Minden idők legsikeresebb musicalje a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra csábít

Első alkalommal vendégeskedik a Vígszínház a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, ráadásul egy olyan, 55 éve sikert sikerre halmozó musicalt álmodtak színpadra, amely most először szerepel a színház repertoárjában.

Fotó: Vígszínház – Dömölky Dániel

Töretlen siker 55 éve

Minden idők legsikeresebb musicalje, a Kabaré bemutatója július 9-én és 10-én érkezik meg a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra. A musicalt 55 éve mutatták be a Broadwayen, az azonos című, 1972-ben készült film pedig Bob Fosse rendezésében, Liza Minellivel a főszerepben hódította meg a világot és nem véletlen, hogy diadalútja mind a mai napig töretlen. A darab szövegkönyve Christopher Isherwood Isten veled, Berlin! című kiváló könyvéből készült, ráadásul John Kander zenéje, a darabban elhangzó 35 dal utolérhetetlen sikert hozott. A Kabarét Béres Attila rendező, Cziegler Balázs díszlettervező és Barta Dóra koreográfus alkotó teamje, és természetesen a Vígszínház teljes csapata álmodta színpadra.

Fotó: Vígszínház – Dömölky Dániel

Megelevenedő történet

A történet a weimari köztársaság idején, 1931 szilveszterén Berlinben játszódik, mi pedig egy szempillantás alatt a Kit-Kat Clubban találjuk magunkat. Egy hely – mely talán szimbolikusnak is tekinthető – ahova a változás előtt álló élet tragikus valóságától menekülnek az emberek, ahol minden és mindenki a nagybecsű vendéget szolgálja. A szexualitástól túlfűtött, fékevesztett, hangos és füstös éjszakai szórakozóhely zárt világa az akkori Berlint, a társadalom erkölcsiségét mételyező kezdődő nácizmustól, a bekövetkező tragédia baljós árnyaitól nyújt pillanatnyi menedéket.

blank
Fotó: Vígszínház – Dömölky Dániel

A Kit-Kat Club sztárja nem más mint Sally Bowles, a szép amerikai, sikerre vágyó, az életet hajszoló, magában bizonytalan tehetséges fiatal hölgy drámáját osztja meg velünk a szerző és rendező. Mindezt teszi úgy, hogy Sally életébe megérkezik a szerelem, a fiatal amerikai író, Cliff Bradshaw személyében. A tiszta érzés és a beteljesülés ebben a világban szinte nem meglepően, a szereplők személyében az eltorzult világ áldozatává válik. A mély emberi érzelmeket és megnyilvánulásokat tagadó hamis és erkölcstelen világban a félelemből vagy hitetlenségből megfelelni vágyást, egy elfogadhatatlan, de beteljesülő gonoszság és agresszió tartja fenn.

blank
Fotó: Vígszínház – Dömölky Dániel

Nagyszabású bemutató

A Kabaré felnőtteknek szánt musical, nincs happy end, mégis a történet és a történelem gyászos időszakát az emberi faj veszendőségét és kiszolgáltatottságát, manipulálhatóságát, az elkerülhetetlen végzetet mutatja be emberi módon, emberi sorsokon keresztül. Teszi ezt olyan ellenállhatatlan zenékkel és dalokkal, amely a történettől elválaszthatatlanok és önmagukban is üzeneteket, bűnt, hamisságot és reményt hordoznak. A több évtizede töretlenül hódító produkció, a Kabaré bemutatójára a margitszigeti júliusi szabadtéri körülmények végre adottak, hogy a közönség kedvét lelhesse egy újraálmodott, nagyszabású bemutatóban. A legendás darabban Seress Zoltánt, Szilágyi Csengét, Dobó Enikőt, Igó Évát, Kern Andrást és Brasch Bencét, Horváth Szabolcsot és Rudolf Szonját is láthatjuk.

A Kabaré szabadtéri bemutatója után is érdemes lesz musicalbemutatók közül csemegézni: a Hegedűs a háztetőn és a Tesla musicalt is láthatja még a nyáron a Margitsziget közönsége.

Még több infóért, a szereposztásért és a jegyvásárlásért keressétek fel a margitszigetiszinhaz.hu oldalát!