6 film halloweenre, ha inkább otthon borzonganál

Idén halloween napján a tematikus rendezvények és a (szükségtelenül szexi) vámpírjelmez helyett inkább az otthoni kényelmet és a biztonságos rettegést választanád? Akkor itt van hat tizennyolc pluszos film, amiken garantáltan tövig rágod majd mind a tíz körmödet! 

28 nappal később

Bár Danny Boyle kifejezetten visszautasítja, hogy a 28 nappal később emberi húsra éhes ösztönlényei zombik lennének (helyette szimplán fertőzötteknek hívja őket), attól még tény marad, hogy a célpontjuk felé Usain Boltot megszégyenítő sebességgel futó turbózombikat az ő filmje szabadította rá a világra. Az alapsztori a következő: néhány állatjogi aktivista és egy dühkórral befecskendezett csimpánz közbenjárásával hetek alatt az egész brit társadalom összeomlik, aki pedig nem halt meg, az vagy fertőzöttként szedi tovább áldozatait, vagy azon van, hogy az egészet valahogy túlélje. A kevés egészséges ember közé tartozik Jim is, aki egy biciklis balesetet követően tér magához egy kihalt londoni kórházban, és meglepődve konstatálja a kialakult helyzetet. Hamar összehozza a sors néhány hasonszőrű túlélővel, akikkel együtt aztán útra kel Manchester irányába, a megmenekülés és gyógymód reményében.

Valami követ

A hetvenes-nyolcvanas évek slasherei óta, de legkésőbb Wes Craven zseniális zsánerszatírája, az 1996-os Sikoly óta tudjuk, hogy a szex = halál. Alapvetően persze nincs közvetlen kapcsolat a koitusz és egy hátba mártott késpenge között, de általános horrorszabály, hogy a stáblistáig azok a szereplők húzzák ki, akiknek sikerül megóvni ártatlanságukat. A Valami követ ezt a klisét értelmezi újra a felnőtté válást és a nemi úton terjedő betegségeket egyszerre szimbolizáló szörnyetegével, akit sem lefutni, sem kicselezni, sem legyőzni nem lehet. Az eredmény egy olyan zsigerekig ható, különleges hangulatú, szellemes metaforákkal teli film, amelyhez hasonlót még biztosan nem láttál.

Horror filmek Halloweenre: Valami követ

The Borderlands

A 2013-as The Borderlands nem az azonos című, posztapokaliptikus videojáték-sorozat nagyvásznú adaptációja, hanem egy szerény költségvetésű, ám annál hátborzongatóbb angol found footage film, amely egyszerre idézi meg a Paranormális jelenségek és H.P. Lovecraft novelláinak a hangulatát. Kezdetnek adott három férfi: egy szkeptikus szerzetes, egy hangtechnikus és egy pap, egy ódon templom, valamint egy sor megmagyarázhatatlan, természetfelettinek tűnő történés. Isteni csodák ezek, vagy valami egészen más áll a háttérben? Ha oda vagy a nyomasztó befejezésekért, a The Borderlandset imádni fogod!

Örökség

A Fehér éjszakák című, magát horrorfilmnek álcázó párkapcsolati drámát is jegyző Ari Aster első nagyjátékfilmje egy család iszonytató széthullásának kimondhatatlan fájdalommal és felfoghatatlan borzalmakkal átitatott történetét meséli el, aminek végeztével még a műfaj veterán rajongói is csak némán fognak pislogni. Aster filmje egyrészt metsző tanulmány a transzgenerációs traumák egyénre tett hatásáról, másrészt pedig egy részleteiben ismerős, összességében nézve mégis kiszámíthatatlan szektás horror, aminek egyes jeleneteire még évekkel később visszaemlékezve is izzadni kezd a tenyerünk.

Halloween filmek: Örökség

Vonat Busanba – Zombi expressz

A Vonat Busanba sokkal több, mint egy szokványos zombifilm, és nem csak amiatt, mert egy dél-koreai produkcióról van szó. A történet középpontjában a munkamániás, egyedülálló apuka, Seok-Woo és kislánya állnak, akik épp akkor szállnak fel a Busanba tartó vonatra, amikor Szöulban elszabadul a pokol, és mindent elárasztanak a vérszomjas élőhalottak – beleértve a busani járatot is. Akciófilmes tempó, gallonszámra fröcsögő vér, olyan melodrámai fordulatok, amilyet csak a dél-koreaiak tudnak, és rengeteg szív jellemzi Sang-ho Yeon alkotását, amit bátran ajánlunk azoknak is, akik eddig inkább távol tartották magukat a zombis moziktól.

A ház, amit Jack épített

Lars von Trier egyedi Dante Pokla újragondolása az elmúlt évtized egyik legmegosztóbb filmje, amely, hasonlóan Darren Aronofsky anyám! című, Biblia-átiraton alapuló pszichothrilleréhez, valójában nem szól másról, mint a művész és a műalkotás viszonyáról. A film antihőse a bukott építészből sikeres sorozatgyilkossá avanzsált, éppen a pokol bugyrait járó Jack, aki a költő Vergiliusszal folytatott beszélgetése során értekezik filozófiáról, építészetről és borászatról, közben pedig 12 éves pályafutásának öt gyilkossági epizódjára is visszaemlékezik, a pszichopátia páratlanul pontos esettanulmányát eredményezve. Figyelem, erős gyomor és kellő nyitottság hiányában jobb messziről elkerülni a filmet.

Halloween filmek: A ház, amit Jack épített

További horrorfilmeket találhatsz Halloween éjjelére 2020-as válogatásunban: