Igaz történet alapján: 10 történelmi film királynőkről, királynékról és királyokról

Összegyűjtöttük nektek az elmúlt két évtized legjobb, uralkodókról szóló filmjeit. Háborúk, botrányok, intrikák és persze csillogás és szerelem – mindből kaphatunk ízelítőt ezekből a történelmi filmekből, melyek többségében igaz történeteken alapulnak.

A királynő – The Queen (2006)

Kevés olyan személyiség van a modernkori történelemben, akinek a halála nemcsak egy nemzetet, hanem az egész világot megrendített. Diana, angol hercegnő élete a tündérmese és a rémdráma keveréke, egy életút, melyet a csillogás és a botrány éppúgy jellemzett, mint a mély humánum és karitatív szolgálat, de legfőképpen az emberek szeretete. A közvélemény tudni vélte, hogy Diana az angol királyi ház szemében mindig is szálka volt, és az emberek ezt igazolva is érezték, látva, hogyan viselkedett a királyi ház a halálát követően. II. Erzsébet a királyi család többi tagjával együtt Balmoral-i kastélyában maradt, míg Londonban egyre csak gyűlt a világ minden tájáról érkező gyászoló tömeg. A frissen választott miniszterelnök, Tony Blair népszerűsége az egekbe szökött a televíziókban közvetített megindító gyászbeszéde után. Anglia értetlenül állt királynője hallgatása előtt, soha nem látott érzelmi kitörések ítélték el a protokollhoz ragaszkodó királyi családot. A film főszereplője, a II. Erzsébet angol királynőt alakító Helen Mirren elnyerte alakításáért, a Golden Globe-ot és az Oscar-díjat is.

A legjobb történelmi filmek királyokról és királynőkről

A király beszéde – The King’s Speech (HBO GO, 2010)

Albert yorki herceg a dadogása miatt krónikus önbizalomhiányban szenved. Az orvosok tehetetlenek a problémával szemben, ami állandóan kínos helyzetbe hozza nemcsak Albertet, de a királyi családot is. A herceg felesége, Erzsébet felfigyel a sajátos módszereit hirdető, amúgy liberális ausztrál beszédterapeutára. Lionel Logue elvállalja a herceg kezelését, sőt idővel barátság alakul a két férfi között. Közben Albert bátyja, VIII. Edward király lemond a trónról, hogy feleségül vegye amerikai szerelmét. Albertnek bizonyítania kell, hogy alkalmas az uralkodói szerepre. Négy Oscar-díjas film.

Elizabeth 1-2. (1998, 2007)

VIII. Henrik halála után a protestánsok és a katolikusok küzdelme megosztotta az országot. Apját a halálos betegségben szenvedő Mária követte a trónon, akinek nem volt gyermeke. Így az uralkodói poszt várományosa a királynő protestáns féltestvére, a király törvénytelen gyermeke: Erzsébet (Cate Blanchett) lett. Erzsébetnek az érzéseit, a szerelmét, a magánéletét kellett hosszas vívódás után háttérbe helyeznie, hogy népének méltó uralkodója lehessen. A szüzességet fogadó királynő uralkodásának negyven éve alatt Anglia Európa leggazdagabb országává vált. A gyönyörűen fényképezett, nagyszabású történelmi alkotás első részét hét kategóriában jelölték az Oscar-díjra.

Igaz történet alapján: A legjobb történelmi filmek uralkodókról

Az ifjú Viktória királynő – The Young Victoria (2009)

Haldoklik IV. Vilmos angol király, és törvényes örököse nem lévén, az ifjú Viktória hercegnő (Emily Blunt) a trón várományosa. Az alig tizennyolc éves lánynak nem volt boldog gyermekkora, poroszos nevelésben részesült, az anyja, Lehzen bárónő állandó ellenőrzés alatt tartotta. Anyja tanácsadója, Sir John Conroy megpróbálja rávenni, hogy írjon alá egy megállapodást, miszerint anyja lesz a régens, míg Viktória el nem éri a huszonöt éves kort. Ám Viktóriát kemény fából faragták, miután 1937-ben királynővé koronázzák, függetleníti magát az anyja befolyásától. Miközben kezébe veszi a birodalom irányítását, szíve az unokatestvéréért, Albert hercegért dobog.

Igaz történet alapján: A legjobb történelmi filmek uralkodókról

Marie Antoinette (2007)

Az Oscar-díjas Sofia Coppola rendezésében Marie Antoinette viharos élete tárul elénk. Kirsten Dunst alakítja a szertelen és sokak által gyűlölt hercegnőt, aki még szinte gyermek, amikor a fiatal és közönyös francia király, XVI. Lajos felesége lesz. Marie Antoinette elszigetelten érzi magát a botrányokkal és intrikákkal teli udvari életben. Tomboló életvitelével a nemesség és a köznép haragját is kivívja, ami végül megpecsételi a sorsát.

A másik Boleyn lány – The Other Boleyn Girl (2008)

A Boleyn család mindent megtesz, hogy növelje befolyását és hatalmát a Tudor-korabeli Angliában. Ennek érdekében a két nővért, Annát (Natalie Portman) és Máriát (Scarlett Johansson) is kész felhasználni az apjuk, illetve a nagybátyjuk, Norfolk hercege. A két lány a nyugalmas vidéki életből belecsöppen VIII. Henrik (Eric Bana) udvarának izgalmas, ám veszélyekkel teli világába. A király szerelméért folytatott versenyfutásban előbb Márián akad meg Henrik szeme, és hamarosan a király törvénytelen gyermekét hordja a szíve alatt. Ám Anna nem tesz le arról, hogy egyszer ő lesz az ország királynéja. Az uralkodó mindkettőjüket meghódítja, de csak egyiküknek van esélye a trónra. A sorsát azonban ő sem kerülheti el.

Igaz történet alapján készült filmek királyokról és királynőkről

A kedvenc – The Favourite (2018)

A XVIII. század elején járunk. Anglia háborúban áll Franciaországgal. Ennek ellenére – vagy pont emiatt – rendkívüli népszerűségnek örvend a kacsafuttatás és az ananászfogyasztás. A gyenge egészségű és idegrendszerű Anna királynő (az alakításáért Oscar-díjat nyert Olivia Colman) ül a trónon, nevében közeli barátja, Lady Sarah Marlborough (Rachel Weisz) kormányozza az országot, s közben ápolja is a betegeskedő uralkodót. Mikor egy bájos és talpraesett új szolgáló, Abigail (Emma Stone) érkezik az udvarba, Lady Sarah rögtön a szárnyai alá veszi a lányt, akinek leghőbb vágya, hogy visszatérhessen arisztokrata életéhez. Miközben a politika és a háború egyre inkább lefoglalja Sarah-t, Abigail szép lassan behálózza Annát. A királynő körül legyeskedő két nő között kegyetlen rivalizálás kezdődik, ami nem kímél se embert, se nyulat. Jorgosz Lantimosz filmjét 10 Oscar-díjra és 5 Arany Glóbusz-díjra jelölték.

Viktória királynő és Abdul (2017)

Stephen Frears filmje, melynek főszerepében az Oscar-díjas Judi Dench látható, egy szokatlan barátság lebilincselő igaz története Viktória királynő rendkívüli uralkodásának kései éveiből. Abdul Karim (Ali Fazal), a fiatal tisztviselő Indiából Angliába utazik, hogy részt vegyen a királynő arany jubileumán, ahol meglepve tapasztalja, hogy az uralkodó személyesen veszi pártfogásába. A váratlan és elkötelezett szövetséget az udvartartás és a belső körök emberei nem nézik jó szemmel, ezért megpróbálják szétzúzni a viszonyt. Próbálkozásaik ellenére azonban a barátság egyre mélyül Viktória és Abdul között, és a királynő elkezdi másképp látni a világot és az embereket – köztük magát is, akire már jó ideje csak uralkodóként tekintett.

Két királynő – Mary Queen of Scots (2018)

Ez a kosztümös történelmi dráma a karizmatikus Stuart Mária viharos életének krónikája. Mária 16 évesen francia királyné lesz, majd 18 évesen megözvegyül, és ellenáll a nyomásnak, hogy újból férjhez menjen. Ehelyett visszatér szülőföldjére, Skóciába, hogy visszakapja jogos trónját. Ám Skócia és Anglia az ellenállhatatlan I. Erzsébet uralma alá tartozik. A két fiatal királynő egyszerre bűvöli el és félemlíti meg egymást. Riválisok a hatalomban és a szerelemben is, és női uralkodók a férfiak világában, ezért el kell dönteniük, hogyan játsszák le a játékot, melynek neve: házasság kontra függetlenség. Mária elhatározza, hogy nem lesz bábfigura, és kinyilvánítja igényét az angol trónra, fenyegetve ezzel Erzsébet hatalmát. Árulás, lázadás és összeesküvések veszélyeztetik mindkét udvarban a trónt – és változtatják meg a történelem menetét.

További történelmi filmeket korábbi összeállításunkban is találhatsz: