Tudtad? Február 24. a szökőnap, nem 29.

Tudtad, hogy az a bizonyos négyévente esedékes szökőnap valójában a mai? 

Annak ellenére, hogy a február négyévente 29 napos, az úgynevezett szökőnap valójában nem 29-re, hanem február 24-re esik. Lássuk, mi áll ennek hátterében!

Szökőnapra azért van szükség, mert a csillagászati év tulajdonképpen 5 óra 48 perccel hosszabb, mint a – XIII. Gergely pápa által meghatározott, 1582 óta világszerte érvényben lévő – naptári év. A csillagászati események ugyanis nem pontosan 24 óránként ismétlődnek, a Gergely-naptár használata miatt tehát ezekhez képest egy minimális csúszásban éljük az életünket. Ennek korrigálására négyévenként plusz egy napot toldunk be az évbe.

Február 24. a szökőnap, nem 29.

Azonban ezt a napot  a közhiedelemmel ellentétben nem a február végéhez illesztjük hozzá, hanem Julius Caesar és a római naptár nyomán „a március kalandasa (=kezdete) előtti hatodik nap kettőztetik meg.” Vagyis február 23-a, amit a mai szökőnap követ.

Ráadásul négyévente a február 24-ei Mátyás névnap február 25-én tartandó, sőt a „Mátyás ugrása” miatt a hónap minden további névnapja elcsúszik.