Júliusban Budapesten koncertezik a nemzetközi komolyzenei élet sava-borsa

Káprázatos nemzetközi és magyar sztárfellépők színesítik a Fesztivál Akadémia kamarazenei programját július 16. és 25. között a Zeneakadémián, a Budapest Music Centerben és más, különleges budapesti helyszíneken.

Kelemen Kvartett

Nemzetközi tehetségek

Az esti hangversenyek gazdag műsorából érdemes kiemelni Gidon Kremert és emblematikus zenekarát, a Kremerata Balticát, akik két koncertet is adnak, vagy a világ egyik legünnepeltebb hegedűsét, Joshua Bellt, aki Piazzollát, Chaussont és Brahmsot játszik majd.

A zenei szaksajtó által a „világ legérdekesebb hegedűsének” nevezett moldvai hegedűművész, Patricia Kopatchinskaja idén először lép fel a fesztiválon és Schönberg Holdbéli Pierrot című dalciklusa mellett édesapjával, a zseniális cimbalomművésszel, Viktor Kopatchinskyval és népzenész édesanyjával moldvai népdalokat játszik.

A fesztivál visszatérő vendégei Vilde Frang, Nicolas Altstaedt és Alexander Lonquich és Bartók ifjúkori C-dúr zongoraötösét adják elő Kelemen Barnabással és Kokas Katalinnal. A ritkán hallható remekművet két éve vették lemezre és albumuk 2020-ban megnyerte a klasszikus zene legnagyobb nemzetközi elismerésének számító BBC Music Magazine Awards-t és a Gramophone Classical Music Awards-t is. Bartók kvintettjét a díjnyertes felállásban a Fesztivál Akadémián hallhatja először a közönség.

Joshua Bell

A nemzetközi fellépők között ott találjuk Jonathan Cohen, Philippe Tondre, Maxim Rysanov nevét is, és szintén visszatérő vendég, a kiváló argentin zongorista, José Gallardo, aki autentikus tangóval ejti ámulatba a fesztivál közönségét.

Hazai sztárfellépők

A fesztiválon Bartók 1927-es elmélyültségben és energiarobbanásokban is felülmúlhatatlan 3. vonósnégyesével mutatkozik be élőben először a magyar közönség előtt a fesztivál művészeti vezetőit, valamint Jonian Ilias Kadeshát és Vashti Mimosa Huntert magában foglaló, újjáalakult Kelemen Kvartett. A legendás zongoraművész, Rados Ferenc Kelemen Barnabással Stravinskyt játszik, a Kelemen Kvartett-tel pedig Faurét adnak elő. A fesztivál egyik különlegessége, hogy az esti hangversenyek előtt Fazekas Gergely zenetörténész műismertető előadást tart a felcsendülő művekről, és a fesztiválon a Bach családról előadást is tart.

A Fesztivál Akadémián már megszokott, hogy a zenéhez minden alkalommal felolvasás is társul, mégpedig neves színészek közreműködésével. Ez idén sem lesz másként, a fesztiválon ott lesz a magyar színészvilág színe-java: Molnár Piroska, Nagy-Kálózy Eszter, Hámori Gabriella, Kováts Adél, Haumann Péter, Haumann Máté, Mácsai Pál, Bezerédi Zoltán, ifj. Vidnyánszky Attila és Vecsei H. Miklós.

10 nap, 13 koncert, 6 helyszín

A fesztivál központi helyszíne a Zeneakadémia, de lesznek hangversenyek a Budapest Music Centerben, a nemrégiben felújított, egyedülállóan szép Rumbach Sebestyén Utcai Zsinagógában, a Jézus Szíve Jezsuita Templomban, az Egyetemi Könyvtár gyönyörű olvasótermében és a Benczúr Házban is.

blank
Jézus Szíve Jezsuita Templom

A tíz nap alatt lezajló 13 hangversenyt zenetörténeti előadások, a Várfok Galériában rendezett kortárs képzőművészeti kiállítás zenés tárlatvezetései, a Fortepan anyagából összeállított fotókiállítás, kerekasztal-beszélgetések, Szalóki Ági magyar és cigány népzenei meglepetéskoncertje, Pál István Szalonna és Bandája Kárpát-medencei utazásra invitáló gálaestje, a Söndörgő Együttes balkán népzenei műsora és ifj. Sárközi Lajos zenekarának esti éttermi cigányzenéje avatja valódi fesztivállá.

A Fesztivál Akadémián izzó kamarahangversenyekre, klasszikus zenei világsztárok bámulatos koncertjeire, egyedülálló összművészeti produkciókra és pezsgő fesztiválhangulatra számíthat a közönség. Túlzás nélkül állítható, hogy július utolsó hetében a nemzetközi komolyzenei élet szíve Budapesten fog dobogni.