6 világhírű film, melyet Budapesten forgattak

Ha csak egy dolgot köszönhetünk Budapest földrajzi pozíciójának és unalmasnak semmi esetre sem mondható történelmének, akkor mi mindenképpen a magyar főváros eklektikus városképét mondanánk, és ezzel valószínűleg a világ filmesei is ugyanígy vannak. Összegyűjtöttünk hat külföldi produkciót, melyekben Budapest nem önmagát alakítja.

Vörös zsaru – Moszkva

Bár az 1988-as Vörös zsaru volt az első amerikai film, amelyik engedélyt kapott rá, hogy a Kremlin előtt forgassanak, a kultikus akció-vígjáték legtöbb Oroszországban játszódó jelenetét Budapesten vették fel, a film egyik producere, Andy Vajna közbenjárásával. A Walter Hill rendezte darab főszereplője a Schwarzenegger által alakított Ivan Danko százados, aki egy akció során megöli Viktor Rosta, a moszkvai drogmaffia vezér öccsét. Viktor Amerikába szökik, Danko pedig utána ered, ott viszont már mások a szabályok, ahogy ezt a kényszerből társául szegődő Ridzik felügyelő érezteti is vele.

6 világhírű film, melyet Budapesten forgattak

Bel Ami – Párizs

A Maupassant-regény 2011-es filmadaptációjának forgatása anno több mint egy hónapig tartotta lázban Robert Pattinson budapesti rajongóit: az Uma Thurmant és Christina Riccit is a stábtagok között tudó produkció ugyanis a Champs-Elysée és a Place de l’Opéra környéke helyett inkább a homokkal felszórt Andrássy utat, a Magyar Állami Operaházat, a Pollack Mihály teret, a Bókay János utcát, illetve a Dohány utcát érezte megfelelőbb lokációnak a századfordulós Párizs életre keltéséhez.  A 19. századi történetben Pattinson egy ambiciózus párizsi ifjút alakít, aki befolyásos és gazdag szeretői segítségével gátlástalanul küzdi magát egyre feljebb a dohányfüstös kávéházak és fényes báltermek világának társadalmi ranglétráján.

6 világhírű film, melyet Budapesten forgattak

Evita – Buenos Aires

A 90-es évek derekának egyik legnagyobb budapesti eseménye volt a Madonna nevével fémjelzett és a zseniális angol filmrendező, Alan Parker által jegyzett Evita forgatása. A hihetetlen mélységekből érkező és hihetetlen magasra emelkedő Eva Peron történetét elmesélő életrajzi musical nagy részét Budapesten forgatták: felismerhetjük az Andrássy utat, az Alkotmány utcát, a Keleti pályaudvart, a Néprajzi Múzeumot, de még a Sziklakórháznak is van egy rövid jelenése. A Don’t Cry for Me Argentina című betétdalról híres erkélyjelenet egyike a film azon kevés részeinek, melyeket eredeti helyszínen, Buenos Airesben vettek fel, Alan Parkerék ugyanis ragaszkodtak hozzá, hogy azt az argentin elnöki palotában forgassák le.

6 világhírű film, melyet Budapesten forgattak

München – London, Róma, Párizs, München

Steven Spielberg szuperprodukciója az 1972-es müncheni olimpián az izraeli sportolók ellen elkövetett terrorcselekményt követő eseményeket dolgozza fel az izraeli titkosszolgálat kötelékébe tartozó Avner Kaufman szemszögéből, akinek feladata a mészárlással gyanúsított 11 palesztin felkutatása és likvidálása volt. A film 2005-ös forgatása idején le kellett zárni az Andrássy utat, ami egyszerre alakította Rómát és Párizst, de feltűnnek a Marriott Hotel folyosói és a régi Puskás Ferenc Stadion is mint a müncheni Olimpiai Stadion dublőre.

blank

A holló – Baltimore

Budapesten forgatták a John Cusack és Luke Evans főszereplésével készült 2012-es A holló című thrillert is. A sztori a 19. századi Baltimore-ban játszódik, a középpontban pedig egy brutális gyilkosságsorozat áll, amelyet Emmett Fields nyomozó a detektívtörténet műfajának feltalálója, Edgar Allan Poe bevonásával próbál meg felgöngyölíteni: az eszelős sorozatgyilkos ugyanis Poe elbeszéléseit használja véres hadjárata alapjául. Amikor kiderül, hogy egy Poe-hoz közel álló személy lehet a következő áldozat, magasabb lesz a tét, a legendás író pedig élesíti saját okfejtő képességeit, hogy megoldja az ügyet, mielőtt túl késő lenne.

blank

Szárnyas fejvadász 2049 – Los Angeles, Las Vegas

Mindenkinek megvan az 1982-es Szárnyas fejvadász nyomdafestéket nem tűrő, szállóigévé lett mondata, amit Edward James Olmos karaktere magyarul vet oda a Harrison Ford által alakított Deckard nyomozónak, ugye? Na, Denis Villeneuve folytatása a magyar kötődést még szorosabbra fűzte, miután úgy döntött, saját filmjét javarészt a Korda Filmstúdióban, kisebb részt pedig budapesti helyszíneken fogja leforgatni. Így került bele a Ryan Gosling és Ana de Armas főszereplésével készült látványos sci-fi végső vágatába a Nemzetgazdasági Minisztérium Honvéd utcai épülete, a volt MTV-székház aulája és a Szalay utca modernista bérháza.

blank