7 budapesti talponálló, ahol jót ehetsz-ihatsz

Következzenek a kedvenc eldugott vendéglátóegységeink Budapesten, amelyekben eddig még sosem kellett csalódnunk. Az árazás ennél szélesebb skálán nehezen mozoghatna, az ár-érték arány viszont minden hely esetében kimagaslóan jó.

Krumplis Lángos

Azt rebesgetik, Budapest legjobb lángosa a Flórián téri Krumplis Lángosnál kapható, immáron több mint tíz éve. Az isteni krumplis lángost le lehet kísérni nutellás óriáspalacsintával, de gofrival is, sőt autentikus menzateát is szürcsölhetünk a hidegebb hónapokban. A házias ízeket pedig kedves, széles mosoly kíséri minden alkalommal.

1035 Budapest, Flórián tér

Habos Gofri

Kutatások bizonyítják (a mieink), hogy a Habos Gofriban készítik a város legfinomabb gofriját. Az édesség helyben készül, családi recept alapján, és isteni ropogós. Több tíz különféle feltét közül lehet válogatni, így könnyen megtalálod az ínyedre valót akkor is, ha egyszerű nutellásat ennél, és akkor is, ha valami extrára vágysz (a gesztenyekrémes-habosat többszöri tesztelés után csak ajánlani tudjuk).

1053 Budapest, Ferenciek tere 4.

Kicsi Japán

A Corvin-negyed villamosmegállójától két perc sétára található a Yoshihito Hirose séf nevével fémjelzett Kicsi Japán, amely autentikus sushikkal, makikkal, tölcsérformájú sushitekercsekkel, laktató ebédajánlatokkal (mi a libamájas tálra esküszünk) és japán üdítőkkel várja vendégeit. Amennyiben te szeretnéd összeállítani álmaid japán fogását, számos hozzávalóból válogathatsz: angolnától és tintahaltól kezdve, a kanpyóig (japán szárított tök), százféle feltét és főétel áll rendelkezésedre, melyek mindegyikéért odáig leszel.

1082 Budapest, Üllői út 40.

Üllői út 40.

Pár lépésre a Kicsi Japántól, a kék neonfelirat és a Corvin-negyed árkádjai adta atmoszféra nem biztos, hogy minden arra járót elsőre meggyőznek arról, hogy az Üllői út 40. szám alatt kapható a főváros (egyik) legjobb gyrosa, pedig ígérjük, senki nem fogja megbánni, ha bemerészkedik a talponállón belülre. Mivel a vendéglátóegység névvel nemigen rendelkezik, jobb híján a címet adtuk meg, nehogy eltévedjetek, ami viszont biztosan lesz náluk (hacsak el nem fogy minden, mert akkor nyitvatartási idő ide vagy oda, korábban bezárnak), az a saját fűszerezésű gyroshús és házi sült krumpli, szintén helyben készült szószokkal (tzatziki és csípős mártás).

1082 Budapest, Üllői út 40.

Pléh Csárda

Bábel Pista bácsi vendéglátóhelye 32 évvel ezelőtt nyitotta ki kapuit Budapest külvárosi kerületében, Rákospalotán, és a hangulat még ma is a rendszerváltás előtti időket idézi. A magyaros ízeket népszerűsítő ételkínálat a szezonalitás jegyében változik, így az őszi-téli időszak főként a forró levesekről (halászlé!) és egytálételekről szól. A fogások nem csak ízben, de adagban is gyerekkorunk hétvégi ebédeire hajaznak a nagymamánál, kivéve, hogy a Pléh Csárdában előre kiszedik azt a bizonyos repetát.

1155 Budapest, Kolozsvár utca 48-50.

Léműhely

A kelenföldi Bikás park melletti üzletközpont ad otthont az egyik legizgalmasabb budapesti talponállónak, ahol jól ugyan nem fogunk lakni, a frissen préselt gyümölcs- és zöldséglevektől viszont garantáltan jobban érezzük majd magunkat. Az aprócska üzlethelyiségben gyümölcsös ládák és dzsúszokkal telepakolt hűtők fogadnak, amelyekben számos üvegkancsó hirdeti tartalmát, és mindenki tölthet a saját üvegébe a fogyasztani kívánt léből. A szeméttermelés tehát minimalizálva van, hiszen ha nincs is nálad kulacs, teletölthetsz egy üvegpalackot, amit aztán újra meg újra felhasználhatsz. Az árak szerencsére abszolút barátiak, a választék pedig folyamatosan változik.

1119 Budapest, Tétényi út 63.
1196 Budapest, Ady Endre út 97-99.
1090 Budapest, Ferenc körút 7.

Csirke Csibész

Az éjszakai buliban megéhező fiatalok alfája és omegája volt a Nagymező utcai Csirke Csibész, és reméljük, még lesz is! Ugyan az éjjeli szórakozásnak megálljt parancsoltak, és a gyorsétterem sem tart nyitva 0-24, este 11 óra előtt is megéri bedobni egy csirkés szendót vagy egy fél (egész?) grillcsirkét. A csirkehús mellé különféle saláták közül válogathatunk, de még a vegetáriánusok is találnak valami fogukra valót, hiszen például rántott sajt, hagymakarikák és karfiol is a kínálat részét képezik.

1065 Budapest, Nagymező utca 35.