A csapat, akik élhetőbbé teszik Budapestet: A Járókelő önkénteseivel beszélgettünk

Egy elhivatott önkéntesekből álló csapat napról napra azon tevékenykedik, hogy Budapestet és a főváros határain kívül még 23 másik települést élhetőbbé és komfortosabbá varázsolják a munkájuk által. Hogy kik ők, és mit is csinálnak pontosan? Bemutatjuk nektek a Járókelő csapatának hiánypótló munkáját.

A városi élet és egyébként a városi élet gördülékeny megszervezése nemegyszer hatalmas kihívást jelent. Budapest 23 kerületi önkormányzatának, számos városgazdálkodási szervezetének, magának a Fővárosi Önkormányzatnak és az ezeket közrefogó szövevényes hálózat szereplőinek voltaképpen nem volt és nem is lesz kellő kapacitása, hogy mindenhol ott legyenek, és minden felmerülő problémáról hírt szerezzenek. Van azonban a városnak egy hatalmas erőforrása, méghozzá a benne napról napra nyitott szemmel járók-kelők motivációja és az a lelkes önkénteseket közrefogó csapat, mely segít eligazodni és párbeszédet kezdeményezni a várost működtető szervezetek itt-ott kacifántos hálózatának megfelelő szereplőivel.

„Hiszen egy egyszerű állampolgár honnan is tudhatná, hogy egy megtelt közterületi szemetessel, egy kiégett köztéri lámpával vagy épp egy meghibásodott, nem működő ivókúttal kapcsolatban kihez is kellene fordulnia”

– mutat rá Lukács Máté koordinátor, aki 2013-ban csatlakozott az önkéntes csapathoz, a Levél a polgármesternek nevű, szlovák kezdeményezés példájára életre hívott Járókelőhöz.

Lukács Máté és Fónai Kende mesélt nekünk a Járókelő munkájáról. Fotó: Egy jó kép rólad

A Járókelő tulajdonképpen egy olyan online platform, amelyen a városlakók mint felhasználók egyetlen képpel és rövid leírással tehetnek bejelentést egy közterületi problémával kapcsolatban. Segítséget kérhetnek például hiányzó közlekedési tábla pótlásában, egy elmozdult csatornafedél helyreigazításában vagy épp egy régóta egyhelyben várakozó zöldhulladékkupac elszállításában. Amint a bejelentés megtörtént, önkéntes ügykezelők veszik át az irányítást, szűrik, finomítják, moderálják, de ami a legfontosabb, továbbítják őket az illetékes szervezetek felé.

Mivel a Járókelő a transzparencia jegyében működik, így akár lépésről lépésre is végigkövethetünk egy-egy problémát a bejelentéstől kezdve egészen a megoldásig. Pozitív kommunikációjuk és Facebook-oldalukon megosztott montázsaik jól láttatják, hogy sokszor apró, de annál fontosabb és nemegyszer nagyobb problémák megoldásában is közrejátszanak.

Beszélgetésünkben Máté rá is világít az ilyen kellemetlenségekre, az eleinte nüansznyinak tűnő, de a többségi társadalom számára rendkívül meghatározó problémákra. Érzékelteti, mennyire fontos, hogy biztonságos, ergonomikus, élhető és komfortos legyen egy város infrastruktúrája, vagy épp, hogy könnyű legyen benne eligazodni például látássérültként. A BKK-val közös stratégiai partnerségük, az Akadályok nélkül is hasonló célt szolgál: a Járókelő platformján keresztül az akadálymentes közlekedéssel kapcsolatos problémákat jelenthetjük be, amelyek hozzásegítik a BKK-t az esélyegyenlőség megteremtéséhez, egy mindenki számára kényelmes városi közlekedés kialakításához.

Máté elmeséli többek között azt is, hogy az elmúlt kilenc évben hosszú és rögös út vezetett addig, hogy a Járókelőre ne nyűgként, hanem partnerként tekintsenek, de a pozitív változás, a nyitottság mára kézzelfogható. A szervezet kezdi kinőni saját kereteit, erős önkéntesbázisuk megsokszorozódott az évek alatt, mára 80-85 fő segíti a felhasználókat, hogy bejelentett problémáik a megfelelő szervezetnél meghallgatásra és megoldásra találjanak. A budapesti bázis 23 másik településre is átterjedt, 87 ezerből 51 ezer bejelentés már megoldódott, de általánosan elmondható, hogy az ügyek kétharmada megoldott vagy megoldásra váró státuszban van. Csapatukat önkéntes fejlesztők, kommunikációs tartalomfejlesztésben jártas „közösségi szöcskék” és a szervezet szívét-lelkét adó ügykezelők támogatják.

A Járókelő csapatának egy része.

Az önkéntességbe Fónai Kende adott rövid bepillantást, aki 2017-ben csatlakozott a Járókelő ügykezelő csapatához. Ő maga egy évig használta felhasználóként az oldalt, de látva ennek kézzelfogható társadalmi hasznát, jelentkezett a csapatba. Négy éve minden szerdai nap az övé, amikor ügykezelőként moderálja és továbbítja a bejelentéseket, vagy épp lezárja a megoldott ügyeket. Az önkénteskedés szerinte a legjobb dolog, amit az ember a szabadidejében csinálhat, szerinte ez egy édes teherjellegű elköteleződés, még akkor is, ha lenne az embernek történetesen épp más dolga. „Az indíttatás, hogy Budapest egy jobb és élhetőbb város legyen, látni fejlődni, épülni és szépülni, olyan érzés, amihez könnyen hozzászokik az ember, és amiért utána szívesen tesz meg mindent a szabadidejében is. Az pedig nagyon klassz dolog, hogy az itt élők nemcsak passzív elszenvedői a közös városi életnek, hanem bizonyos mértékben magukénak tekintik. Hiszen enélkül egy olyan közöny alakulna ki, ami hosszú távon a város visszafejlődését hozná magával” – mondja.

Ugyanakkor a Járókelőre mára már nem lehet pusztán egy közterületi hibabejelentő oldalként tekinteni. Egyrészről az évek alatt beérkezett 87 ezer bejelentésből összegyűlt tapasztalat tudatában aktív érdekvédelmi szervezetként képviseli a gyalogosok érdekeit a fővárosi és önkormányzati egyeztetések alkalmával. Másrészről viszont a tudatos állampolgárrá válás ösztönzése is osztályrészük. Nemcsak rámutatnak arra, hogy igenis lehet tudatosan élni a városban, de a városvezetést is arra buzdítja, hogy olyan, a közösség bevonásával történő várost alakítsanak ki, amely végső soron a benne élők érdekeit szolgálja.

Ha te is tudsz megoldásra váró problémáról, keresd fel weboldalukat!