5 zseniális komolyzenei koncert, amit nem érdemes kihagyni júliusban

Jobbnál jobb kamarazenei koncerteknek lehetünk szem- és fültanúi júliusban Budapesten, ugyanis 16. és 25. között kerül megrendezésre a Fesztivál Akadémia Budapest, amely hat fővárosi helyszínt tölt meg minőségi zenével.

Kelemen Kvartett

Kremer, Rysanov, Kremerata… – július 16. (péntek), 19.30 – Zeneakadémia, Nagyterem

A fesztivál tematikájának szellemében családi vonatkozású kompozíció indítja a nyitókoncertet: Levél Apához című dalában az ukrán származású zeneszerző, Leonyid Deszjatnyikov a tízéves Gidon Kremer levelét zenésíti meg.

Ez a megindítóan szép darab nemcsak a teljes fesztivál számára adja meg az alaphangot, hanem a koncert második feléhez is kapcsolódik, amelyben a legendás litván hegedűművész és együttese, a Kremerata Baltica lép fel a száz éve született argentin zeneszerző, Astor Piazzolla műveiből nyújtott válogatással. Ahogy a tangó képes egyetlen zenei családdá avatni Dél-Amerikát és a Baltikum térségét, ugyanígy egyetlen zenei családként foghatjuk fel a Kárpát-medence vidékének muzsikusait is, akiknek összetartozását Pál István „Szalonna” és Bandája, valamint Kokas Katalin és Kelemen Barnabás fogják demonstrálni Bartók-hegedűduók és autentikus népzenei dallamok egymás mellé állításával.

És ha a téma a család, nem maradhat ki az európai kultúrtörténet legintenzívebb családi drámája, a Rómeó és Júlia sem, amelynek Prokofjev-féle feldolgozását Maxim Rysanov és Fejérvári Zoltán előadásában hallhatjuk.

Frang, Hámori, Várjon… – július 20. (kedd), 19.30 – BMC, Koncertterem

Világsztárok gyakran játszanak slágerdarabokat, a Fesztivál Akadémia Budapest ötödik koncertjén azonban nem ez lesz a helyzet: világsztárok persze lesznek, az elhangzó művek azonban szinte egytől egyig ritkán hallható csodák.

Clara Schumann – aki nemcsak zongoraművészként, hanem zeneszerzőként is kivételes művész volt – férje, Robert életének utolsó szakaszában komponálta három románcát, amelyet a Margulis–Blumina duó előadásában hallhatunk.

Stravinsky Duo concertant című hegedű-zongora darabját, amely szellemes-érzelmes játékot űz a zenetörténetből, a legendás Rados Ferenc és egykori növendéke, Kelemen Barnabás előadásában szólal meg.

blank
Vilde Frang

Hámori Szabolcs két ritkán hallható dalciklust énekel: Samuel Barber francia nyelvű Rilke-versekre írott ciklusát és Ravel Don Quijote-dalait, a Vilde Frang-Nicolas Altstaedt-José Gallardo trió pedig Beethoven ír népdalfeldolgozásait adják elő.

És hogy erről a koncertről se hiányozzon a családi tematika, Ravel lenyűgözően színes négykezes kompozíciója, a klasszikus meséket feldolgozó Lúdanyó meséi valódi családi produkcióban szólal meg: Simon Izabella és Várjon Dénes mellett lányuk, Várjon Liána is fellép a produkcióban narrátorként.

Altstaedt, Kadesha, Balog… – július 22. (csütörtök), 19.30 – BMC, Koncertterem

A kortárs dán szerző, Anders Koppel a progresszív rockzenétől szimfonikus és versenyművekig, színházi és filmzenéig rengeteg műfajban mozog otthonosan: a Joó Szabolcs és Kelemen Barnabás előadásában hallható Tarantellája színes, kifinomult, virtuóz mű, valódi kamarazene.

Csakúgy, mint Mozart egyetlen moll hangnemű hegedűszonátája, az a darab, amelyet édesanyja halálát követően komponált 1778 tragikus párizsi nyarán (a művet két kivételesen érzékeny művész, Jonian Ilias Kadesha és Csalog Gábor előadásában hallhatjuk).

A koncert második felében aztán két, ritkán hallható Bartók-darab szólal meg. Az ének- és zongoraszempontból egyaránt rendkívüli kihívásokat támasztó Ady-dalok Bartók életművének egyik legkülönösebb ciklusa. A rejtőzködő természetű zeneszerző kevés művében nyílt meg a világ felé olyan mértékben, mint ezekben a dalokban. „Ha költő lettem volna, ezeket a verseket én írtam volna” – olvassuk Bartók egyik levelében. Amíg az Ady-dalok Bartók érettkori, progresszív művei közé tartoznak, a koncert záró számaként elhangzó C-dúr kvintett fiatalkori kompozíció. A Liszt-, Brahms-, Richard Strauss-hatásokat magyaros elemekkel vegyítő, lenyűgözően intenzív, 1903-as kompozíciót három évvel ezelőtt rögzítette lemezen a Kelemen–Frang–Kokas–Altstaedt–Lonquich kvintett, és felvételük elnyerte a Gramophone és a BBC Music Magazine díját is. Most végre élőben is hallhatjuk tőlük a művet.

blank
Nicolas Altstaedt

Fenyő, Bekavac, Csalog… – július 23. (péntek), 19.30 – BMC, Koncertterem

A romantikus képzeletvilágban az egyszerűség és ártatlanság jelképének számító lenhajú lány Debussy egyik korai dalában is felbukkan, valódi népszerűségre azonban az 1910-es zongoraprelűd révén tett szert a mitikus lény. A megkapó darabból már keletkezése évében hegedűátiratot készített a zeneszerző barátja, Arthur Hartmann: ezt halljuk a koncerten Baráti Kristóf előadásában.

Alig pár évvel későbbi Debussy Csellószonátája szikár és szellemes, számos vonásában neoklasszikusnak tekinthető darab. A fiatalkori Debussy-műveket gyakran hasonlítják az impresszionisták festményeihez, ez esetben a kései szonáták Cézanne szögletesebb, mértani formákat használó posztimpresszionista stílusával rokoníthatók (a darabot Fenyő László és Elisaveta Blumina adja elő).

blank
Fenyő László

Nem kamarazenei fesztivál egy kamarazenei fesztivál, ha nem szerepel a műsorán négykezes mű, a Barbuti–Lonquich házaspár pedig a házi zenélés legmagasabb csúcsairól hozza el nekünk Schubert „magyaros” darabját.

A koncert zárószámaként végül a Bekavac–Margulis–Kokas–Csalog kvartett előadásában Messiaen Kvartett az idők végezetéhez című darabja, a zenetörténet talán legkülönösebb körülmények között keletkezett műve hangzik el. A darab egy második világháborús fogolytáborban született, s benne a Messiaen számára oly fontos madárhangok, indiai ritmusok és teológiai fogalmak lépnek egymással kölcsönhatásba.

Brahms: Két dal, op. 91 – július 25. (vasárnap), 19.30 – Zeneakadémia, Nagyterem

A tizenkilenc éves George Enescu 1900-ban komponált vonósoktettje a műfaj egyik legizgalmasabb darabja: káprázatos virtuozitással kezeli a nyolc szólam kavargó polifon szövetét. A négytételes, de egyvégtében játszandó mű hihetetlen energiákat képes felszabadítani az előadókból, különösen, ha olyan művészek játsszák, mint ezen a koncerten.

blank
Várdai István

Hasonlóképpen ifjúkori mű Rahmanyinov g-moll zongoratriója: a zeneszerző tizennyolc évesen komponálta 1892-ben, és erőteljesen érződik benne a nagy előd, Csajkovszkij hatása.

A Fesztivál Akadémia Budapest nyitókoncertjén több szinten is megidézzük a család fogalmát, és a zárókoncert végén is visszatérünk a fesztivál központi témájához. Brahms brácsadalai a zeneszerző jóbarátja, Joachim József családja számára készültek, Wagner pedig felesége, Cosima születésnapjára komponálta Siegfried-idill című darabját fiuk 1869-es születését követően.

De a család fogalma magasabb szinten is megjelenik a zárókoncerten: hiszen a klasszikus zene nagy családjának két tagja, ha tetszik, két, egymással viszálykodó testvér kerül egymás mellé a műsorban: a tradiciótisztelő Brahms, és a jövő zenéjét kutató Wagner. Mert meglehet, akkoriban élesnek tűnt közöttük az ellentét, valójában mindketten egy tőről fakadtak: a bachi-beethoveni hagyományt gondolták tovább, s hoztak létre más és más irányban növő ágakat a klasszikus zene gyönyörű családfáján.

További programok és jegyvásárlás: fesztivalakademia.hu