Szívhez szóló film készült Béres József életéről – A feltaláló (Kritika)

Megindító és hiteles egyszerre a február 6-tól látható alkotás, mely méltó módon állít emléket a Béres Csepp atyjának, az épp 100 éve született Dr. Béres Józsefnek.

Béres József drámáját a hetvenes években az egész ország feszülten figyelte. Az embereken önzetlenül segíteni kívánó „Isten háta mögötti agrárkutató” ugyanis laboratóriumában a növénybetegségek okainak tanulmányozása közben korszakalkotó felfedezéseket tett, melyek eredményeit a daganatos megbetegedések gyógyítására is felhasználta. Mindezt pedig a Kádár-rendszer egyáltalán nem nézte jó szemmel.

Gyűlölködő újságcikkek, rendőrségi razziák és egy hetekig húzódó per tarkította a feltaláló életét ekkoriban, melynek részleteiről rendkívül hiteles és szívbemarkoló film készült Gyöngyössy Bence rendezésében, Gáspár Tibor főszereplésével.

Az alkotók szándékosan koncentráltak Béres József életének legdrámaibb szakaszára, melyben annak ellenére, hogy a történetből kezdetben csupán egy négyrészes sorozat (Cseppben az élet) készülhetett, a rendező mindvégig látta az egész estés mozifilm ötletét.

„Nagyon fontos, hogy ha az ember igaz történethez nyúl, olyannal dolgozzon, ami önmagában megáll a lábán, vagyis nem kell különösebben dramatizálni, ahhoz, hogy a nézőket lekösse. Azt gondolom, Béres József története maximálisan ilyen: rendkívül kalandos, rendkívül fordulatos, izgalmas, ugyanakkor nagyon fontos üzenetei is vannak a jelennek és a jövőnek egyaránt. Minden szinten filmvászonért kiált és nagyon nehéz is elmenni mellette.” – fogalmazott Gyöngyössy Bence a sajtó számára szervezett vetítés után.

Fotó: Pannonia Entertainment

A forgatókönyvért felelős Petényi Katalin elárulta, hogy a írói munkálatok során nagymértékben támaszkodtak azokra az ifjabb Béres József által a tudóssal készített interjúkra, melyekben felfedezéseiről és a vele történtekről mesél. A később Béres Klára gondozásában, könyv formájában is megjelent beszélgetések így lehetővé tették, hogy a kutató saját szavait a film néhány dialógusába is beépítsék.

Az alkotás egyik nagy erőssége a fantasztikus szereplőgárda, élén Gáspár Tiborral, akit casting nélkül választottak ki Béres József megformálására. A színművész a sajtóvetítés után (melyen egyébként ő maga is első alkalommal látta az elkészült filmet) meghatódva fogalmazta meg gondolatait: „Én a szerencse fia vagyok, hogy 60 éves koromban a 20. század utolsó harmadának egyik legnagyobb magyarját eljátszhattam. Ráadásul nem is volt nehéz dolgom, mert nagyon közelinek érzem magamhoz őt.”

Bevallom A feltaláló utolsó 30 percét jómagam is megkönnyeztem, ezzel pedig mint később kiderült, nem voltam egyedül. A történet még a rendszerváltás után születetteket is magával ragadja, mert egy számunkra ismeretlen világba kalauzol, melyben létezett valaki, aki önzetlenül segített embertársain, ingyen kínálva számukra a gyógyszert, és így állítva maga mellé sok száz honfitársát egy elnyomó rendszerrel szemben.

Fotó: Pannonia Entertainment

„Azok a 20-30 évesek, akik remélhetőleg eljönnek a moziba, nemcsak Béres Józsefről tudnak keveset, hanem arról is, hogyan éltünk ebben a korszakban. Nagyon remélem, hogy A feltalálót megnézve megértik majd azt a természetszerető, örömteli létezést, és a családdal való ragaszkodó együttlétet, ami Béres József egész életét jellemezte.” – nyilatkozta a film küldetéséről Kabay Barna producer.

Az életrajzi drámát csütörtöktől országszerte több mint 60 mozi tűzi műsorára. Ha teheted, mindenképpen látogass el egy vetítésre, mert ezt a mesterművet egyszerűen látnod kell!

Olvasd el a film kapcsán Gáspár Tiborral készült interjúnkat is: