A kulturális programoknak extra vonzerőt adhat egy különleges helyszín, és a Pannonhalmi Bencés Főapátságnál exkluzívabbat nehezen tudunk elképzelni.
Itt rendezik meg augusztus 23-25. között, immár 15. éve a kihagyhatatlan Arcus Temporum művészeti fesztivált, ami betekintést nyújt a kulisszák mögé a szerzetesközösség életében. Dejcsics Konrád bencés szerzetessel, a fesztivál igazgatójával beszélgettünk.
Az idei kulturális-spirituális évadban a csend és annak árnyalatai állnak a középpontban. Mi inspirálta a tematikát?
Barátainkkal, diákjainkkal beszélgettünk arról, hogy Pannonhalmát sokan a csend szigetének tekintik. De ez egyáltalán nem magától értetődő, még egy kolostor csendje sem automatikus. Épp egy évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennünk, hogy a szerzeteséletünkbe több hallgatást kellene bevezetnünk. Ez az igény vezetett rá bennünket, hogy a monostoron belül, és a tágabb kulturális környezetünkben is elgondolkodjunk arról, kinek mit jelent ez, mit kell tenni azért, hogy az ember maga körül egy kicsit több csendet teremtsen.
Hogyan hat a fesztivál a szerzetesközösségre?
Két olyan, háromnapos esemény van az évben, ami nagyon felforgatja a közösség életét. Tavasszal a húsvéti szent három nap, és augusztusban az Arcus Temporum. Mindkettőn ugyanaz történik; nagyon sok ember költözik a kolostorba, és valahogy ez a viszonylag zárt világ elkezd nagyon erősen azokra figyelni, akik ismeretlenül, vagy félig járatosan eljönnek hozzánk. Minden szerzetes ráhangolódik a vendégekre, a programokra, a találkozásra. Vannak szerzetesek, akik maguk is programokat kínálnak fel. Nem pusztán a találkozásnak és a koncertélményeknek a résztvevői, hanem a spirituális programoknak is aktív alakítói. Mindenki nyitott rá, aki él és mozog.
A kiállítások, meditációs foglalkozások mellett zenei és irodalmi programokon keresztül is tud érvényesülni az üzenet, pedig azok épp hogy megtörik a csendet. Nehéz dolga volt a művészeti vezetőknek?
Összeszokott társaság vagyunk Keller Andrással és Rácz Zoltánnal, már a kezdetektől világos volt, hogy a csendről interdiszciplináris megközelítésben érdemes beszélni. Az irodalom és a zene is közelebb tud vinni a csendhez. Keller András első gondolata az volt, hogy a csend hozza létre a zenét, mert a szünet keretezi, tagolja. Azonnal elkezdtek ötletelni, Rácz Zoltán felvetette John Cage nevét. Inkább azért volt nehéz a munkánk, mert amikor leültünk, rögtön három fesztiválnyi művet és előadót raktunk össze, annyira megindította a téma a művészeti vezetők fantáziáját.
A rendezvény egy pillanatnyi csendre hív a művészet és az élet forgatagában. Mi az, amit a hétköznapokban is alkalmazni tudnak majd a látogatók?
Spirituális gyakorlatra hívjuk az embereket, amit a szerzetesek egyébként minden nap gyakorolnak. Ez egy félórás meditáció, amelyen azt is megtanítjuk, hogyan lehet ellazítani a testünket. Aki erre nyitott, ezt magával viheti. Másrészt a kiállítások hatását említeném: aki megnézi a csendkiállításunkat, Kerezsi Nemere két, erre az alkalomra készülő installációját, vagy a Trafó kiállítását, érezni fogja a műalkotások rezgését, és olyan benyomásokat szerez, amelyeket magával tud vinni. Az irodalom jutott még eszembe: Takács Zsuzsával fogunk találkozni, aki a csendről és megérintettségről szóló A Vak Remény című kötetről fog beszélgetni Bazsányi Sándorral. Olyan kulturális kontextusokat nyit ki a fesztivál, amelyeket ki-ki tovább tud gondolni a hétköznapokban.
10 év után visszatér Gidon Kremer lett művész, 30 év után Gálffi László újra előadja Rimbaud-tól az Egy évad a pokolban című darabot. Milyen kuriózumokra lehet még számítani?
Irodalmi oldalról Takács Zsuzsa Líra és csend című előadása kuriózum a maga nemében, ahogy a spirituális szál is, azaz, hogy a szerzetesközösség ismét kinyitja legbelsőbb életének kapuit a nagyközönség előtt, meghívva a résztvevőket az imádságra. Megmutatjuk a barokk ebédlőt, olyan elzárt tereket, ahová egyébként nem lehet bejutni, és ami a zenét illeti, a legnagyobb művészek, hazai nagy nevek lépnek fel, köztük például Csalog Gábor, Ránki Fülöp, Vashegyi György és a Purcell Kórus.
Behatárolható a fesztivál célközönsége?
Van egy olyan közösség ma Magyarországon, ami nyitott a kortárs kultúrára, zenére, de a fesztivál szeretne nyitni, íveket létre hozni a közönségen belül. Szeretnénk, ha a fesztiválon keresztül a fiatalok is felfedeznék a monostort és a kortárs művészetet. Erre két próbálkozásunk van: egyrészt nagyon sok fiatal segítőt hívunk, bencés és nem bencés diákokat, akik azon túl, hogy segítik a fesztivál szervezését, a programokon is részt vesznek. A Trafó pályázata szintén egy nyitási próbálkozás volt a kortárs kultúrával foglalkozó fiatalokat megcélozva, akiknek a műveit meghívtuk a kiállításra. Nemcsak a kortárs kultúra számára akarunk befogadókat nyerni, hanem azt is szeretnénk felkínálni, hogy az emberek megismerjék Pannonhalmát.
Idén is különleges helyszíneken kerül sor a különböző programokra, köztük olyan helyszíneken, amelyek máskor el vannak zárva a látogatók elől. Mit lehet tudni róluk?
A meditáció a Bazilika felső szentélyénél lesz megtartva. Ez egy olyan tér, ahova soha nem mennek fel a látogatók, mert Isten és ember találkozását jelzi az ürességével. Ott fogunk körbeülni, meditálni. Márk atya vezetésével instrukciókkal ellátott vezetett labirintusjárás lesz, ami a meditációnak egyfajta aktív, mozgásos párja. Szentírás-olvasásos alkalmat tartunk a Diák-kápolnában, ami nagyon sajátos szerzetesi gyakorlat. Megmutatjuk a látogatóknak a Boldogasszony-kápolnát és a kriptát. Utóbbi azért érdekes, mert ez a bencés szerzetesek temetkezési helye, ahova alapvetően nem lehet belátni. Lesz továbbá egy drámapedagógiai foglalkozás a levéltár-pedagógiai teremben Csendes óra – Hangtalan játékok 60 percben címmel, amelyet a Trafó egyik munkatársa, Török Edina fog vezetni.
Alkalmanként mennyien tudnak részt venni a programokon?
Regisztrációt igénylő alkalmakról van szó, amelyeken 20-25 fő vehet részt. Ez mutatja a fesztivál emberléptékű arányait, van viszont 300 fős termünk is. A világhírű művészekkel a bástyán állva vagy kávézgatva lehet találkozni, ez az a személyes vonás, ami a létszámból fakad. Úgy szoktam mondani, hogy a bazilika altemplomát érdemes a szemünk elé idézni, ami egy kora gótikus tér, ahol az oszlopfők szemmagasságban vannak. Sehol máshol gótikus teret így nem lát az ember, hiszen a gótikára az jellemző, hogy nagyon magasan van az oszlopfő.
Mely programokat emelné ki azok számára, akik korábban nem jártak még a fesztiválon?
Van a rendezvénynek egy nyári oldottsága. A spiritualitáson és a kulturális élményeken kívül még kétfélét tud nyújtani: az egyik a természeti környezet, ahol az ember bóklászhat és elcsendesedhet. A másik a kulináris vonzerőhöz köthető, hiszen van egy pincészetünk és egy éttermünk, valamint egy jeges büfének nevezett fesztiválbüfé. A zenei highlightok közül kiemelném Gidon Kremer egyedülálló előadását és meglepetéskoncertjét. A lett művész annyira beleszeretett Pannonhalmába, hogy felajánlotta, az eredeti programon kívül eljátszik két szólószonátát a Boldogasszony-kápolnában, vasárnap 9:30-tól. A helyszín egy szólóhegedű számára a létező legjobb tér, mert nagyon intim, nagyon jó az akusztika.
Van esetleg személyes kedvence az irodalmi-zenei repertoárból?
Nagyon várom a nyitókoncertet, Gidon Kremer előadását. A vasárnapi napközi imaóra előtt orgonadarabok fognak szólni, az imádságot közvetlenül megelőzi ez a művészeti történés. Fontosnak tartom, hogy a monostorban nem kell szétválasztani a művészetet és a hitet, van egy ilyen meggyőződésem, hogy a kettő együtt is képes működni. Ez az alkalom éppen erről szól.