Hétvégi programajánló (Június 6-10.)

Végre elérkezett a várva várt pünkösdi hosszú hétvége. Tematikus válogatásunk után a hagyományos hétvégi programajánlónkkal is jelentkezünk, hogy nyújtsunk egy kis segítséget a minivakáció tartalmas eltöltéséhez a fővárosban. 

Csütörtök (június 6.)

Random Trip 10 éves jubileumi koncert – Budapest Park

Hihetetlen, de igaz: a Random Trip idén már a 10. születésnapját ünnepli! Az improvizációra épülő koncertek az egész országot meghódították, a jubileum alkalmából pedig a csapat külföldi sztárvendégekkel kiegészülve szórakoztatja majd a közönséget a Budapest Parkban. Érkezik a Jamiroquai dobosa, az énekesek frontját a Basement Jaxx két tagja erősíti, a hazai művészek közül pedig hallhatjuk többek között Tátrai Tibort, MC Kemont, Saiidot, Vitáris Ivánt, Antonia Vait, sőt a népszerű slammer, Bánki Beni is színpadra áll.

A GRUND – vígszínházi fiúzenekar – Vígszínház, június 6. 

A közkedvelt színdarab, A Pál utcai fiúk szereplőiből verbuválódott formáció, A GRUND – vígszínházi fiúzenekar június 6-án visszatér anyaszínházába egy évadzáró koncert erejéig, melynek keretében 2. születésnapjukat is megünneplik. A rajongók a színházhoz kötődő előadásokból jól ismert dalokon túl a hazai és a külföldi rock világából is számos slágert hallhatnak a fiúk tolmácsolásában.

Az Egyetem megnyitja kapuit: Füvészkert

“Az Egyetem megnyitja kapuit” névre keresztelt eseménysorozatban az érdeklődők az ELTE nagy múltra visszatekintő épületeinek történetével ismerkedhetnek meg egy-egy szakmai túravezetés formájában. Ezúttal az ELTE Füvészkert, Közép-Európa egyik legrégebbi botanikus kertje lesz terítéken.

Péntek (június 7.)

Happening, avagy a véletlen szabad áramlása – Összművészeti káosz

A város egyik legújabb rendezvényhelyszíne, az UP igazi összművészeti káoszt ígér péntek esti vendégei számára. A nem létező tárgyak kiállításán megszemlélhetjük a fészkes fenét vagy éppen a Deákné vásznát; a Béla Műhely és a Medence Csoport segítségével hangkeltő eszközöket készíthetünk ipari és háztartási hulladékokból; az est végén pedig a Táp Színház interaktív, virtuális valóságra épülő előadását tekinthetjük meg.

HVG40 – Címlapplakát- és fotókiállítás

Az Artus Stúdióban június 7-én nyíló ingyenes kiállításon az elmúlt 40 év ikonikus HVG címlapjait szemlélhetjük meg, melyek nem csak a magazin történetébe, hanem az elmúlt négy évtized históriájába is betekintést engednek. A tárlat egészen július 5-ig várja az érdeklődőket.

Szabó Balázs Bandája 10. születésnapi koncert a Budapest Parkban 

Szabó Balázs már több, mint 20 éve áll színpadon. Kezdetben egy szál gitárral járta az országot, 2009 óta pedig a Szabó Balázs Bandája frontembereként hódítja meg a nagy fesztiválok és a legkisebb klubok közönségét. A zenekar 10 éves jubileumi nagykoncertjét a Budapest Parkban láthatjuk, mely a jeles évforduló méltó megünneplésének ígérkezik.

Szombat (június 8.)

24. Duna Karnevál

A szombaton induló hagyományos rendezvény 2019-ben is elhozza Budapest belvárosába hazánk gazdag népzenei és táncos örökségét, illetve külföldről érkező formációkat is vendégül lát. A tíznapos fesztivál alatt számos táncos produkciót élvezhetünk, csatlakozhatunk a felvonuláshoz, sőt még színvonalas koncerteket is hallhatunk többek között Pál István Szalonna és Bandája vagy a Szilvási Gypsy Band jóvoltából.

Nemzeti Futóverseny 

Új fejezetet nyit a hazai futóversenyek történetében a június 8-ai sportesemény. A résztvevők gyönyörű környezetben, az Andrássy úton teljesíthetik az 5 vagy 10 kilométeres távot, a Hősök terére befutva pedig neves gasztronómiai kiállítók standjainál pótolhatják az elégetett kalóriákat.

Telekom Electronic Beats: Hotel Budapest

Különleges helyszínen, a híres budapesti Körszálló panorámateraszán rendezik idén a Telekom Electronic Beats fesztivált. Kiemelt előadóként Suzanne Kraft, Yu Su és San Proper pörgeti majd a lemezeket, de a fiatal, hazai DJ-generáció legígéretesebb tehetségei is bemutatkoznak. Mindemellett egy nap erejéig a legfelső szint néhány hotelszobája szürreális világgá alakul, melynek megalkotásában a legkülönbözőbb látásmódú művészek nyújtanak segítséget.

Vasárnap (június 9.)

Cigarettes After Sex – Akvárium Klub

Két évvel a teltházas, A38 hajós koncertjük és tavalyi Sziget Fesztiválos fellépésük után újra Magyarországra érkezik a dream pop műfajában tevékenykedő amerikai banda, a Cigarettes After Sex. A formáció új albuma az ígéretek szerint ősszel jelenik meg, de budapesti turnéállomásukon már hallhatunk némi ízelítőt a sötét, álomszerű lebegést megidéző anyagból.

BSD Ingyenes Társastánc buli a Vigadó téren, a szökőkútnál

Elsősorban a latin műfajok kedvelőit hívják június 9-én a Vigadó elé, ahol egy hatalmas szabadtéri buliban táncolhatnak este 8 óráig. A tér fényes felületű műköve ideális helyszínt biztosít, de érdemes tapadós talpú cipőben érkezni.

Vasárnapi pezsgés az ARAZ Étteremben 

A Dohány utcai étterem most vasárnap is háromfogásos ebédmenüvel várja vendégeit 12 és 15 óra között. Az ajánlatban Barka Áron, chef a gyermekeknek is kedveskedik finom falatokkal, az italfogyasztás pedig pezsgő, bor, sör, üdítő, víz és kávé esetén korlátlanul engedélyezett. A kellemes hangulatról élő háttérzene gondoskodik.

Hétfő (június 10.)

5. Budavári Bach Fesztivál

A Budavári Evangélikus Templomban kapott helyet a pünkösdhétfőn kezdődő programsorozat, mely autentikus hangszerek segítségével hozza el Bach lehengerlő muzsikáját a közönségnek. Az ország legnagyobb barokk orgonája is közreműködik a koncerteken, melyekre a belépés díjtalan.

4th AstroQuizNight

Tematikus csillagászati és űrkutatási kérdésekkel készül a KEG Sörművház kvízestje a hosszú hétvége utolsó napján. A legjobban teljesítő csapatok értékes nyereményekkel gazdagodnak majd, de minden bizonnyal nem csak a győztesek fognak jól szórakozni ezen az eseményen.

Leány gyöngy fülbevalóval és más kincsek Hollandiából

11 órai kezdettel utolsó alkalommal lesz látható az Urániában az Exhibitions on Screen művészettörténeti sorozat “Leány gyöngy fülbevalóval és más kincsek Hollandiából” című epizódja. A film a hollandiai Mauritshuis múzeum tárlatát mutatja be, magyar felirattal.

Ha kifejezetten pünkösdre keresel programot: