Vendég vagy a természetben – viselkedj! Túrázók és természetjárók erdőlátogatási etikettje

A címben szereplő, az osztrák filozófustól, Hundertwassertől származó frázis tökéletes felütést biztosít a cikkünk által körbejárt témának.

Felelős állattartás a természetben is

A felelős állattartás a természetben is érvényes, ezért is fontos, hogy ismerve kutyánk temperamentumát, ha nem stabilan, 100%-osan behívható, akkor erdőben is tartsuk őt pórázon. A Budakeszi Vadaspark nemrég posztolta Mara őzük képét, aki komoly sérüléseket szenvedett egy póráz nélkül sétáltatott kutya miatt, aki beszabadulva a Vadaspark területére addig ugatott és futott a kerítés mellett, míg a békésen csemegéző őzeik közül Mara, a menekülés közben össze-vissza nem törte és horzsolta magát rémületében.

Ilyen esetek számos helyzetben előfordulhatnak akár egy békés erdőjárás alkalmával is, hiszen a kutyák a vadállatok illatára ösztönösen reagálva hajtani kezdik azokat, messzire elkóborolva gazdáiktól. Mivel a vaddisznók az elmúlt hetekben adtak életet utódjaiknak, ebből adódóan az anyakoca roppant módon védi kicsinyeit, ráadásul az őzek és szarvasok is ebben az időszakban vemhesek, ebben az állapotban még megterhelőbb számukra a póráz nélkül sétáltatott kutyák elől menekülni. Erdőben a pórázt a jogszabályok is megkövetelik, így magunk, kedvencünk, más erdőjárók és túrázók, illetve az erdő lakóinak védelme érdekében tartsuk pórázon kedvenceinket!

blank

Óvjuk az erdő vadjait és növényeit

Utaltunk már rá, hogy csupán vendégei vagyunk a természetnek, márpedig vendégségben rendkívül nagy udvariatlanság a helyi szokások ismerete nélkül önjáróan cselekedni. Időről időre felbukkannak felhívások arról, hogy ha magára hagyott kölyköt találunk a természetben, ne érjünk hozzá, ne simogassuk meg és a segítségadás égisze alatt, semmiképp ne vegyük magunkhoz! Az elárvultnak hitt kölyköket nem vetette ki magából a közösség, ha sérülés nyomait nem mutatja, nincs szüksége megmentésre. Az állatvilág védelme mellett a növénygyűjtés előtt is kimondottan fontos az előzetes tájékozódás, ugyanis ha nem ismerjük a növények eszmei értékét, akkor egyes esetekben komoly kárt tehetünk a védett növényfajokban, aminek jókora bírság a „jutalma”. Lehetőség szerint hagyjunk mindent és mindenkit a helyén, gyönyörködjünk bennük, csodáljuk a szépségét, hadd töltsék be szerepüket a természet körforgásában.

blank
Meseszép, de védett a Normafán is virágzó leánykökörcsin.

Vigyük haza a szemetünket!

Jogosan merül fel a kérdés, hogy akkor miért vannak kihelyezve az  erdei szemetesek? Természetesen azért, hogy a felesleges szemetet ezekbe a tárolókba és még csak véletlenül se a földre vagy a fűbe dobjuk. Ugyanakkor a lakott településekkel ellentétben a természeti környezet hulladékgyűjtőit nem biztos, hogy heti több alkalommal ürítik, erre a legjobb megoldás, hogy a termelődő szemetet visszatesszük a hátizsákunkba és egyszerűen kivisszük az erdő területéről, nem terhelve ezzel az erdei hulladékgyűjtőket. Ez azért is fontos, mert a púpozásig összegyűlt szemetesek tartalmát a szél, nem ritkán az állatok is széthordhatják, de még az általunk szervesnek ítélt zöldség- és gyümölcshulladékot se dobjuk el, mondván, hogy visszaadjuk azt a természetnek, helyette inkább hagyjuk tisztán a talajt. Ha van kedved, csatlakozz az Aktív Magyarország új programjához, hiszen az erdő meghálál minden aprónak tűnő lépést.

Ne játsszunk a tűzzel!

Ne felejtsük, hogy csak az arra kijelölt helyeken gyújthatunk tüzet, és csakis akkor, ha épp nincs tűzgyújtási tilalom érvényben. Ez utóbbiról naprakész tájékoztatást a NÉBIH és a Katasztrófavédelem honlapjain lévő tűzgyújtási tilalom térképén találunk. A tűzgyújtáshoz elhullott ágakat és gallyakat használjunk fel, ne tegyünk nagyobb kárt a faállományban, továbbá soha ne hagyjuk őrizetlenül a tüzet. Távozásunkkor gondoskodjunk róla, hogy ne maradjon utánunk izzó parázs.

Parkolás

Sokan érkeznek a kiránduló- és túrahelyekre autóval, így ez a téma számukra lesz informatív. Nemcsak az erdőben, vadonban érdemes körültekintően közlekedni, hanem annak közvetlen környezetében is, ezért is olyan fontos, hogy a megfelelő, táblákkal jelzett területen parkoljuk le autónkat. Táblával tiltott helyen, erdei utak csatlakozásába, erdőszélre és rétekre sem érdemes parkolni, de ugyanennyire ajánlott csak az úttest egyik oldalán megállni parkolás céljából, szabadon hagyva a másikat, hogy az még csak véletlenül se akadályozza akár egy nagyobb jármű szabad közlekedését.

Járványügyi védekezés

A kilátók, parkok, népszerű kirándulóhelyek és azok közvetlen környékén is érvényesek a járványügyi szabályok, ezért a megfelelő távolságtartás, a megfelelő maszkviselés mellett óvjuk mások és a magunk egészségét is a feltöltő kikapcsolódás és természetjárás közben.