A Telekom Electronic Beats a budapesti gasztrovonal legjavát hozza a Körszállóba

Június 8-án az ikonikus Körszálló teraszán zenél három metropolisz három jeles DJ-je, de a táncot megalapozó minőségi energiáért sem kell elhagyni a Hotel Budapest minifelhőkarcolóját: a gasztro- és italkínálat a főváros legmenőbb helyeinek palettájáról szemezget.

Étel-ital, zene-tánc!

Nem kell szendvicset gyűrni a zsebbe, mert a szombati eseményre összeraktunk egy könnyed kivonatot olyan ételekből és italokból. Ráadásul olyat, amihez bármikor odatessékelnénk távoli égtájak felől érkező barátainkat, hogy íme, ezt tudja Budapest. Kitelepül például sokak kedvenc találkozási pontjának, a Madách térnek két alaphelye: a TELEP, aminek tulajdonosai egyben a főváros első bagelezőjét is viszik. A (már budai helyszínnel is bíró) Budapest Bagelt, tonhalkrémes, koshertojásos-avokádókrémes, illetve lazacos-sajtkrémes bagelekkel készülnek, amit akár az általuk slágertermékké fejlesztett vodka-Matéval is le lehet öblíteni.

Központban a Kelet

Mellettük ott lesz a Központ, ami a füstben fürdetett kreativitásáról ismert Batta Ramón séffel végre megmutatja jövőbeni gasztronómiai arcát: a GastroTrash ezúttal Ázsiába kalandozik. Koreából a Bibimbap-ot hozza, vagyis egy tál egészséget, zsenge zöldségekkel, csírákkal, rizzsel. Ezen túl a Gua Bao füstölt, majd karamellizált császárhúsának csepegős szaftjait, gőzölt buciban tálalva, szintén frissítő zöldségekkel Thaiföldről. És ha már a TELEP villantja a kedvenc mixelt italát, a Központ sem marad ki a Tubiszódát. 

A Bartók Béla út legbarátságosabb olvasós-merengős-meetingelős tetthelye, a Kelet Kávézó is ideteleportál a délutánra: ajókás paradicsomlevest hoznak, hidegen, joghurttal, ha már az idő várhatóan trópusian meleg lesz. Aki pedig ezt még tovább tolná, az hűtheti magát jeges filterkávéval, de akár a klasszikusokkal is, eszpresszótól a cortadóig.

blank

Gin, rum, unikum likőrök, szesz nem marad, amit kiöntök!

Alkoholok tekintetében a Bar Pharma készül egy bátor, ismétlést követelő, koranyári koktéllal, ami tökéletesen fog rezonálni San Proper, Suzanne Kraft és Yu Su zenei szelekcióira: a Jade Bulldog összetevői gin, házi fűszeres bodza szirup, zeller bitter, házi zöld jegestea és citrom, ami olyan élményt garantál, hogy azonnal óceánt fogunk vizionálni a Szilágyi Erzsébet fasorra. Aki a vodkaalapúságra esküszik, annak pedig ott lesz a Lairy nevű koktél, licsivel, lime-mal, uborkával, cukorral és szódával. Vagy akár cukor nélkül.

Mindenféle sörök barátai sem szenvednek hiányt, az ő kedvükre az Élesztőház tesz majd, nem magasról, hanem közvetlen közelről: a Mad Scientist Jam 72 westcoast IPÁjával lehet bekomlózni a ritmusokra, a Hekkelberg Pilst pedig feltartani a Nap felé, és borostyánsárgával vonni be az eget. Aztán persze meginni.

A szombati eseményen a teraszos zenélésen túlmenően bemutatkozik a Telekom Electronic Beats és a Night Embassy of Budapest közös programja. A Budapest SPOTS  délután 3-kor a Körszálló Berlin termében panelbeszélgetéseken azt mutatják be, hogy a fővárosi létet mai formájában meghatározó közösségi és kulturális terek esszenciáját hogyan érdemes vizsgálni, mik azok a helyek, amikre mindannyian büszkék lehetünk, három visegrádi ország éjszakai nagykövetével pedig az éjszaka kihívásairól folyik majd a diskurzus, amire bárki beülhet valamelyik fent említett itallal a kezében.

Bővebben mindenről a Facebook-eseményben. Fontos: a rendezvényre a belépés ingyenes, érkezési sorrendben zajlik majd a beengedés.