Ők lettek a 100 szóban Budapest történetíró pályázatának legjobbjai 2021-ben

November 17-én hozták nyilvánosságra az idei 100 szóban Budapest novellaíró pályázatának nyerteseit, melynek 23 legjobb története tegnap kiállításra került a Városháza Parkban.

Fotó: Szabó Hajnalka

Idén nyolcadjára küldhetett be bárki 100 szóból álló történetet a Budapest Brand együttműködésében megvalósuló 100 szóban Budapest felhívására. A 2000-nél is több mininovellából Varró Dani költő, műfordító, Janecskó Kata újságíró, Szemes Botond irodalomtudós és Szemes Máté szövegíró választott ki 100 egyedülálló sztorit.

A 100 legjobb történet múlt héten POKET zsebkönyv formájában debütált, de a zsűri által 23 legjobbnak ítélt, győztes novella elhangzott a Budapest BonBon programsorozaton is. A program keretében minden kerületnek jutott így briliáns 100 szavas történet, ráadásul megzenésítve, előadásokba szőve, zenei aláfestéssel kísérve.

Jó olvasni, hogy a különbségeken túl mennyire hasonlóan gondolkodunk a városról: ő is ott lett szerelmes, őt is ott hagyták el, ő is észrevette, hogy megállt az óra az Oktogonon. Mindig éjfél van és mindig dél és igazán jó engedni a 100 történet ritmusának, amivel újra birtokba vesz bennünket Budapest.

Hiszen a 23 legjobb történet november 25-én délután, illusztrációkkal párban a Városháza Parkba költözött, hogy egészen december közepéig egy óriásplakát-kiállítás formájában az arra járók is megtekinthessék fővárosunk legjobb mininovelláit. A Városháza Parkban emellett hütte is várja az átmelegedni vágyókat, annak teraszán pedig egy POKET automata: nem kell tehát messzire mennie annak, aki szeretné beszerezni mind a 100 történetet tartalmazó, a tavalyi győztes ajánlásával készült 100 szóban Budapest 2021 zsebkönyvet.

És akkor következzen a 2021-es 100 szóban Budapest 23 legjobb története:

Az idei év 1. helyezettje. Fotó: 100 szóban Budapest
blank
Az idei év 2. helyezettje. Fotó: 100 szóban Budapest
blank
Az idei év 3. helyezettje. Fotó: 100 szóban Budapest
blank
A 18 év alattiak különdíjasa. Fotó: 100 szóban Budapest
blank
Fotó: 100 szóban Budapest
blank
Fotó: 100 szóban Budapest
blank
Fotó: 100 szóban Budapest
blank
Fotó: 100 szóban Budapest
blank
Fotó: 100 szóban Budapest
blank
Fotó: 100 szóban Budapest
blank
Fotó: 100 szóban Budapest
blank
Fotó: 100 szóban Budapest
blank
Fotó: 100 szóban Budapest
blank
Fotó: 100 szóban Budapest
blank
Fotó: 100 szóban Budapest
blank
Fotó: 100 szóban Budapest
blank
Fotó: 100 szóban Budapest
blank
Fotó: 100 szóban Budapest
blank
Fotó: 100 szóban Budapest
blank
Fotó: 100 szóban Budapest
blank
Fotó: 100 szóban Budapest
blank
Fotó: 100 szóban Budapest
blank
Fotó: 100 szóban Budapest