Nőktől nőknek: Fenntartható ötletek a fürdőszobai hulladék csökkentésére

Elég pusztán egyetlen napot végigkövetni, hogy lássuk, 24 óra leforgása alatt milyen mennyiségű hulladék halmozódik fel körülöttünk jól bevált szokások és egyszerű rutinmozdulatok nyomán. Mivel mára már tényleg számos lehetőség mutatkozik a minden nap használatos, ámde kevésbé tudatos eszközök környezettudatos kiváltására, ezért 4 nagyobb kategória mentén végigvettük, milyen lehetőségeink vannak, amelyekkel tevékenyen tehetünk a környezettudatosabb hétköznapokért.

Test- és hajápolás

A kád szélén egymás után sorakozó műanyagflakonok száműzésére számos lehetőség mutatkozik, hiszen szinte mindenből van már szilárd alternatíva is. Folyékony szappan helyett használhatunk szilárd szappant, a műanyagflakonban várakozó samponokat könnyen kiválthatjuk szilárd samponokkal, de még a hajbalzsam helyett is van opció, a házilag készített lenmagzselé személyében.

Ha a fürtök megszelídítésére hajzselét használunk, jó hír, hogy van már otthon elkészíthető természetes változata is, melyet aztán könnyű többször használatos tégelybe tárolni. És ha már fürtök, akkor érdemes egy pillantást vetni a műanyag fésűkre és hajkefékre: előbbit fából készült környezettudatos társával, utóbbit csakugyan fanyelű, de növényi sörtéjű kefével helyettesíthetjük. A műanyag fürdőpamacsok és kesztyűk helyett kiváló választás lehet a luffaszivacs, mely ugyanolyan hatékonysággal távolítja el az elhalt hámsejteket, mint kevésbé környezetkímélő társa.

A csakugyan minden nap használt dezodorok és izzadásgátló spray-k helyett a természetes krémdezodorokat talán még a bőrünk is meghálálja, míg a fürdőszobai szemetesünk azért lesz hálás, ha az eldobható, műanyag borotváinkat környezetkímélőbb társaikra, a cserélhető pengéjű biztonsági borotvára cseréljük.

Szájápolás

A mindennapos szájápolás során hamar fogynak a kiegészítők, hiszen meghatározott időközönként szükséges cserélni a már elhasználódott sörtéjű fogkeféket. Legjobb tehát, ha a természetes sörtéjű, bambusz- vagy fanyelű, netalán a vegán lehetőségeket részesítjük előnyben. A műanyag tubusos fogkrém helyett a fogpaszta az ideális és kellően környezettudatos alternatíva, amit akár visszaváltható üvegben is lehetőségünk van megvásárolni. És mi lehet a szájvízre és a fogselyemre a megoldás? Szájvizet könnyen készíthetünk otthon akár, ráadásul többféle, mentás, grapefruitos ízesítéssel is, amit később üvegpalackban tudunk tárolni; de a fogselymek kínálatában is érdemes körültekintőbben körbe nézni, elvégre találunk már a polcokon lebomló és komposztálható variánst is, papírcsomagolásban.

Smink- és szépségápolás

A sminkelés során használt jól bevált kozmetikumokat ugyancsak érdemes lehet átgondolni: Melyek azok, amelyeket könnyűszerrel tudunk “zöldítés” alá vonni? Ha elindulunk ezen az úton, érdemes lesz körbenézni az olyan natúrkozmetikumok terén, amelyek állatokon nem tesztelve, lehetőleg természetes összetevőket tartalmazó ötvözetben kerülnek a fenntartható csomagolásokba. Műanyag csomagolású ajakápolók helyett például a fémtégelyes megoldások már enyhítenek az ökológiai lábnyomon. A sminkeltávolításhoz mindennap használt vattakorong helyett érdemes beszerezni mosható arctisztító párnákat, de ha amellett döntünk, még jobb, ha otthon készítjük el őket.

Arclemosók és arctonikok helyett is létezik alternatíva, melyeket a rózsavíz alkalmazásával tudunk kiváltani, és hogy a legkisebb apróságokat is számításba vegyük, a fültisztító pálcikákat is érdemes környezettudatos renoválás alá vonni, akárcsak a fogkefék esetében, bambuszból készült pálcikákat is találunk már a polcokon.

A környezettudatos szépségápolásban bátran alkalmazhatunk továbbá illóolajokat a parfümök helyett, de a csakugyan flakonokban megvásárolható illatszerek helyett kipróbálhatjuk a krém- vagy szilárdparfümöket is. Mivel hamarosan ránk köszönt a valódi jó idő és időszerű lesz a napozás, a flakonos naptejek helyett keressünk üveg vagy visszaváltható csomagolású alternatívát.

Intim higiénia

Nőként különösen érintettek vagyunk a fürdőszobai hulladék csökkentésében, hiszen a havi ciklus minduntalan kihívás elé állít bennünket. Az egyre szélesebb körben elterjedt intimkelyhekbe a tamponok helyett, illetve az egészségügyi betéteket kiváltó mosható betétekbe és menstruációs fehérneműkbe való befektetés szemmel látható módon csökkenti az utánunk maradó és lebomlásra képtelen hulladékot. Az intim törlőkendők helyett válasszunk olyat, amely biopamutból készül és biológiai úton lebomló, de toalettpapírból is választhatunk újrahasznosított papírcsomagolásút, amelyből érdemes a magyar készítésűt előnyben részesíteni.