Hat budapesti tematikus séta a vénasszonyok nyarára

A nyüzsgő Budapest épületei, terei és látványosságai nem tudnak beszélni, ám van, aki helyettük magára vállalja a szóvivő szerepét. Hat tematikus túrát ajánlunk a figyelmedbe.

Boszorkányok a Gellérthegyen

Büszkén magasodik Budapest fölé a hegy, amely nem csak a tetejéről nyíló csodálatos panoráma miatt ér meg egy sétát. A turisták által előszeretettel látogatott Gellérthegy egykor eraviszkuszok (illír-kelta eredetű nép) és rómaiak áldozóhelye volt, szakrális szerepét tovább bizonyítja a tény, hogy boszorkányszombatokat is tartottak ott. A Sétaműhely sétavezetőivel megismerheted a vallási küzdelmek és boszorkányperek időszakát, kiderül, miért folyik csapvíz a Gellért Szálló előtti kútból, és arra is rávilágítanak, pontosan hol volt a kelták áldozóhelye.

Gellérthegy

Időpontok: szeptember 27., október 24.
Jegyvásárlás: online
Gyülekező: a Gellért Hotel előtti szökőkútnál (1114 Budapest, Szent Gellért tér)

Szellemek a Svábhegyen

A Svábhegy szellemeit idézi meg a Sétaműhely tematikus túrája, amely Jókai kertjétől egészen a normafai Kínzóházig vezeti végig a csoportot, érintve többek között az egykori Vörös Csillag Szállót. A 20. századi történelemórának is betudható zöldövezeti séta közben lerántják a leplet a múlt kísérteteiről és az idillinek tűnő kirándulóhely tragikus történelmi eseményeiről. A német megszállás idején a Svábhegyről irányította a zsidók deportálását Adolf Eichmann, és a hegyen működött az ÁVH Tisztképző Főiskola is.

Jókai Mór Általános Iskola
Jókai Mór Általános Iskola (ittlakunk.hu)

Időpontok: szeptember 27., október 11., október 31.
Jegyvásárlás: online
Gyülekező: a svábhegyi Jókai Mór Ált. Isk. főbejárata előtti parkban (1125 Budapest, Diana u. 4.)

Évmilliók tanúi – Természetjáró séta a Mátyás-hegyen

A sétán kívül egy kis kapaszkodásra is szükség lesz a Beyond Budapest legújabb programján, aminek alkalmával gondolatban az 500, 1000 és egymillió évvel ezelőtti Budapestre utazhatnak vissza a résztvevők. Az izgalmas „időugrás” megállói közé tartozik az Árpád-kilátó és a Francia-bánya, de szó lesz a Mátyás-hegy molyhos tölgyeiről és karsztbokorerdejéről (dolomit, mészkő vagy andezit alapkőzeten kialakuló fajta), valamint elárulják, hogyan alakult ki a ma ismert domborzat.

Mátyás-hegy
Mátyás-hegy a Józsefhegyi kilátótól

Időpontok: szeptember 26., október 10., október 17.
Jegyvásárlás: online
Gyülekező: III. kerület, Virág Benedek utca 65 és 65A buszmegálló mellett

Gyász és emlékezés a zsidó hagyományban

Megnyílik a felfedező kedvűek előtt az elhagyatott, az 1950-es években bezárt Salgótarjáni úti zsidó temető és a Teleki téri lakászsinagóga. Előbbi kivételes síremlékek otthona, melyeket az ország legnevesebb építészei terveztek a 19. század meghatározó ipari- és pénzarisztrokratái, továbbá a kor hitközösségi elöljárói számára. A Beyond Budapest sétája során a zsidó temetkezési szokásokkal és a síremlékekkel ismerkedhetnek meg a látogatók, melyek között üvegmozaikból készült díszítőelemek, timpanonok és kupolák is fel-feltűnnek.

zsidó temető

Időpontok: figyeljétek a honlapot!
Jegyvásárlás: online
Gyülekező: Teleki téri szobroknál

Pillérek és pilonok

Igaz a mondás, hogy a budapesti hidak történeteivel Dunát lehetne rekeszteni. A Budát és Pestet összekötő 11 híd valamelyikén talán ti is átkeltek iskolába vagy munkába menet, de vajon tudjátok-e, milyen katasztrófák érték őket, és milyen nehézségek akadályozták a megépülésüket? A Hosszúlépés csapatával bővíthetjük a tudásunkat négy, a világörökség részét képező hidunkról, és pár, csupán ideig-óráig létező építményről is hallani fogunk. Kíváncsiak vagytok, mi köze a hidak korabeli fogadtatásának az Osztrák-Magyar Monarchia alakulásához? A séta alkalmával ez is kiderül!

Budapesti hidak

Időpontok: október 3., október 31.,
Jegyvásárlás: online
Gyülekező: IX. kerület, Corvinus Egyetem Duna felőli főbejárata, a 4-es metró felvonójánál

Vászon a város – rapid randi Budapesttel

Érdekel a művészet, szeretnél jobban eligazodni a menő budapesti tűzfalfestmények és más utcai alkotások dzsungelében? Az ImagineBudapest idegenvezetői intézik a programot, neked csak meg kell jelenned. A művészet lassan, de biztosan beveszi a főváros utcáit, rendszeresen megjelenik valami új, ami kivívja a városlakók elismerését. Áldozz rájuk másfél órát az életedből, hogy történet kapcsolódhasson a korábban névtelen street arthoz!

imagine BP

Időpontok: október 3.,
Jegyvásárlás: online
Gyülekező: VII. kerület, Madách tér, a Sisi-szobor előtt