Idén is megidézi a hajdani vásárok autentikus hangulatát a 35. Mesterségek Ünnepe

Idén, augusztus 20. és 22. között 35. alkalommal rendezik meg az ország legnagyobb népművészeti fesztiválját, a Mesterségek Ünnepét. A Budai Várban, a hajdani vásárok hangulatát idéző családi fesztivál új helyszínen jelentkezik és az már csak hab a tortán, hogy az állami ünnepség részeként idén először mindenki számára ingyenesen látogatható lesz.

Idén 35. alkalommal rendezik meg a Budai Várban a kézművesek legnagyobb és egyik legrangosabb Kárpát-medencei ünnepét. A rendezvényen közel ezer kézműves mesterrel, több száz fellépővel, egész napos színpadi programokkal, mesterség-bemutatókkal, népi játszóházakkal, látványműhelyekkel, divatbemutatóval, folk-kocsmával és táncházzal várják a látogatókat idén éppen rendhagyó helyszínen. A Kapisztrán tértől a Szentháromság térig tart majd a középkori forgatagot is meghazudtoló esemény, ahol tartalmas kikapcsolódásra számíthatnak az érdeklődők.

Az augusztus 20-ához szorosan kapcsolódó esemény kiemelt témája idén a vadászathoz és a halászathoz kapcsolódó mesterségek lesznek, így az erdő és a tó témájához kapcsolódva a kicsiket mesesarok és bábszínház szórakoztatja, míg a felnőttek a látványműhelyekben ismerhetik meg a kapcsolódó kézműves mesterségeket, a késes, bőrműves, szaru- és csontfaragó szakmákat és természetesen a hálókészítést.

A kiemelt tematika mellett díszvendégeket is köszönt a rendezvény: idén a türk nyelvű országokat. A tradicionális magyar kézművesek és mesterek mellett így lesznek majd megtalálhatók azeri szőnyegkészítők, kazah hagyományos viseletkészítők és nemezesek, üzbég batikművészek és tatár bőrművesek, akiknek legszebb mestermunkáit három napon át csodálhatják az ünnepre látogatók. És ha ez még nem lenne elég, akik igazán különlegesre vágynak, őket bizonyára a koreai mesterek fogják lenyűgözni, akik a koreai palotákat, templomokat díszítő, varázslatos színes, tradicionális dancheong festést mutatják be, de megismerhetjük a kalligráfia és a koreai foltvarrás sok évszázados technikáját is.

blank

A hagyományokhoz méltóan augusztus 20-án kenyéráldással és a mesterek felvonulásával köszöntik majd Szent István és az új kenyér ünnepét. A vásári hangulatból természetesen nem hiányozhatnak majd a kikiáltók, gólyalábasok és mutatványosok, de hazánk legkiválóbb népzenészei és néptáncegyüttesei sem. A hangulatért a Muzsikás Együttes, Lakatos Mónika és a cigány hangok, Csík János és a Mezzo, Fitos Dezső és társulata, a Hagyományok Háza és a Magyar Állami Népi Együttes felel majd.