második világháború.
Pilinszkyt 1944 novemberében hívták be katonának, ami óriási fordulópont volt a költő életében, és későbbi művészetét is jelentősen befolyásolta.
Ugyan harctéren sosem kellett harcolnia, a németországi lágerekben betegeskedve szemtől szembe találkozott a háború kegyetlen szörnyűségeivel, az emberi szenvedés legmélyebb szintjeivel, az éhezés és szegénység okozta problémákkal.
1945-ben tért haza Budapestre, ami után szakmailag egy termékeny időszak következett: az Újhold c. folyóirat társszerkesztője lett, több jeles lapban megjelentek versei, amiket a jellegzetes “PJ.” szignóval látott el, és 1946-ban megjelent első verseskötete, a Trapéz és Korlát is.
A szakma elismerését is hamar kivívta magának, a Nyugat negyedik generációjának, az úgynevezett “újholdas” nemzedék oszlopos tagja lett Örkény István és Nemes Nagy Ágnes oldalán, és számos publikációt jelentetett meg.
A kenesei nyarakhoz hasonló, második hatalmas szabadságélménye egy ösztöndíjnak köszönhető, melynek keretében 1947 és 1948 között Rómában tanulhatott több író társával, akikkel felfedezték az olasz főváros minden egyes szegletét.
Pilinszky barátja, a szintén író Lengyel Balázs a következőképpen emlékezik vissza erre az időszakra:
Nem volt fűtés. Majd megvett minket az isten hidege. De mit számított? Fiatalok voltunk, és többé-kevésbé egészségesek is. Mindennap Róma, és minden Rómából – ez volt a jelszavunk.
1951 és 1956 között a diktatúra évei alatt nem publikálhatott, amit a rendszer az író „túlságos pesszimizmusával” indokolt, ám a valódi ok feltehetőleg Pilinszky nem titkolt vallásossága volt.
Pilinszky és a nők
A már többször említett irodalomszeretőkből álló baráti társaság rengeteg közös programot szervezett, és nagyon szeretett kirándulni is. Nem volt ez máshogy 1954 tavaszán sem, amikor induláskor egy új személy csatlakozott a fiatalokhoz, a Pilinszkynél 8 évvel fiatalabb festőművésznő, Márkus Anna.
Az írót első látásra ámulatba ejtette a fiatal lány, később így emlékezett az ominózus pillanatra:
A szerelem ott kezdődik, mikor a belső figyelem egyszerre folyamatossá válik, s intenzitásában szinte az elviselhetetlenségig fokozódik. A menedékház kora reggeli verandáján üldögéltünk éppen, mikor hirtelen belépett. Megütött, milyen kedves és milyen szép.
Az együtt töltött nap alatt megpróbált azzal imponálni Annának, hogy megcsillantotta a festészettel kapcsolatos, igencsak hiányos tudását, és még almáját is megfelezte vele.
Annának jól esett a férfi közeledése, ám ekkor még nem alakult ki semmi köztük, később viszont, amikor újra találkoztak, hamar egymásra hangolódtak. Hasonló cipőben jártak: Pilinszkyt akkor vonták cenzúra alá, Anna pedig csak díszletfestő lehetett a Bábszínházban hasonló okokból.
Mivel mindkettőjüket ellehetetlenítette a rendszer, annak érdekében, hogy közösen kiélhessék a kreativitásukat, elkészítettek egy közös kötetet: az Aranymadár c. könyv történetét Pilinszky írta és Anna illusztrálta.
A közös munka gyümölcse nemcsak a megjelent könyv lett, hanem egy frigy is: 1955. október 12-én polgári szertartás kereteiben összeházasodtak, ám néhány hónap múlva el is váltak, mert Pilinszky nem tudta úgy viszonozni a lány szerelmét, ahogyan ő vágyott volna rá.
Ezután is jó barátok maradtak, Anna Párizsba költözött, következő esküvőjén pedig Pilinszky is ott volt, aki nászajándékként verset is írt a fiatal párnak.
1970-ben egy Poignyban, Franciaországban tartott irodalmi konferencián ismerte meg a Párizsban tanító vallástörténészt, Jutta Scherrert. A férjezett asszony és az író semmiben sem hasonlítottak egymásra, és talán épp ez vonzotta őket ennyire egymáshoz, hol szenvedélyesen szerették egymást, hol megállás nélkül vitatkoztak.
“Rühes ebek, vérzünk a párnán. / Gyönyörüek vagyunk. / Azután csak ügyetlenek / és halhatatlanok.” – írta Pilinszky kapcsolatukról, ami megromlott, miután nem tudtak megegyezni a közös jövőképüket illetően, a szakítás után pedig az író idegösszeomlással kórházba került.
Katolicizmus és homoszexualitás
Pilinszky katolicizmusa kiskora óta meghatározta világszemléletét és alkotásait, bár sosem katolikus költőként definiálta magát, híres mondása szerint “Én költő vagyok és katolikus”.
1957-től az Új Ember katolikus hetilap munkatársa lett, ami platformot adott, hogy publikálhassa vallásos elmélkedéseit és verseit: rengeteg filozofikus gondolata volt Jézus életével kapcsolatban, és fontos feladatának tartotta, hogy kifejtse véleményét arról, hogy a Bibiliát hogyan kell befogadni és hogyan lehet művészi értékként értelmezni.
Sokszor felemlegette azt a történetet, ami szerint katonakorában minden értékét hátrahagyva csak a Bibliát vitte tovább magával, hiszen minden más haszontalannak bizonyult abban a helyzetben.
A törékeny és érzékeny lelkű írót nemcsak a háború borzalmai és az emiatt érzett bűntudata kínozta, hanem képtelen volt elfogadni azt, hogy a férfiakhoz vonzódik, ez pedig gyermekkori kemény nevelésében és a szigorú katolikus értékrendben gyökeredzett. Közeli ismerőseivel megosztotta tipródását, és éveken át szeretett egy másik férfit reménytelenül, mégis minden igyekezetével azon volt, hogy egy nő oldalán találja meg a boldogságot.
A találgatásokat a Kenyér című, egyik utolsó versében támasztotta alá, melyben a következőképpen hivatkozik fiatalkori önmagára:
Csupán titkának természetét sejtem. / Ma már gyanítom, ez az egyetlen rossz. / Lehetek gyilkos, homoszexuális…
A rengeteg lelki gyötrődés és elfojtott érzelmek igencsak önpusztító életvitelt idéztek elő: az író több gyógyszert is szedett, amiket hatalmas mennyiségű alkohollal hörpintett le, literszámra fogyasztotta a kávét, és egyszer sem hiányozhatott kezéből a cigaretta.
A költő utolsó évei
Pilinszky rengeteget utazott: bejárta Európa nagyvárosait, eljutott Amerikába is, és azon kevés írók közé tartozik, akik megélhették, hogy az 1960-as években külföldön is népszerűvé váltak a művei.
Angol nyelvre a 20. század egyik legjelentősebb költője, Ted Hughes fordította Pilinszky verseit, aki meg is hívta magához, a magyar író így találkozhatott az angol irodalom akkori krémjével.
Nővére mindig is nagy szerepet töltött be életében, Veronika 1975-ös öngyilkossága pedig olyan mélyen érintette, hogy teljesen magába fordult, és utána egy hosszú ideig nem is nagyon írt semmit.
1978-ban, 57 éves korában Párizsban megismerkedett Ingrid Ficheux-sal, a 22 éves gitárművésszel, akivel 1980. június 22-én házasságot is kötöttek.
Pilinszkyt egy kifejezetten kiegyensúlyozott, tervekkel teli időszakában érte a halál: 59 és fél évesen szívinfarktust kapott, 1981. május 27-én halt meg Budapesten.
Ugyan váratlan és korai halála valószínűleg számtalan csodálatos írástól fosztott meg minket, szerencsére így is rengeteg szebbnél szebb költemény maradt fent, amik méltó módon emelik Pilinszkyt a 20. század legnagyobb magyar írói közé.